kohnbandi
Bevallás

Kedves adóellenőrök, szeretnék eloszlatni néhány csip-csup félreértést, amely a vagyonosodási vizsgálatom közben felmerült.

Nos, azt állítják, hogy minimálbérre vagyok bejelentve. Az új, multifunkciós középkonzollal felszerelt BMW hetesemre esküszöm, hogy nincs így! Ha gondosabban megnézik a számokat, láthatják, hogy a minimálbérnél éppen havi 1500 forinttal keresek többet.
Talán csodálkoznak, hogyan tehettem szert ekkora gazdagságra ilyen fizetésből. Hát az asszony is keres! Minimálbér fölött ő is, természetesen. De kérdem én, gazdagság ez?! Egy nyamvadt húszszemélyes jacuzzit nem tudtam megvenni Rozál kislányomnak! Látniuk kellett volna, hogy potyogtak a könnyei! Remegett az a csöppnyi szája széle, hiába mondtam, hogy a szobácskájába nem fér be… Kénytelen voltam egy északi-sarki túrával kárpótolni a kicsit. Hisz alig múlt tizenhét.
Apropó, utazás. Már ez is baj? A rokonok meghívására voltunk külföldön, ők fizettek mindent! Ja, hogy milyen rokonaink élnek Botswanában? Távoliak.
Nézzék, takarékosan kell élni. Minap is mondtam a nejemnek: hagyd a csudába azt a háromkilósat, vegyed inkább az egykilósat! Az is bélszín, nem? És már is spóroltunk is egy vödörnyi pénzt!
Mert magunkra mi nemigen költünk. Amióta a Luis Vutton táskáért alig másfélmilliót fizettem ki - mert azért az asszony ne járjon rongyokban! - visszafogtuk magunkat. Bevallom én, ahogy van, nem úgy megy az üzlet, mint régen. Azt kérdezik, hova tűnik el a cégem bevétele? De kérem, ezt a feltételezést! Hiteles off-shore cégeken utaztatom a pénzt a Kajmán-szigetekig meg vissza. Last minute, azért éri meg.
Én nem a fizetésemért csinálom, hanem a pénzért.
Most az fáj, hogy itt ez a medence? Ez különös történet. Az egyik éjjel szörnyű zaj volt, alig tudtunk aludni, kikapcsolódásképp arrébb is toltam a cégapport részét képező milói Vénuszt (az áfát már visszakaptam, köszönöm a hivatal gyorsaságát). Reggel, ahogy körülnéztünk, ott állt ez a medence. Kérdezem a feleségem: szívem, ezt te csináltad? Nem, mondja ő. Én sem emlékeztem, hogy rendeltem volna ilyet a csomagküldőben… na mindegy. Ha már itt van, úsztunk benne egy kört. Mégsem dobhatjuk ki, ugye? Csak tudnám, miért lett ilyen nagy: nekem elég lett volna, ha csak 200 méter hosszú és 50 méter széles, de hát mindegy, a telken még mindig van elég hely.
Hogy az a két Bentley Intercontinental a garázsban honnan van? A dédpapámtól. Nagy gyűjtő volt, élt-halt a kacatokért, mielőtt megkérdezik, tőle van a XIV. Lajos korabeli bútorkészletünk java is, a plazmatévés titániumos házimozirendszert pedig lomtalanításkor találtam.
Ha megnézik a számlámat, látják majd, hogy a rajta lévő mintegy 645 millió forint bagatell öszszeg, és mint már mondtam, fáradságos, mondhatni sziszifuszi munkával szedtem össze, hogy eltengessük mindennapjainkat a családdal, és hogy legyen pénz ivadékaim taníttatására. Tehetséges vállalkozó vagyok, adok-veszek, sok mindenhez értek. Már az óvodában a pénztárszámla volt a jelem. Azóta sokat gyarapodtam, de még most is, egy-egy hosszú nap végén jólesik felszállni a helikopterre, és csak úgy suhanni a város felett.
De javaslom, menjünk át a másik szobába, mert itt jön a kisebbik gyermekem, a Janika, egy eredeti Tizianó-ra fog Hupikék törpikéket rajzolni.