Kiűzetés

Érdeklődéssel olvastam a Hetek március 30-i számában az . Az informatív összefoglalás soraiból hangvételének tárgyilagossága ellenére egyfajta aggodalom csendül ki amiatt, hogy az Európai Unió alapdokumentumaiból rendre kimaradnak az Európa zsidó-keresztény gyökereire, keresztény kultúrájára tett utalások.

De hát miért kellene alkotmányosan rögzíteni Európa keresztény mivoltát? Valóban pontos leírása volna ez a jelen állapotnak? Keresztény-e ma a kontinens lakóinak többsége? Népszámlálási adatok fényében talán igen, de ha az egyházak társadalmi támogatottságát a hitüket ténylegesen gyakorlók számával mérjük, akkor a legtöbb keresztény egyház esetében nagyon alacsony (és csökkenő) számot kapunk. Időről időre hallani, hogy Nyugaton a kiürült templomok más célú hasznosításával próbálkoznak. Ezen a közös alkotmány egy-két mondata éppúgy nem segít, ahogy anno a szocialista embertípus hiva-talos hangoztatása se tett senkit önzetlen, közösségcentrikus emberré.
Persze ettől még felfogható a kereszténység alkotmányos rögzítése azon értékek védelmeként, amelyeket a kereszténység adott hozzá a mai Európa kultúrájához. Akkor viszont sokkal pontosabb és világosabb lenne, ezért komolyabb védelmet adna, ha ezeket az értékeket egyenként neveznék meg. És, ahogy én látom, ha jogi nyelvre fordítjuk le az emberi élet és méltóság védelmét, a szabad akarat feltétlen tiszteletben tartását, a másik embert is Isten teremtményének, felebarátnak tekintő előítélet-mentes hozzáállást, akkor pontosan az emberi jogokat kapjuk. Ezek tehát már szerepelnek valahol a közös Európa alapdokumentumaiban. Az ezen túlmenő értékek, például a szolgálatkészség, a családszeretet, még inkább az Istenbe vetett bizalom, a vele való személyes kapcsolattartás öröme, az ember belső békessége és még sok-sok más, már kívül esnek a jog világán.
Szerintem tehát szükségtelen volna a közös alkotmány e kitétele, és hadd tegyem hozzá, káros is, mert a rá való hivatkozás rengeteg problémát vet fel: Ki képviseli a kereszténységet? Egyes felekezetek inkább, mint mások? Nem teremt-e majd alapot valós támogatottságot nem élvező szervezetek finanszírozására? Az ateista európaiak - vagy a más vallásúak - nem kerülnek-e valamilyen hátrányba?
De leginkább, azt hiszem, magának a kereszténységnek árt, ha állami előírásokban szerepeltetik. Mindenki számára vonzóbb lenne, ha - mint más életfelfogásokkal egyenrangúan választható lehetőség- megmaradna abban a szabadságban, amely a mellette való elkötelezettség önkéntességét és így valódi értékét adja.

Szép E. Kinga