Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Szoborháború
Zavargások Észtországban

A gázháború és az Európába tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer miatti orosz tiltakozás után újabb konfliktus alakult ki Oroszország és a Nyugat között. Az észt főváros központjából elszállították ugyanis a második világháborús szovjet emlékművet, amit véres utcai zavargások követtek Tallinban.


Fotó: AP

Tizenkét koporsót találtak azon a dombon, ahol a múlt hétig a szovjet emlékmű állt az észt fővárosban. A bronzakatonát - ahogy a szobrot nevezik - már át is szállították Tallinn katonai temetőjébe. A koporsókban talált emberi maradványokat DNS-vizsgálatokkal azonosítják majd - ígéri Ullar Labo, az észt igazságügyi orvosszakértői intézet igazgatója.
Azért rendelték el az emlékmű áthelyezését, mert az észt kormány szerint így kerül méltó helyre. Tallinn központjában ugyanis - úgymond - nem övezte kellő tisztelet az 1947-ben a szovjet katonák emlékére állított szobrot, amelyben a legtöbb észt a több évtizedes szovjet megszállás jelképét látja. A lakosság negyedét kitevő orosz kisebbség viszont a világháborúban elesett szovjet katonák emléke meggyalázásának tartja az áthelyezést. A két éjszakán át tartó zavargásokban is főként oroszok vettek részt. A tiltakozók nemcsak elégedetlenségüknek adtak hangot, hanem kirakatokat törtek be és több üzletet kifosztottak. A rendőrök és a tüntetők véres összecsapásaiban meghalt egy orosz állampolgárságú fiatalember.
Az észt hatóságok azt mondják, hogy nem a rendőrök bántalmazása miatt vesztette életét, hanem személyes konfliktusba keveredett a zavargások során, melyekben több mint százötven ember megsérült, nyolcszázat pedig letartóztattak. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország kancellárja telefonon igyekezett megnyugtatni a feleket. Angela Merkel az orosz elnöktől és az észt kormánytól is önuralmat, illetve önmérsékletet kért. A konfliktusban az EU-tagállamok közé tartozó Észtország oldalára állt a másik két balti állam: Lettország és Litvánia, valamint az ugyancsak EU-tag Lengyelország és Finnország is.
Közben Moszkvából orosz parlamenti küldöttség érkezett Tallinnba, hogy tájékozódjon a helyzetről. Nyikolaj Kovaljov, a duma veteránügyi bizottságának elnöke és a küldöttség vezetője azt mondta még indulás előtt, hogy nemcsak magáról az emlékműről kérnek információkat, hanem azokat az orosz polgárokat is ki akarják szabadítani, akik a bronzkatona védelmében mentek az utcákra. Kovaljov a világtörténelemben példátlan provokációnak nevezte, ami Észtországban történik. „Oroszország így arra kényszerül, hogy igen kemény választ adjon erre a nyilvánvalóan tudatos akcióra” - mondta a delegációvezető.
Tallinn polgármestere ugyanakkor megbékélési fórumot hívott össze hétvégére az észt és orosz ajkú lakosság részvételével. Edgar Savisaar, aki egyben a mérsékelten baloldali észt Centrumpártnak, az ellenzék legnagyobb pártjának elnöke, eddig sem értett egyet a kormány szerinte elhamarkodott intézkedéseivel. Savisaar szerint a válságból csakis a párbeszéd útján lehet kiutat találni a rendkívül polarizálódott Észtországban. A polgármester azt mondja, hogy a mostani konfliktus biztosan nem tesz jót az észtországi orosz kisebbség amúgy is vontatottan haladó integrációjának.
Ezzel egy időben az orosz fővárosban is magasra csaptak az indulatok. A moszkvai észt nagykövetséget ugyanis Kreml-barát ifjúsági szervezetek vették körbe. A tüntetők gyászszertartást rendeztek a tallinni zavargások során elhunyt orosz fiatalember emlékére. Az észt államfő tiltakozó jegyzéket juttatott el az orosz hatóságokhoz, melyben azt sérelmezte, hogy szerinte a diplomaták ostrom alatt állnak. Toomas Hendrik Ilves kifogásolta, hogy hazája moszkvai nagykövetségét negyedik napja valóságos blokád alatt tartják a Nasi (Mieink), a Mesztnije (Helyiek), a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) és a Kremlhez közel álló más ifjúsági szervezetek. A hét elején már sátrakat vertek a diplomáciai képviselet környékén. A tallinni külügyminisztérium azt mondja, hogy az orosz hatóságok mindezt tétlenül nézik. A tüntető fiatalok ráadásul nem engedték be a nagykövetségre a független orosz REN TV újságíróit, akik vízumért akartak folyamodni, hogy a tallinni helyzetről tudósítsanak.
Az észt kormány egyenesen azzal vádolja Oroszországot, hogy az provokálta ki a két éjszakán át tartó zavargásokat Tallinnban. Urmasz Paet külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az orosz vezetés provokatív kijelentéseivel beavatkozott az észt belügyekbe, amikor aggodalmát fejezte ki, amiért elvitték Tallinn központjából a második világháborús emlékművet.
Az észt hatóságok pedig arról számoltak be, hogy az ország hivatalos internetes honlapjait ismétlődő elektronikus támadások érték, ezért letiltották azok külföldről való hozzáférhetőségét. A tallinni rádióban elhangzott, hogy hackerek feltörték a kormányzó Reform Párt hivatalos honlapját, és Andrus Ansip miniszterelnök nevében hamisított bocsánatkérést helyeztek el rajta.