Hajdú Sándor
A ciántó átka
Egy falu küzdelme a jövőért

Verespatakon, az erdélyi Érchegységben a római idők óta bányásznak aranyat. A terület gazdagsága évszázadokon át juttatott az értékes fémből Rómába, Bécsbe, Budára, de amit hátrahagytak, történetileg és régészetileg is világszínvonalúnak számít, a világörökség részét képezi. Egy kanadai cég közel tíz éve óriási krátereket robbantana a falu helyén, hogy ciánvegyülettel mossa ki azokból az aranyat. A tervezett nyíltszíni bánya elnyelné a múlt emlékeit, a falurombolás folytán elűzné a falu lakóit. A bánya minden elfogulatlan hatástanulmány szerint folyamatos környezeti pusztítást és veszélyt jelentene a környékre, Abrudbánya, a Maros völgye és tovább a Tisza alsó folyása mentén.

Fotó: Somorjai László

A román bíróságokon folyamatosan zajlanak a monumentális beruházást meghiúsítani szándékozó perek tucatjai, ez idáig eredménytelenül. Míg szerte Európában minisztériumok, bizottságok, főfelügyelőségek, zöldszervezetek, uniós bürokraták készítik egyre másra a szakértői jelentéseket, addig Verespatakon minden a bányavállalat eredeti tervei szerint zajlik.
A télen újabb százötven család költözött el végleg a faluból, így a kezdeti háromezer helyi lakos közül alig 200-250 ember maradt Verespatakon. Az egyik nagy túlélő, Dávid Ferko azt mondja, nem engednek a bányának, semmiképpen nem mennek el őseik földjéről, de a szeme, a viselkedése mást sugall: a lelke mélyén ott van a megmásíthatatlan tudat: a harcot elveszítették. A falubeli ingatlanok mintegy háromnegyede, már ahogy a helyiek hívják a bányatársaságot, a „Gold“ birtokában van. Rajtuk ott virít a kék felirat románul: „Aceasta casa este proprietatea RMGC” (Ez a ház az RMGC tulajdona). Pár utcával feljebb más táblába botlunk, ezt a Golddal szemben állók helyezik el házaikon: „Ez a ház nem eladó”, őket egy egyesület, az Alburnus Maior tömöríti.
Az egyik ház előtt a tavaszi napsütésben üldögél Laci bácsi, aki még kitart ugyan, de hogy szomszédai elköltöztek, ő is egyre nehezebben viseli a magányt. A nyugdíjas bányász szerint nincs jövő Verespatakon, az utolsó munkahelyet is bezárták már, a rézbánya kapujára lakat került. Az öreg azt meséli, okos emberek a falubeliek, sokan az elmúlt években szándékosan nem adták el ingatlanjaikat, és nem költöztek el a településről, mert rájöttek, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) már most aranyat ér. „Felfigyeltek a népek arra, hogy a bányavállalat minden egyes ólért, színért, kalibáért és minden fáért külön-külön is hajlandó alkudozni, sőt nem is nagyon alkuszik, inkább fizet. Így került az elmúlt években egyre több facsemete a kertekbe, és számtalan kisházat ácsoltak fából, deszkából mondván, kell az idelátogató turistáknak.”
A kerti lakok alig kerültek valamibe, de a bányacég akár 10-20 ezer euróért is megveszi, majd ha jól kitartanak a népek. A kertekbe valóságos ligetek nőttek hirtelen, gyümölcsfák, hársak, gyertyánok, diók virulnak mindenütt, hiszen a fáért akár száz eurót is fizet a „Gold”. Minél kevesebb a falu létszáma, annál nagyobb az értéke a maradók házainak - mondja Laci bácsi. Akár meg is duplázható az ingatlanok értéke, és a falusiak úgy vélik, ha el kell költözniük szülőföldjükről, kárpótolja őket busásan a kanadai cég. Kétszoba-konyhás, kicsit romos házáért, udvarán egy csűrrel, kertjében egy- két tucat gyümölcsfacsemetével Laci bácsinak kínáltak már 70 ezer eurót is a bányacég spekulánsai. Az idős cseléd azonban még kitart; itt vannak a szerettei a temetőben, itt a múltja, és huncutul hunyorogva mondja: talán a jövője is. Az elköltözők legújabban a halottaikat is magukkal vihetik, mondja Lívia néni, aki időközben csatlakozik hozzánk. A falu papja elintézte, hogy imádság mellett kihantolják a sírokat, és ahová költözött a rokonság, ott újratemessék illendő körülmények között. Mindez legálisan, az RMGC hathatós támogatására és költségére tehetik, sőt a gyásztól újra lesújtott rokonoknak még jó néhány ezer eurót is fizetnek. Az elkötelezetteket naponta látogatják a bányacég sáfárai, igyekeznek kitapogatni, mennyiért adnák el tulajdonukat. Laci bácsi még állja a sarat, de úgy látja, hogy az itt maradók részére az élet elviselhetetlen lesz, ha a bánya megnyit. A falu előbb-utóbb összedőlne a kitermelés volumene miatt - beszél belőle a szakember, aki évtizedekig a robbantó mester mellett dolgozott.
A téma legavatottabb hazai szakértője Kocsis Tibor filmrendező, aki a verspatakiak sorsát Új Eldorádó című mozijában dolgozta fel. A filmrendező ma is pontosan datálja a bánya tevékenységét, készíti a film folytatását. Meglátása szerint a faluért folytatott küzdelem még nem zárult le, ötven-hatvan család biztosan kitart a Golddal szemben. Az ő tulajdonukban lévő földterületek, házak az utolsó garanciát jelentik a bányatársaság nyomulásával szemben. Az ügyben pozitív fordulatot jelent szerinte az új román környezetvédelmi miniszter asszony tavalyi bejelentése, aki felfüggesztette az RMGC környezetvédelmi hatástanulmányának engedélyeztetését. A filmrendező szerint egyre inkább politikai döntéstől kell tartani az ügyben, hiszen az Európai Unió és a zöld szervezetek kezében nincs politikai adu, a román belpolitikát befolyásoló eszköz. Elbízni azonban nem szabad magát senkinek az ügyben, hiszen a miniszter asszony csupán adminisztratív döntést hozott, amely bármelyik pillanatban megváltoztatható. Egy biztos: a civil szervezetek végig a bányanyitás ellen fognak demonstrálni, és ha a helybeliek végig kitartanak, nem lesz ciántó Verespatak helyén - mondja Kocsis Tibor.