Vissza a tartalomjegyzékhez

Cseszkó Tamás
Koronatanúk
Új honfoglalásra készül a mélymagyar szekta

Április 20. és 22. között rendezték meg Novákfalván a Szent Korona Szolgálat Tanítóinak Első Szerét. A szervezők szerinti cél: „a résztvevők felkészüljenek arra, hogy minden magyar ember számára közvetítsék azt az önbecsülés- és önazonosságtudat-kiteljesítő erőt, ami értelmi és érzelmi egységben ad tartalmat annak az ősi jognak, ami alapján mindannyian a Szent Korona tagjai vagyunk”.

A helyszín Novákfalva, melyet egy hazai vállalkozó, Novák Tamás, saját magáról nevezett el. „Szerencsés vagyok, mert megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy felépítsem ezt a magyarságtudatot erősíteni hivatott létesítményt” - nyilatkozta az üzletember egy országos napilapnak. A Vas megyei üdülőfalu valóban roskadozik a népi és vallási motívumoktól, Szűzanya-szobortól a sámánházon át megtalálható itt minden, ami egy identitáskereső hazafit megelégíthet. A bejáratnál a kapubálványok üdvözölnek bennünket, minden délután öt órakor pedig Trianon emlékére - a békediktátum aláírásának időpontjában - megszólal a trianoni emlékharang, amely két percig tartó zúgással idézi fel a magyar történelem eme tragikus fejezetét. Egy keresztre feszített Nagy Magyarország-térkép mellett maroknyi csoport hallgatja láthatóan nagy átéléssel a szónokot. A fehér papi ruhába öltözött úr épp a Boldogasszonyhoz imádkozik. „Ámen” - zúgja a főleg idősekből álló csoport, majd elindulnak a következő „stáció” felé. A Kossuth téri tüntetők egyik vezéralakja, Halász József őszinte szeretettel üdvözli azokat is, akik láthatóan nem az övéi közül valók.


Halász József

„Tegnap ellátogattunk arra a helyre, ahol a Szent Koronát utoljára őrizték a második világháború előtt, és hatalmas lelki élményben volt részünk, hiszen a Szent Korona nem pusztán egy tárgy, hanem egyben közvetítő is Isten és a földi halandók között” - meséli elégedetten, és kiegészítésül elmondja, hogy a Szálasi-bunkert is bűn lett volna kihagyni Kőszegen. Egy terembe érve a Szent Korona szolgálója példaként emeli ki egy érettségiző osztály tanárát, aki csak azért ment táppénzre, hogy most itt lehessen, majd a már említett fehér ruhás férfi - civilben szülész-nőgyógyász - az anyaság és az anyaistenség üzenetét foglalta össze. A kissé ködös, hol keresztény, hol mitikus elemekben bővelkedő monológ fő üzenete szerint a nőknek az életben három létszakaszuk van: kezdetben a szűzmáriaság, majd az anyaság, legvégül pedig a boldogasszonyság. A banya szó állítólag utóbbiból ered, és „csupán az ördög miatt van napjainkban negatív értelme”.
Halász József kérdésünkre elmondta, hogy szerencséjükre a Szent Korona-tanba minden vallás belefér. Példaként ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt említi, aki nemrég nyugtatta meg őt, hogy a protestánsok is tisztelik a Szűzanyát, csak éppen nem imádják. Amúgy a korona követőinek eltökélt szándéka, hogy 2054-re, az egyházszakadás ezeréves évfordulójára megtörténjen a vallásegyesülés. „A vallások megosztják az emberiséget. Ezért is van szükség arra, hogy egyesüljenek a keresztény, az ősi magyar vagy akár a zsidó vallás követői, és egyetlen ellenség legyen, a gyakorolt ateizmus, vagyis a globalizmus diktatúrájának vallása” - szól a hadüzenet.
A mindeközben töretlenül zajló előadás szónoka éppen a „zsidók büntető Istenét” állítja szembe az „Újszövetség szerető Istenével”, és hát adja magát a párhuzam: a Szent Korona csakúgy, mint hajdan a frigyláda, isteni erőt közvetít. „Csakhogy Szent Korona van, a frigyládát pedig még nem látta senki” - szól közbe az egyik hallgató, aki szerint „a zsidó sokkal fiatalabb nép, mint mi”. Ráadásul „önmagukat rekesztik ki a magyar társadalomból, hiszen többször kinyilvánították már, nem akarnak hivatalos kisebbség lenni” - fejeli meg a hallottakat Halász József, akinek - bevallása szerint - nagyon sok zsidó barátja van.
„Új honfoglalásra készülünk” - hangzik el a vezérszónok csatába hívó szava, és valóban: az eddig templomi csöndhöz szokott üveges tekintetek gazdái megelevenednek. A „koronatanúk” fontos feladatuknak tekintik az 1944 előtti magyar alkotmányhoz való visszatérést. Éppen ezért egy ötvenkét oldalas tanulmányt adtak ki, melyben részletesen kifejtik programjukat. A Szeretet, nem Gyűlölet címet viselő kiadvány olyan alternatívát vázol fel, melynek lényege az EU okozta „szenvedhetetlen iga” lerázása. A tan hirdetői az EU-ból történő azonnali kilépést és a pártrendszer megszüntetését egyaránt szorgalmazzák. Ez utóbbit a rendi országgyűlés váltaná fel, azaz nem a pártok jelölnék a képviselőket, hanem a nép maga közül választana követeket. Halász József szerint programjuk sikere nem kérdés, „ennek a rendezvénynek is pont ez volt a célja, hogy minél több ember ismerje meg azokat a tényeket, melyet a hatalom elhallgat”. Az agyonhallgatás, úgy tűnik, sikeres, hiszen az ország minden tájáról összesen negyvenkilenc ember volt kíváncsi a képzésre. Ők mostantól a civil életben adják majd tovább teljes tudásukat, mely a szervezők szerint „az értelem és az érzelem egysége”. A Szent Korona nem kirekesztő tan, minden népcsoport, minden nemzet ugyanúgy tagja lehet - vallják az egybegyűltek, és a szónok ennek illusztrálására egy ősz hajú, kék szemű urat kezd el győzködni: „Lehet, hogy te előző életedben kínai voltál vagy ír.”
A Szent Koronához egyébként imádkozni is lehet a Pannónia tv egyik jelenlévő operatőre szerint, aki egyébként a távol maradt kamerás médiumok becsületét mentette meg a rendezvényen. Végszó gyanánt Halász József arra kéri a sajtó megjelent képviselőit, hogy segítsenek megindítani a párbeszédet a pártok és a Szent Korona-tan követői között. „Ez az önök dolga” - búcsúzik az értelmi szerző.


Fotók: Cseszkó Tamás