Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Még egy vádlott

A felgyújott makói lány barátja is a közelben volt a gyilkosság idején - értesült egy hazai bulvárlap. A napilap információi szerint a férfit - aki korábban azt vallotta, hogy a tragédia idején a helyszíntől tizenöt kilométerre horgászott - a mobiltelefonján tárolt cellainformációk alapján mérték be.

Savanyú a szőlő

A Fidesz Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyéni olajexport-megállapodásaként értelmezi a két kormányfő találkozóját. Németh Zsolt a parlamentben kifogásolta a két fél között megszületett paktumot, melynek alapján Magyarország az orosz Kék Áramlat nevű olajvezetéket részesíti előnyben az Európai Unió által preferált Nabuccóval szemben.

Tüntethetett volna a Magosz

Petrétei József rendészeti miniszter levélben kért elnézést a Magyar Gazdakörök és a Gazdaszövetkezetek Szövetségétől, amiért a rendőrség késedelmesen intézkedett a szervezet még 2005-ben a Kossuth térre bejelentett demonstrációja ügyében. A Magosz februárban fordult az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, mivel a BRFK indoklás nélkül tiltotta meg a rendezvényt.

Korlátozott gyülekezés

A gyülekezési törvényről szóló ötpárti egyeztetés kezdődik jövő héten. A tervek szerint a rendezvényeken résztvevők nem takarhatnák el az arcukat, négy nap után meg kellene újítaniuk a demonstrálási engedélyüket, továbbá az új rendelkezés meghatározná, hogy milyen esetben és milyen demonstrációt tilthat be a rendőrség.

Visszanézve

Göncz Árpád köztársasági elnöki tevékenységét és emberi mivoltát méltatja a róla szóló írásokat tartalmazó Visszanézve című könyv. A csaknem négyszáz oldalas kötet a ’90-től készült rádiófelvételekből válogat, az előszót pedig Kuncze Gábor, az SZDSZ leköszönő elnöke írta. A könyvben olvasható Göncz saját maga írt Hazatérés című novellája.