Kiss Tünde
A manipuláció nagymestere
Leni Riefenstahl, Hitler főrendezője

Kicsoda valójában? Az övé a legtöbbet elemzett és a legtöbbször félremagyarázott életmű. A film első száz évének leginkább zavarba ejtő alakjáról - aki 2003-ban, százegy éves korában halt meg - újabb életrajzi könyvek jelentek meg, amelyek talán pontot tesznek a művésznővel kapcsolatos vita végére.

Fotó: Reuters

Sokan feltették már a kérdést: hogyan lehetséges, hogy valaki ide-oda repked a nürnbergi pártnapok, a leigázott Párizs (levélben gratulált Führerének a bevonuláshoz), majd Birkenau fölött, s ártatlannak hiszi magát a világégésben és a holokausztban? A feltárt tények végleges bizonyítékként szolgálhatnak azon humanista műkedvelők számára, akiket zavart, hogy egy ilyen nagy formátumú művésznőt száműznek a mozgókép panteonjából, hiszen most minden eddiginél biztosabban állítható: Riefenstahl hazudott - módszeresen, okosan, amennyire csak erejéből és tehetségéből tellett.
Az egyik friss életrajzi könyv szerzője, Steven Bach korábban Marlene Dietrich életpályáját is feldolgozta könyv formájában. Riefenstahl és Dietrich: koruk két legjelentősebb alakja a német filmvilágban, Marlene Hitler miatt hagyta háta mögött a náci Németországot, Leni épp ellenkező okból maradt. A most napvilágra került tények felkutatása és feldolgozása hét évet igényelt a filmtörténész-professzortól, aki eddig ismeretlen dokumentumokkal és hanganyagokkal cáfolja Riefenstahl rengeteg valótlan állítását. A valóságos kincsleletet egy valamikori filmszakos hallgatónak Leni filmes munkatársaival és barátaival a hetvenes években készített és magnókazettákon rögzített beszélgetései jelentik. Többségük ellentmond annak az áldozatképnek, amelyet Riefenstahl az 1987-ben megjelentetett önéletrajzában (Emlékeim: 1902-1945) próbált kialakítani magáról. A történészek szerint az önvallomás szándékosan pontatlan, és nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak. Tipikus példa, ahogy egy ízben Riefenstahl leszögezte: „Lengyelországban sem katona, sem civil hullát nem láttam.” Pedig a német közvéleménynél hamarabb értesül az ország lerohanásáról, és stábjával a helyszínre is igyekszik, ahol egyik munkatársa többek között megörökíti, ahogy az esztétika nagyasszonya kiborul a legyilkolt civil zsidó áldozatok láttán, de nem emberbaráti okokból, hanem mert megrendíti, milyen borzasztó vizuális élmények árán kell felelősségteljes munkáját végeznie. Ha úgy tetszik, az ideák harcosnőjének kameráira igazi vér fröccsent, s erre nem készült fel érzékeny gyomra.