Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
A győztes mindent visz
Győri helyzetkép fél évvel az önkormányzati választások után

A győri szocialisták szerint a helyi Fidesz a játszótértől a városi színházig mindenre ráteszi a kezét. Fél évvel az önkormányzati választások után jól látszik, mit jelent a gyakorlatban egy alapos hatalmi átrendeződés.

„Politikai színezetű rablásnak” nevezte lapunknak Balogh József, Győr volt MSZP-s polgármestere (képünkön) a fideszesek legújabb „húzását”. A fideszes alpolgármester a napokban egy szocialista képviselő körzetéből a sajátjába költöztette a város egyik népszerű játszóterét. Ám ez az ügy csak egy a sok vitatott közül. A történet tavaly október 1-jén, az önkormányzati választásokkal kezdődött. Miután a korábbi három ciklusban szocialista többség ült a közgyűlésben és a polgármestert is az MSZP adta, ezen a napon alapjaiban változott meg a helyzet. A Fidesz elsöprő győzelmet aratott a városban: a 21 egyéni választókörzetből csak kettőben nem nyert, egyben független képviselő aratott babérokat, és csak egyben győzött szocialista jelölt. A listás befutókat is figyelembe véve a győri közgyűlésben a 36 önkormányzati helyből 21-ben a Fidesz-KDNP képviselői ülnek.
„A Fidesz felrúgta a 16 éves gyakorlatot, azt az íratlan szabályt, miszerint az ellenzék a mandátumok arányának megfelelően kap pozíciókat a város vezetésében” - mondta a Heteknek Balogh József. „A fideszesek erőszakosak a szocialistákkal szemben. Megszűnt a városban a mandátumarányos képviselet. A Fidesz-KDNP koalíció nem biztosítja az ellenzék számára a képviseleti, hozzászólási lehetőségeket, amelyek korábban magától értetődőek, természetesek voltak. Egyetlen bizottsági elnöki vagy alelnöki pozíciót sem tölthetnek be szocialisták, az alpolgármesteri szék pedig szóba sem került” - mondta Balogh. „A mi időnkben - folytatta - két bizottsági elnöki és egy tanácsnoki helyet, sőt alpolgármesteri pozíciót biztosítottunk a Fidesznek, amit el is fogadtak. Sőt, amikor a Fidesz-frakció vezetője jelezte, hogy szeretne bekerülni a város apparátusába, nyitottam számára lehetőséget” - emlékezett vissza a volt polgármester. „A közgyűlési pozíciók mellett 17 helyet biztosítottunk ellenzéki képviselőknek a városi cégek felügyelő bizottságaiban, ebből két elnökit - mondta Balogh -, ezzel szemben a Fidesz csak öt felügyelő bizottsági tagságot kínált fel, de azt is állatkertben meg szociális foglalkoztatóban, elnöki pozícióról pedig ebben az esetben sem volt szó.”
A győri MSZP-sek a politikai kiszorítósdi részének tartják a Noé bárkájának áthelyezését is. „A játszóteret azért költöztettük át a belvárosba, mert eddig Kiskúton, Győr egyik külső városrészén volt, egy állatkert közelében, ahol évente néhányszor előfordult szabadidős program, de jórészt lakatlan területnek számít” - mondta kérdésünkre az átköltöztetéssel kapcsolatban Németh Zoltán fideszes alpolgármester. „Az eredeti terv szerint is a belvárosba szántuk, ezt valósítottuk meg most az áttelepítéssel. A történet arról szól, hogy egy kihasználatlan, belvizes területen levő játszóteret áthelyeztünk egy olyan környezetbe, ahol több gyerek tudja használni” - tette hozzá.
Balogh József egészen másként látja a történetet. Mint mondta, szó sem volt eredetileg más helyszín megjelöléséről: „Polgármesterségem idején azért helyeztük Kiskútra a játszóteret, mert ott van a város legnagyobb, leglátogatottabb szabadidőparkja. Most Németh Zoltán úgy döntött, hogy a saját körzetébe átviszi, ez azonban több szempontból is kifogásolható. Például azért, mert az a terület, ahol most van a Noé bárkája, a város legszennyezettebb levegőjű része.” Balogh szerint semmi probléma nem lett volna, ha a polgármester is akar egy ilyen jellegű játszóteret a saját körzetében, nyugodtan építhetett volna egyet. „De ez így, ahogy történt, nem más, mint politikai színezetű rablás” - mondta a volt polgármester.
A győri szocialisták újabb front nyitásától félnek. Nem tartják kizártnak, hogy a fideszesek „átjátszanák” a városi Nemzeti Színház igazgatói posztját egyik „saját emberüknek”. Helyi forrásaink szerint legalábbis „nagyon furcsa”, hogy Eperjes Károly, a Fidesz rendezvényein rendszeresen fellépő színész győri látogatása után váratlanul felfüggesztették a Nemzeti Színház igazgatóját. A hivatalos indok: túlköltekezés. Az ügy politikai színezetét látszik megerősíteni - vélik a szocialisták -, hogy még a vállaltan jobboldali érzelmű színészek is az igazgató mellett tüntettek.
Balogh József Szijjártó Pétert, a Fidesz kommunikációs igazgatóját kulcsszereplőnek látja az utóbbi időszak történéseiben. „Valójában ő irányítja a várost mint frakcióvezető, szinte rákényszerítik az akaratukat Borkai Zsolt polgármesterre” - fejtette ki. „Szijjártó elérte - mondta -, hogy kapjon saját irodát a városházán, amire eddig nem volt példa. A második legnagyobb iroda lett az övé, az, ami az utóbbi száz évben mindig is a polgármester első helyetteséé volt. Azt már a saját frakciója szavazta le, hogy gépkocsit is kapjon, pedig ezt is követelte” - mondta Balogh.
Információink szerint a Fidesz-támogatással, de függetlenként megválasztott Borkai Zsolt nehezen tűri Szijjártó ténykedését, és kettejük között érzékelhető is a feszültség.
Simon Róbert alpolgármester határozottan cáfolta, hogy Szijjártó Péter irányítaná a várost. „Az MSZP-s képviselők támadása mögött a sértettség áll. A történelmi vereséget nagyon nehezen emésztik meg” - mondta a Heteknek a fideszes alpolgármester.
Simon szerint a választás utáni új szituációban valóban nem a szokásjog alapján döntöttek a pozíciók elosztásakor, hanem „az alapján, hogy a választók többsége a mi kezünkbe helyezte a bizalmat. Abszolút többséget szereztünk az önkormányzati választásokon, hiszen a huszonegy egyéni választókörzetből tizenkilencben a Fidesz-KDNP jelöltje szerzett mandátumot, és természetesen vállaljuk ennek a felelősségét választóink felé”.