Hechs László
Menekültbomba
A rijádi ultimátum Izrael végrendelete lehet

A rijádi csúcson az Arab Liga változatlan formában megerősítette a szaúdi békekezdeményezést. Izrael arra kérte az arab országok csúcsszervét, hogy a 2002-ben Bejrútban elfogadott tervből törölje a palesztin menekültek visszatérésére vonatkozó követelést.
A kérést a liga elutasította, és azt követelte Izraeltől, hogy változatlan formában fogadja el a dokumentumot, és kezdjen tárgyalásokat annak végrehajtásáról. A szaúdi király és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke ráadásul háborúval fenyegette meg Izraelt, ha az nem hajt fejet az arab ultimátum előtt.

Raed Szalah sejk, az izraeli iszlám mozgalom vezetője anticionista zsidókkal együtt tüntet a jeruzsálemi óvárosban
Fotó: AP

Az Arab Liga Európából is segítséget kapott, miután az EU külügyminiszterei Brémában nyilatkozatban támogatták meg az arab ultimátumot. A miniszterek - köztük Göncz Kinga, a magyar diplomácia vezetője - üdvözölték a tényt, hogy Rijádban „előremutató határozat” született. Az arab kezdeményezés nem szól békéről, ám az egész arab világ nevében „normális kapcsolatokat” ígér Izraellel. A zsidó államnak előbb azonban vissza kell vonulnia az 1967. június 4. előtti fegyverszüneti vonalakra, át kell adnia a Templomhegyet és a zsidó óvárost a palesztinoknak, a szíriaiaknak pedig a Golán-fennsíkot. Az arab országok csak ezután ismernék el a zsidó államot. A legnagyobb vitát a tervnek mégis az a része váltotta ki, amely a „palesztin menekültek helyzetének igazságos rendezését” írja elő az ENSZ-közgyűlés 194-es számú határozata alapján. E dokumentum - többek között - kilátásba helyezi, hogy azon palesztinai arab menekülteknek, akik békében kívánnak élni szomszédjaikkal, a lehető legkorábbi időpontban meg kell engedni a visszatérést, vagy ha nem kívánnak visszatérni, kárpótolni kell őket.
Ha Izrael teljesítené a rijádi nyilatkozat követelményeit - visszavonul a hatnapos háború előtti vonalakra, majd megalakul a palesztin állam Kelet-Jeruzsálem fővárossal, és tágra nyitja kapuit négymillió arab menekült előtt - a zsidó állam halálos dilemma elé kerül: fenntartsa-e korábbi demokratikus rendszerét és szűnjön meg zsidó állam lenni, vagy az állam zsidó jellegét megőrizve vezessen be jogfosztó diktatúrát? A több millió palesztin menekült betelepülésével a választók palesztin kabinettel válthatják le az izraeli kormányt. Az arab vezetésű Izrael egyesülhetne a palesztin állammal, és az így létrejövő egységkormány európai és más donorállamok pénzén hozzáláthat a korábbi európai minták alapján a palesztinai zsidókérdés végső rendezéséhez - aminek történelmi előzményei is vannak: Hadzs Amin el-Husszeini, az egykori jeruzsálemi főmufti 1940-ben azt javasolta Hitlernek, hogy Nablusz mellett létesítsenek megsemmisítő tábort. A szaúdi tervvel Ehud Olmert izraeli kormányfő csapdába került, miután kijelentette: szeretne tárgyalni minden arab állammal, ugyanakkor - érthető okokból - hallani sem akar arról, hogy akár egyetlen palesztinai arab is letelepedjen Izraelben.
Ám ha megalakul a palesztinai arab állam, miért kellene a menekülteknek a zsidó, és nem az arab államban letelepedniük? Az arab álláspont szerint 1948-ban a zsidó nép indított támadást Palesztina arab lakói ellen. Kiűzte őket, és így alakította meg Izrael államát. Bizonyos számú (tetszőlegesen: egy-, kettő-, három- vagy négymillió) ártatlan, békeszerető arab így vált otthontalan menekültté. Az igazság azt követeli - szól az európai béketábor által is támogatott arab érvelés -, hogy a menekültek térhessenek vissza házaikba, és addig is, amíg ez meg nem történik, a világnak (az arab országokat leszámítva) gondoskodnia kell róluk.
Az arab kezdeményezés valódi célja Izrael, a zsidó állam békés úton való felszámolása. A palesztinai arabok az egyetlen olyan menekültek a világon, akiket nem üldözött el senki. Az arabok egy része önként távozott lakóhelyéről, mert nem akartak a leendő zsidó állam területén maradni. Olyan háború miatt veszítették el lakhelyüket, amelyet maga az Arab Liga indított 1947-ben azzal a céllal, hogy a zsidó állam megszületését megakadályozza. Az ENSZ-közgyűlés felosztási javaslatát elutasították, és már a következő napon harminckilenc zsidó munkást gyilkoltak meg a haifai olajfinomítóban. Felfegyverzett arab kommandók békés zsidó településekre támadtak, hogy gyilkosságokkal a zsidó lakosság tömeges menekülését érjék el. Az Arab Felszabadítási Hadsereg egységei készítették elő öt arab állam hadseregének invázióját. A menekültek nagyobb részének azért kellett távoznia, mert fegyverrel támadtak a szomszédos zsidó településekre, ám a harcban alulmaradtak. Azok az arab települések, amelyek kimaradtak ebből, ma is a helyükön vannak.
A pánikot és a menekülést fokozta, hogy a Deir Jaszinban történteket a propaganda meghamisította. Deir Jaszint az Arab Felszabadítási Hadsereg katonái szállták meg, és lakóinak egy részét felfegyverezték, hogy a Jeruzsálembe vezető utat ellenőrzés alá vegyék. Majdnem egy álló napig tartó ütközetben megölték az Irgun parancsnokát, és negyven zsidó fegyverest sebesítettek meg. Bár az Irgun lehetőséget adott a polgári lakosság távozására, erre az arab fegyveresek nem minden esetben adtak esélyt, és a polgári lakosságot gyakran élő pajzsként használták. Az Irgun parancsnokát is egy nőnek öltözött arab fegyveres lőtte le. Az ütközetnek ugyan voltak civil áldozatai, de a nőkkel szembeni erőszakoskodásra, mészárlásra nem került sor.
A „vérvádas legenda” azonban szárnyra kapott, és ma is bizonyításra nem szoruló tényként olvasható egyes kézikönyvekben. 1948 júniusában öt arab állam hadserege lépett Izrael területére, s a még helyén maradt arab lakosságot is távozásra szólították fel, hogy a hadseregek mozgását ne akadályozzák. Azt ígérték nekik, hogy a zsidókat néhány nap alatt beszorítják a tengerbe. Nem kell sokáig távol lenniük, és amikor hazatérnek, megkapják a zsidók ingatlanait és minden ingó vagyonát. Az elmenekültekért való felelősség így teljes egészében az Arab Ligát, az arab államokat terheli.
Számításukba azonban hiba csúszott. Vereséget szenvedtek, és a közel 420-500 ezer menekült nem térhetett vissza otthonába. Az arab államok erre azzal válaszoltak, hogy a több mint 2500 éve területeiken élő zsidó lakosság körében gyilkos pogromokat hajtottak végre, és elüldözték őket. Ők ennek a háborúnak a valódi menekültjei, akiket zsidóságuk miatt elüldöztek otthonaikból. Hétszázezer menekültet Izrael fogadott be, míg kétszázezren Európába és Amerikába távoztak. Halottaikat, házaikat és minden vagyonukat hátra kellett hagyniuk. Kárpótlást az arab államok mind a mai napig nem fizettek. Helyzetük azonban - Izraelnek köszönhetően - megoldódott. Nem így a palesztinai arabok sorsa. Az arab világ ötven éven át a világszervezet pénzén tartotta őket mesterségesen menekülttáborokban, hogy egyszer majd eszközként használhassa őket a zsidó állam felszámolásában.
Az eddigi háborúkban az arab támadóknak nem sikerült a zsidó államot legyőzniük és felszámolniuk. Most békés eszközökkel, a rijádi ultimátummal, a „visszatérés jogával” próbálkoznak.