Lukács András, Párizs
A Tornádó célba ért
Harminc éve készült arra, hogy elnök legyen

„A te neveddel és a te tanulmányi eredményeiddel semmire sem fogod vinni Franciaországban” - szokta idézni barátainak nevetve Nicolas Sarkozy apja dorgálását középiskolai éveiből. Az egykori arisztokrata Sárközy Pál a saját tapasztalata alapján is úgy gondolta, hogy fiának, egy magyar apa és egy görög zsidó anya gyermekének nehezebb lesz a felemelkedés, mint egy őshonos franciának - ráadásul ő a felemelkedéshez szükséges támogatást is elmulasztotta, miután néhány év házasság után elhagyta feleségét, majd később megtagadta fiai anyagi támogatását.

Sarkozy feleségével, Ceciliával

Pedig a Magyarországról a második világháború végén emigrált Sárközy Pálnak tíz éven belül sikerült révbe érnie Franciaországban. (Sárközy szülei itthon azt állították a hatóságoknak, hogy fiúk egy nyaralás során a Balatonba fulladt.) A sikeres reklámszakembert nem zavarta, hogy első felesége egyedül nevelte három gyermekét Párizsban. Andrée Mallah pert indított volt férje ellen, a tárgyaláson azonban a limuzinban érkező, hollywoodi sztár külsejű és úgy is öltözködő Sárközy Pál meggyőzte a bíróságot, hogy nincs pénze tartásdíj fizetésére. Talán apjának dzsentri stílusa is oka lehet annak, hogy Nicolas Sarkozy nem szívesen említi magyar származását.
Sarkozy saját múltjának fontos részletével csak anyai nagyapja, Benedict Mallah halála után ismerkedett meg. A görögországi Szalonikiből 1914-ben Franciaországba bevándorló orvos úgy látta, hogy bevándorlók leszármazottaiként unokái eleve hátránnyal indulnak az életben, ezért eltitkolta előlük zsidó származásukat. Benedict Mallah ugyanis a szaloniki zsidó közösséghez tartozott, amelynek több mint 90 százalékát deportálták a vészkorszakban, köztük saját rokonait is.
A középiskola „túlélése” után Sarkozy előbb az újságírói pályára lépésen gondolkodik, majd anyja nyomdokaiba lépve az ügyvédi pályát választja. Tizenkilenc évesen belépett a gaullista pártba, ahol hamar kitűnt szervezőkészségével. 1975-ben nagy sikerű beszédet tart a gaullista párt gyűlésén: Jacques Chirac előzetesen két percet engedélyez neki, de végül huszonöt percig beszél. Ezt követően üzent neki Neuilly polgármestere, Achille Peretti, hogy ha szeretne önkormányzati képviselő lenni, jelentkezzen nála. Sarkozy azonnal igent mondott és Achille Peretti mellett egyre jobban beletanult a helyi politizálásba. 1983-ban, amikor hatodik újraválasztását követően a hetvenkét éves Peretti váratlanul meghalt, a képviselőtestület Sarkozyt választotta a helyébe.
Polgármesterré választását követően a pártban megfagyott körülötte a levegő: Jacques Chirac ugyanis a párt egyik nagyágyúját, a későbbi belügyminiszter Charles Pasquát kívánta jelölni a megüresedett helyre. Sarkozy azzal kezdte munkáját, hogy levágatta a haját, nyakkendőt vett, és a polgármesterségért folytatott versengésben alulmaradt riválisát tette meg helyettesének. Követte mentora, Jacques Chirac párizsi várospolitikáját, a folyamatos jelenlétet: ha egy pékségben kigyulladt egy kemence, Sarkozy a tűzoltókkal érkezett; ha egy kereszteződésben közúti baleset történt, a polgármester a rendőrséggel együtt szállt ki.
Neuilly polgármestereként akkor vált országosan híressé, amikor 1993-ban egy bombákkal felfegyverkezett személy huszonegy három év körüli gyereket ejtett túszul a város egyik óvodájában, 100 millió frankot követelve szabadon bocsátásukért. Sarkozy ekkor már pénzügyminiszter és egyben kormányszóvivő is. A kormányülésen érte a hír a túszejtésről. A városba érkezve tárgyalni kezdett a túszejtővel. „Tiszta víz volt a hátam, hallottam a verítékcseppeket végigcsordulni. Féltem attól, hogy rosszul sül el a dolog” - emlékezett vissza később. Sarkozy hétszer tárgyalt a túszejtővel, zsákokban hordva a követelt pénzt, miközben néhány gyermeket magával vihetett. Amikor a túszejtő egy gyermeket is magával akart vinni, Sarkozy magát ajánlotta fel a gyerekért cserébe. Eduard Balladur miniszterelnök azonban nem egyezik bele, hogy kormánya egyik tagja tússzá váljon. A kommandósok lelőtték a túszejtőt, a fiatal Sarkozy pedig felkerült a francia politikusok népszerűségi listájára.
Az ismerőseitől „Tornádó” becenevet kapott Sarkozy maratoni futásként jellemezte politikai pályafutását. (Amikor egy újságíró arról faggatta, hogy titokban, a reggeli borotválkozás közben gondol-e az elnökségre, Sarkozy nevetve azt válaszolta: „Nemcsak borotválkozás közben”) Közel húszéves polgármesteri ténykedése során számos leckét megtanult - katolikusok számára a legjobb katolikus, protestánsok számára a legjobb protestáns, zsidók számára a legjobb zsidó lett. Számos híres barátra is szert tett, akik Neuillyben laktak, ilyen például a francia rocklegenda Johnny Halliday, vagy a színész Jean Reno. A barátságok kialakításában nem zavarta a politikai hovatartozás sem. Jacques Attali, Francois Mitterand főtanácsadója 1982-ben egy nap levelet kapott a következő szöveggel: „Fiatal ügyvéd, gaullista, aki a köztársaság elnöke akar lenni, és egyben az ön nagy csodálója találkozni szeretne önnel.” A levelet Sarkozy írta, akit Attali körbevezetett az Elysée-palotában. Jacques Attalival közben jó barátok lettek, és a két család gyakran nyaralt együtt Korzikán, ahonnan Sarkozy első felesége, Marie származott.
A polgármesterség számos magánéleti változást hozott. Előkerült Sarkozy apja, akinek a fiai megbocsátották a fiatalkori vétséget. Sarkozy időközben megismerkedett Cecilia Ciganer Albenizzel, akit polgármesterként ő adott össze első férjével 1984-ben. Négy évvel később mindketten otthagyták családjukat - Sarkozynek ekkor már két fia volt -, de csak 1996-ban házasodtak össze, ezt követően született közös gyermekük, Louis. (2006-ban hónapokra különköltöztek, és Cecilia csak a kampány idejére tért vissza Nicolas mellé.)
1993 és 1995 között Sarkozy Edouard Balladur kormányának pénzügyminisztere lett, ám ekkor elkövette politikai pályafutásának egyik legkomolyabb hibáját: az elnökválasztási kampányban Balladurt támogatta az esélytelennek tartott atyai tanítómestere, Jacques Chiraccal szemben, aki pedig figyelmeztette Sarkozyt: „Nagyon intelligens vagy és cinikus. Ha most mindent egy lóra teszel és Balladurt támogatod, fennáll a veszély, hogy mindent elveszítesz.”
Balladur veszített, vele együtt Sarkozy is, akinek ezúttal nem jutott poszt a Chirac politikai utódjaként számon tartott Alain Juppé kormányában. Sarkozy visszavonul „domíniumába”, Neuillybe, illetve ügyvédi irodájába. Teltek az évek, miközben a siker elkerülte: 1999-ben az általa vezetett lista nagy vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon. 2002-ben Sarkozy már újra Chirac mellett kampányolt. Előbb belügyminiszter, majd 2004-ben egy kormányátalakítást követően ipari és gazdasági miniszter lesz. Chirac válaszút elé állította: vagy a pártelnökség, vagy a miniszterség. Sarkozy az előbbit választja. A sikertelen uniós népszavazás után Chirac menesztette a népszerűtlen Raffarint, és Dominique de Villepint jelölte miniszterelnöknek. Ekkor visszahívta a kormányba Sarkozyt, aki ezúttal a hivatalos választási kampány kezdetéig belügyminiszter maradt. Népszerűségét sem a több héten át tartó párizsi zavargások, sem az ellene folytatott médiakampány nem törte meg.