Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Fegyverkezés itthon
A Kalasnyikov az alvilág kedvence

Magyarországon - a többi országhoz képest - viszonylag könnyű fegyverhez jutni. Ennek ellenére csupán ezrelékekben mérhető azoknak a száma, akik legális úton szerzett „harci eszközzel” hajtanak végre bűncselekményt. Az illegális lőfegyverek számáról a rendőrségnek csak hozzávetőleges adatai vannak, annyi azonban bizonyos, hogy számuk sokszorosa a nyilvántartott pisztolyoknak, puskáknak és sorozatlövőknek.

Az ORFK Rendészeti Osztályának adatai szerint jelenleg 101 641 embernél található engedélyezett fegyver Magyarországon. Mivel azonban egy háztartásban több „flinta” is lehet, a fegyverek száma ennek több mint kétszerese: 227 584. Ezekről tudható biztosan, hogy legális módon szerezték be tulajdonosaik. E fenti számból 32 ezret maroklőfegy-verként, önvédelmi célra engedélyeztek.
Az alvilágban nem kell komoly erőfeszítést tenni, hogy valaki fegyverhez jusson - mondta el lapunknak Csizmár Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályának vezetője. Elsődleges beszerzési terület a Balkán, azon belül is a volt jugoszláv tagköztársaságok, ahol a háború után rengeteg élet kioltására alkalmas eszköz maradt magánkézben. Minden típushoz hozzá lehet jutni a „jugó piacról”, különösen kedveltek a nagy tűzerejűek és a sorozatlövők, melyeket sajnálatos módon egyre több bűncselekmény elkövetéséhez használnak a hazai bűnözői csoportok. A statisztikai számok sajnos nem mutatnak semmilyen valós adatot, mert a rendőrség látókörébe csak azok az esetek kerülnek, amelyeket felderítettek - vallja be a nyomozóiroda munkatársa. A piacon elvétve még megjelennek a régebben hatástalanított fegyverek visszaélesített verziói is, de egy új szabályozás szerint ma már olyan módon kell hogy elvégezzék a hatástalanítást, hogy a folyamat ne legyen visszafordítható. Egyik minisztériumi forrásunk szerint csak Budapesten 200 ezerre tehető a hatóságok előtt láthatatlan fegyverek száma.
Mivel a jogszabályok szinte évente változnak, nehéz meghatározni, hogy a riasztópisztolyok, a flóbertek és a légfegyverek száma hogyan alakult az elmúlt években, eladásukhoz ugyanis nem kellett regisztráció - meséli Karcsi, aki maga is fegyvergyűjtő. Ő is a szerbekre hivatkozik, akik szerinte nagyon szeretik a fegyvereket, és „mindig is volt és lesz nekik kéznél, amikor szükséges”. A „jugó piacon” manapság a Zastava gyártású TT-pisztoly és az M 70 Tokarev töltényes verziója iránt van a legnagyobb érdeklődés. Géppisztolyok közül pedig a Zastava 56, az M 61-es, a gépkarabélyok közül a ZCZ, a szovjet AKM típus - Kalasnyikov-rendszerű, jugoszláv gyártású géppisztoly - kedvelt a hazai alvilágban. Utóbbi lőszerrel együtt kevesebb, mint öt kiló, de 1,5 km-ről is halálos lehet. Feltehetően ehhez hasonló fegyverből tüzeltek a rendőrpalotára is nemrég, de 2004 augusztusában a budapesti Szerémi úton egy pénzszállítót is ilyen fegyverrel támadtak meg, és rá egy évre az Érden, illetve Budaörsön kirabolt pénzszállítók ellen is Kalasnyikovot használtak az elkövetők. Az árak fegyvernemtől függően széles skálán mozognak, de minimum 30 ezer forintnál kezdődnek, és 100 ezer körül állnak meg.

Kinek lehet pisztolya?

A legális fegyvertartási engedélyek kiadását a megyei rendőr-főkapitányságok végzik. Manapság négy kategóriában lehet fegyvertartási engedélyt kérni: az elsőbe tartoznak a szolgálati célokra (rendőrök, természetvédelmi őrök stb.), valamint a vagyonbiztosítási célokra igényelt fegyverek. A második csoportot a sportlőfegyvereket igénylők alkotják, itt az életkort is lecsökkentették, bár a fegyverek otthoni tartását a rendeletek szigorú feltételekhez kötik. Magyarországon a természetes személyeknél található fegyverek több mint 70 százalékát a vadászfegyverek adják. E harmadik kategóriában, a szolgálati fegyver igényléséhez hasonlóan, szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie a leendő tulajdonosnak. Ez elsősorban a vadászvizsga letételét és a biztonságos tárolást jelenti. A mindennapi halandónak legcélravezetőbb fegyverszerzési módszere azonban, ha önvédelmi célokra kéri az engedélyt. Ennek abban a pillanatban már nincs is akadálya, ha az igénylő orvosi igazolással rendelkezik, valamint letette a fegyverismereti vizsgát. Bizonyítania kell azonban, hogy tevékenysége miatt állandó és közvetlen életveszélynek van kitéve. Mivel ezt nem könnyű egyértelműen igazolni, jelenleg többnyire azok kérik, akik amúgy is alanyi mentességet kapnak e feltétel betöltése alól. Az országgyűlési képviselőknek és az ügyészeknek például nem kell tanúkat felsorakoztatniuk, nem kell fenyegető leveleket benyújtaniuk sehova, mert a hatóság azzal a vélelemmel él irányukba, hogy munkájuk során amúgy is folyamatosan konfrontálódnak.