Vissza a tartalomjegyzékhez


Számok

92 évesen vonult nyugdíjba London minden idők legidősebb taxisofőrje. 70 évnyi taxizás során Joe számos hírességet fuvarozott, többek között Margaret Thatcher volt miniszterelnök asszonyt is.

175 ezer dollárt, azaz mitegy 32 millió forintos svájci órával büszkélkedik a hollywoodi sztár, Leonardo di Caprio. Az időmérő eszköz kézi felhúzású, nem kevesebb, mint 413 alkatrészből építették fel az órásmesterek.

600 millió forint pluszbevételre van szüksége a Sziget Fesztiválnak, miután idén már nem kap támogatást az egyhetes nyári rendezvény.

820 ezer eurót, több mint 202 millió forintot vittek el fegyveres rablók egy brüsszeli kaszinóból - közölte a helyi rendőrség. A rablás alig öt percig tartott, senki sem sérült meg.

15 ezer embert készül elbocsátani a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, a Citigroup. A bankóriás vezetője szerint a költségek radikális csökkentése nélkül lehetetlen új életet lehelni a vállalatba.

1300 méter magasan fut a „Skywalk” névre keresztelt üvegterasz, melyet a Grand Canyon fölé építettek az Egyesült Államokban. A tegnap átadott terasz 22 méterre nyúlik ki a mélység felett. „Nagyon jól éreztem magam” - nyilatkozta Buzz Aldrin volt asztronauta a lélegzetelállító üvegterasz meglátogatása után.

50 ezer jen (80ezer forint) kártérítést követel a tokiói városházától francia, kanadai és japán panaszosok egy csoportja amiatt, hogy a japán főváros polgármestere 2004-ben azt mondta: „A francia nyelv alkalmatlan a számolásra, ezért teljesen normális, hogy megfosszák a »világnyelv« státustól.”

13 millió hektár erdőt veszít a föld évente. 1990 és 2005 között a világ erdőinek 3 százalékát irtotta ki az ember - áll az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2007-es jelentésében.