Marosi Péter
Nulla voks és a pöttyös kitűző
Miért beteg a magyar futballelit?

A magyar futballelit viselkedése az Eb-pályázat eredményhirdetése óta azt igazolta, hogy helyes döntés született Cardiffban. Ha valaki azt gondolta, hogy a honi futballban a stadionok állapota és a bajnokság színvonala a legsiralmasabb, tévedett: az egymást kritikátlanul dicsérő, a vetélytársakat, döntéshozókat lemaffiázó, tanulni és teljesíteni képtelen sportvezetés megérdemelten kapott pofont az európai labdarúgás vezetőitől.

Fotó: AP

Pedig a magyarok túljártak a teljes UEFA-vezérkar eszén. Az igazi betyárvirtusról maga a magyar Eb-szervező bizottság elnöke mesélt büszkén saját műsorában: „Úgy lehetett bemenni a bálterembe, amikor volt a prezentáció, hogy mindenkinek volt egy kártyája, és aki kapott egy sárga pöttyöt - harmincat osztottak ki országonként - az bemehetett. Más kérdés, hogy mindenki bevitt mindenkit. (…) Mi bementünk a pöttyökkel, kivittük. Amikor bement a Kálmán, odaadta a pöttyösét, én kimentem, és megkapta más.”
Mivel a magyar küldöttség kilencven főből állt, a jó szervezőkészségéről ismert producernek és a volt válogatott labdarúgó, ex-szövetségi kapitánynak gyorsan kellett pörgetni a harminc sárga pöttyös bilétát ahhoz, hogy egy nappal a döntés előtt mindenki potyaszendvicshez jusson. De a lényeg, hogy ez is nekünk sikerült a legjobban, nem csak a pályázati anyagunk. A fogadáson is csak szépet-jót hallottunk: török és ciprusi barátaink „száz százalékosan” megígérték, hogy mellettünk vannak, ráadásul szépségkirálynőnk kezéből is jól fogytak a plüss pulikutyák.
Aztán elkövetkezett a cardiffi fekete szerda, a magyar sportdiplomácia Trianonja. „Az ukrán otrombán megvert. Úgy érezte magát az ember, mint amikor a ringben hátulról ütik le, és a szemben lévő versenyző pedig csak táncol” - így írta le a sötét pillanatot a labdarúgó-szövetség elnöke, aki szerint „a pályázatnak a tökéletessége még nem biztosított sikert”. „Át lettünk verve” - üvöltötte magából kikelve, futballpályán sem szokásos trágár káromkodások között megérkezésekor a repülőtéren a volt szövetségi kapitány.
Hiába vártuk, hogy a napok múlása talán meghozza a kijózanodást. A pályázó bizottság vezető triója végigjárta a reggeli meg esti beszélgetőműsorokat, ahol továbbra is azt hajtogatta, nem értik, mi történt. „Bözsi nénitől (Puskás Ferenc özvegye - a szerk.) Albert Flóriánig, aranylabdától kezdve, ott minden, ami létezik, megvolt” - állítja a szervezőbizottsági elnök, aki vérig van sértve azon, hogy a döntéshozók nem olvasták végig a 13 ezer oldalas magyar pályázatot (a BÁV-eleganciájú sublódban kiküldött albumgyűjtemény ma is ott porosodik az UEFA raktárában), hanem a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a szakértőik által készített összefoglalókat vették alapul. Védelmébe vette a sajtó nyilvánossága előtt blaszfemikusan szitkozódó vezetőtársát, sőt megdicsérte, mondván, amit láttunk, „ugyanaz a lélegzés, ugyanaz a tempó, amikor kapitány volt, meg játékos, hogy szerettük”. Bocsánatkérés helyett saját műsorában kikockáztatta a repülőtéren elkeseredetten - de szitkozódás nélkül - tüntető futballdrukkereket: „Mutassuk meg, kik ezek. Ott volt az a kis mackós, a köpcös (…) minket takarjanak le, csak őket láttassuk!” Ha már Platini urat nem lehet pellengérre állítani a jól bevált riporteri fogásokkal a budapesti stúdióban, akkor legalább a civil véleménynyilvánítókat fenyítsük be?
A dühös siránkozás közepette nem esett szó arról, hogy mire számíthattak a magyar pályázók, miután - hogy csak az elmúlt egy-két év dicstelen „eredményeit” soroljuk - elkergették és megszégyenítették a százötvenszeres német válogatott szövetségi kapitányt. Tönkretették a legnépszerűbb és nemzetközi szinten legtöbb eredményt hozott magyar futballklubot. Jótékonysági mérkőzést rendeztek a Real Madriddal a súlyosan beteg Puskás Ferenc megsegítésére, majd a bevételből csak egy futball-labdát akartak adni a labdarúgónak. Amikor pedig Puskás elhunyt, botrányos gyászmegemlékezést szerveztek százmilliókért az „emlékére”. Itt volt tavaly ősszel az európai futball vezetősége, de Michael Platini elnök budapesti emlékeit az üresen kongó, omladozó stadionról aligha szépítette meg a szállodai fogadáson ellopott pénztárcája. Mint ahogy a világverő Manchester United edzője, Sir Alex Fergusson sem gondolt arra, amikor elfogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség edzői bizottságának meghívását, hogy a nemzetközi szinten teljesen eredménytelen magyar szakvezetők úgy nyilatkoznak a tatai előadása után, hogy „semmi újat nem hallottak”.
Se foci, se közönség, se stadionok: csak a változni képtelen, egymás vállát veregető sportelit egy része könnyezik utólag azon, hogy senki nem vette komolyan a magyar Eb-pályázat kínosan esdeklő szlogenjét, miszerint Give us a chance (Adjanak egy esélyt). Csak az a kár, hogy a cardiffi nulla voks így is százmilliókba került.