Bugár Árpád, Pozsony
Elnökváltás rossz szájízzel
Palotaforradalom a szlovákiai magyar pártban

Nagy meglepetésre a Magyar Koalíció Pártja nem Bugár Bélát választotta elnöknek a hétvégi tisztújító kongresszusán. Csáky Pál eddigi alelnök 14 szavazatkülönbséggel győzött, pedig csak két héttel a kongresszus előtt vált bizonyossá, hogy megméretteti magát. A választással a párt vezetésének struktúrája és az elnökség összetétele is nagyban megváltozott.

Csáky Pál

Csáky Pál a kampányára szánt szűk két hetet hatékonyan kihasználta: végiglátogatta a járási szervezeteket, tárgyalt a küldöttekkel, emellett pedig a médiában megvádolta Bugárt, hogy a pártot eddig egy szűk gazdasági lobbicsoport érdekei szerint vezette. Bugár, aki az MKP kilencéves történetének eddigi egyetlen elnöke, úgy tűnik, alábecsülte ellenfele aktivitását, s bár cáfolta a vádakat, igazából nem sokat tett, hogy hatalmon maradjon. Bízott abban, hogy a küldöttek többsége a folyamatosságra szavaz. Tévedett. Távozásával egy mértékadó, sikeres korszak zárul le a szlovákiai magyarság politikai történetében. Nagy kérdés azonban, hogy a most lehetőséget kapó régi-új arcok milyen változást hoznak, és hogy ehhez mit szól majd az eddig viszonylag stabilnak mondható szavazóbázis.
A Magyar Koalíció Pártja kétségkívül speciális helyzetben van a szlovákiai politikai palettán, és a nyolc év kormányzás után az ellenzéki szerepet újratanuló tömörülésnek szüksége van a változásra és az önreflexióra is. A történet még a rendszerváltás utáni időkre nyúlik viszsza. A kezdetekben három szlovákiai magyar párt versengett a mintegy félmillió potenciális választó kegyeiért: a klasszikus jobboldali-konzervatív Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a rendszerváltó liberális értelmiséggel fémjelzett Magyar Polgári Párt, valamint a népi-nemzeti ideológián szerveződő Együttélés. A három párt nyolcéves története azt bizonyította, hogy mindhárom politikai-eszmei irányultságnak van létjogosultsága, szavazótábora Szlovákiában.
A korábbi Meciar-kormány által megszigorított (és észrevehetően a magyar pártok választási koalíciója ellen irányuló) választási törvény vezetett 1998-ban ahhoz, hogy a három tömörülés egy közös pártot alakított Magyar Koalíció Pártja néven. A Bugár Béla vezette párt ezután a szlovák jobbközéppártokkal kétszer is kormánykoalícióra lépett, önmagát is leginkább a kereszténydemokrata értékek mentén határozta meg, és tagságot nyert az Európai Néppártban is. A párt gazdaságpolitikájára a gyakorlatban nagyfokú liberalizmus volt jellemző. Bugár érdeme, hogy a „kényszerszövetséget” egy működő, egységes párttá szervezte, az egyesülést pedig igazolta az azóta lezajlott három parlamenti választás, amelyeken az MKP lényegében a szlovákiai magyarság számarányának megfelelő eredményt ért el.
Többször elhangzik azonban a kritika, még a közeli szlovákiai pártok köreiből is, hogy az MKP nem standard párt, mivel egy heterogén, egyedül nemzeti alapon összetartó közösséget próbál politikailag artikulálni, képviselni. És valóban, a párton belül is folyamatosan kitapinthatóak a korábbi három párt ideológiai törésvonalai. Bugár kompromisszumkészsége, reálpolitikája tartotta eddig egyben a pártot, sőt, sikerült olyan képet kialakítania, miszerint az MKP egy stabil, belső viszályoktól mentes, szavatartó, megbízható politikai erő magas koalíciós potenciállal. Ezzel szlovák szavazókra is szert tett a párt, és a csupán nemzeti (értsd: magyar) érdekek vádjának sikeresen ellenállt. Bugár a szlovákok körében is elfogadott, szimpatikus politikus, háttérbe szorulásával legismertebb arcát veszíti el az MKP.
Persze a kép azért nem ennyire idillikus. A kritikusok szerint a nyolc év kormányzás alatt több, a magyarságot jobb helyzetbe hozó törvényt is el lehetett volna fogadtatni. Emellett a párt és a szlovákiai magyar értelmiség párbeszéde nem nagyon működik, az ehhez szükséges fórumok nem alakultak ki, a megfogalmazott jogos kritikákat általában nem követik nyilvános viták. A szlovákiai magyarság igényeinek szakszerű monitorozása sem működik valódi intézményi háttér hiányában. Bár az MKP politikusai előszeretettel tartják magukat a magyar kisebbség egyetlen jogos képviselőjének, a fentiek nyomán a párt mára kissé elszakadt szavazóitól.
A mostani vezetőségváltás sajnos azonban nem ezen szempontok, inkább Csáky Pál és több, eddig második vonalba szorult személy ambíciója mentén történt, a helyi szervezetek elégedetlenkedőinek megszervezésével. A Csáky által megfogalmazott kritika is erősen sántít: mivel ő eddig folyamatosan alelnöki funkcióban volt, így ő is nagymértékben felelős az eddigiekért. További aggályokat vet fel (a szlovák média az elmúlt napokban leginkább ezt hangsúlyozta), hogy Csáky elnökké választása Duray Miklós asszisztálásával, segítségével történt, akinek személye, és az általa képviselt nemzeti radikalizmus megosztja nemcsak a szlovák, de a magyar közösséget is. Bár az új elnök cáfolja, a radikalizálódás veszélyének megfogalmazódása megalapozott. Ráadásul ez az irány a jelenlegi szlovák politikai helyzetben semmiképpen sem volna kívánatos. Csáky és a változás igénye nyert most, de csak a további felelős, átgondolt politizálás által lehet az MKP és a szlovákiai magyarság is győztes a jövőben.