„A nők csak a fajfenntartásra jók” - közölte sommásan beosztottaival egy
hazai multicég családos vezetője, aki kollégáihoz hasonlóan minden alkalmat
megragad arra, hogy flörtölhessen a munkahelyén. Egyre több szakmában igaz, hogy
a kolleginák előmenetele a legkevésbé függ a szakmai teljesítménytől, sokkal
inkább a külső adottságoktól. Jó példa egy egyedülálló hölgy esete is, aki első
munkahelyén azért lehetetlenült el, mert nem engedett főnöke csábításának, a
másik helyen meg azért, mert nem vett részt a közös banzájokon. Sajnos ma már a
hölgyek többsége alámegy a munkahelyi „elvárásoknak”, hisz a pénz nagy úr, a
luxus még nagyobb.
A huszonhét éves Klaudia három évvel ezelőtt helyezkedett el egy hazai
multinál. „Szinte kivédhetetlen - szögezi le -, hogy akaratunkon kívül ne
kapjunk ajánlatokat egy ilyen helyen. Szerintem a jóindulatú és a tolakodó
megjegyzések közti határ nagyon keskeny. Mivel a mai világban mindenki félti az
állását, a megélhetését, vigyázni kell, hogy a bókokat milyen módon reagálja le.
Sokszor fordult elő, hogy kolléganők meggyanúsítottak azzal, hogy kikezdtem a
főnökömmel. Ezt egyre nehezebben viselem. Az irodában az irigység, a félelem, az
egymásra mutogatás megmérgezi a légkört, teljes a bizalmatlanság. Mindenki
mindenkit figyel, főleg azt nézik, ki mennyi ideig van bent a főnöknél. A
legvadabb híresztelések keringnek. A hangulat egyre jobban romlik, a pletykákat
terjesztők meg egyre gonoszabbak lesznek - persze ezzel a vezetőink is tisztában
vannak. De őket ez látszólag nem érdekli.”
Klaudia szerint ma nem a szakmai hozzáértés visz följebb, hanem ha jól
helyezkedik az illető. De minden nő egy kicsit másképp gondolkodik erről. Ha a
szüleitől azt hallotta, hogy a lányok legfontosabb feladata jó partit csinálni
bármi áron, akkor szinte minden eszközüket bevetik korlátok nélkül. „Engem a
szüleim úgy neveltek, hogy a munkahelyemen ne ez legyen a legfontosabb - mondja.
- Amikor odakerültem frissen végzett naiv kislányként, azt hittem, minden
ilyesmit fogok tudni kezelni. Tévedtem.”
Klaudia elmondása szerint a főnökei egytől egyig jól szituált üzletemberek.
Többségében rongyrázós, nagyszájú, családos férfiak, akik évenként cserélgetik
az autóikat, vagy épp a szeretőiket, night-klubokban tanyáznak, a Vörös-tenger
mellé járnak búvárkodni, és csak borjúbőr cipőt húznak a lábukra. „Azt hiszik,
mindent megtehetnek, és úgy is viselkednek. Elég sűrűn rendeznek közös partikat,
cégbulikat. Itt mindenki úgy tesz, ahogy érez. Itt nincsenek korlátok,
komplexusok, még sokszor a nőkben sem, akik többnyire egyszerű lányokként
érkeznek a céghez, aztán jönnek a méregdrága ruhák, cipők, egyre kacérabb
öltözködés és erősebb sminkek, s a viselkedésük is egyre kihívóbb lesz. A
félpucér öltözködés nem jelent kimondhatatlanul felhívást keringőre? - teszi fel
a kérdést Klaudia. - Még a csapból is az folyik, hogy alkalmazkodj a
korszellemhez, nem maradhatsz ki semmiből.”
A cégnél odáig fajultak a dolgok, hogy a durva beszólások, az eltúlzott bókok és
a félreérthetetlen közeledések sokkal gyakoribbak, mint a jó szándékú
dicséretek. „Az osztályon a fiúk gyakran bandákba verődve csámcsognak egy-egy
kolléganőn, aki aznap szoknyája méretével esetleg túllőtt a célon. Minden lányt
skatulyákba sorolnak be, és ezt gyakran jól hallható formában a tudtunkra is
adják. És azt sem szeretik, ha valaki a fiúk közül nem tart velük. Lehúzzák
őket, hogy nem elég macsók. Többnapos továbbképzés alatt olyan eset is
előfordult, hogy családapák nem akartak részt venni az esti bulin. Azóta csak
homiknak hívják őket.”
Klaudiát titkárnőként az egyik felsővezetőhöz osztották be. A férfi negyvenöt
éves, többgyerekes családapa, a lányhoz fűződő viszonyát furcsa kommunikáció
jellemezte. „Néhány másodpercig általában könnyen elviselem a szemkontaktust
vele, de ennél hosszabban szokott nézni, és ezt már tolakodásnak veszem a
részéről. Időnként, ha furcsa bókjait nem viszonoztam, durva hangnemben mondott
nekem dolgokat, sértegetett. Néha meg előbújt belőle a jó ember, kenyérre
lehetett kenni, ilyenkor bármit kérhettem tőle - teszi hozzá Klaudia. - Sőt,
odáig elment, hogy engem küldött el ajándékokat vásárolni egyszerre a
feleségének, meg a barátnőjének is.”
Egy hétvégi munkahelyi rendezvényen Klaudiának alkalma nyílt főnöke barátnőjével
beszélgetni. „Egy-két martini után megnyílt. Megkérdeztem, mi viszi arra, hogy
egy többgyerekes családapa kitartottjaként élje az életét. Azt válaszolta, őt ez
nem izgatja, csak a saját maga boldogulásán gondolkodik. Szeretik egymást, őt
nem érdekli a jövő, csak legyen valahogy. Szerinte ma ez az életforma teljesen
elterjedt Magyarországon a vezetők körében. Elmesélte, hogyan kerültek közelebb
a főnökkel. Ő kezdeményezett, és a férfi nem utasította vissza. Rutinból ült az
asztalára miniszoknyában, vagy lehajolt valamiért. Szerinte a férfiak többsége,
ha tovább nem is megy, de a látványt soha nem utasítja el. Rájuk vizuálisan kell
hatni, tette hozzá, a munkahelyi testbeszéddel kezdődnek az igazán mély
kapcsolatok. Nem is kellett sokat várnia, hogy a főnök reagáljon. Egyik nap
felajánlotta, hogy elviszi haza, azóta tart a kapcsolat. A férfi segített neki
új lakást is vásárolni, azóta nincsenek anyagi problémái. Az sem zavarja, hogy
nős főnöke egyszerre több kolléganővel is kacérkodik.”