Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Koalíció, de kivel?
Kossuth tériek az új pártban

Nem vagyunk radikális jobboldaliak, pártállástól függetlenül akarunk tenni az országért és a Kárpát-medence magyarságáért - hangoztatja Gorka Sebestyén, a bejegyzés alatt álló Új Demokratikus Koalíció egyik alapító ügyvivője. Mondja ezt annak ellenére, hogy a négy fős vezetőségből ketten részt vettek a Kossuth téri tüntetések szervezésében.


Gorka Sebestyén

Másfél hónapja a Klub Rádióban Gorka Sebestyén még jobboldaliként említette azt a szerveződő új pártot, amely a Fidesszel szemben kíván alternatívát felmutatni. A megalakulását múlt héten bejelentő, jelenleg bejegyzés alatt álló Új Demokratikus Koalíció viszont már széles összefogást hirdetett, várva a nemzeti baloldal képviselőit is. A jelenleg négy fős vezetőség ugyanakkor - eddigi tevékenységüket figyelembe véve - erősen kötődik a jobboldalhoz. Gorka Sebestyén és Molnár Tamás tevékenyen részt vett a Kossuth téri tüntetések szervezésében; Szent-Iványi Ágnes a KDNP-nél tűnt fel korábban, Bégány Attila pedig az MDF-nél, majd a Jobbiknál tevékenykedett. Molnár egyébként bejelentette, hogy március 15-ével megválik a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivői tisztségétől. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: kilépnek a mostani polgárháborús helyzetből.
Gorka Sebestyén lapunk megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy az Új Demokratikus Koalíciót nem lehet egyik politikai irányzathoz sem sorolni. „Ezeknek a címkéknek úgy sincs semmi értelmük. A Fidesz nem jobboldali, mint ahogy az MSZP sem baloldali. Mi mindenkire számítunk, még a népi baloldal képviselőire is, ezért a megalakulást bejelentő sajtótájékoztatón üresen hagytunk egy széket az elnökségi asztalnál” - fogalmazott. A párt alapító ügyvivője munkájukról szólva elmondta, hogy az Országgyűlésben is tárgyalt témákkal kapcsolatban fognak rendszeresen kidolgozni és megfogalmazni javaslatcsomagokat. Emellett építik a kerületi és vidéki szervezeteiket is. Tapasztalatai szerint sokan egyetértenek a törekvéseikkel. „Amióta a rádióban megemlítettem az új párt alakulását, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Vannak persze olyanok is, akik a Fideszben hisznek, és engem árulónak tartanak, de sokkal kevesebben” - említette Gorka. Azzal kapcsolatban, hogy vajon nem a jelentéktelen kis pártok számát fogják-e gyarapítani, megjegyezte, hogy a közvélemény-kutatások szerint még az MSZP és a Fidesz szavazói között is jelentős az igény arra, hogy új pártok alakuljanak Magyarországon. Hangsúlyozta: a politikai elit csődöt mondott, a miniszterelnök hazug, Orbán Viktor pedig „műellenzéket” vezet, amely a jelenlegi megosztottság fenntartásában érdekelt.
A T. Házon belüli jobboldali pártokat érthető módon nem rázta meg különösebben a Gorka-féle formáció létrejötte. „Egy újonnan alakult pártnak először legitimációt kell szereznie, mégpedig a választóktól, hogy komolyan lehessen venni” - fogalmazott Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója, hangsúlyozva, hogy Gorka és csapata nem a Fideszből kiválva hozták létre szervezetüket. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője csak annyit mondott: Magyarországon mindenkinek joga van pártot alapítani, még Gorka Sebestyénnek is. Csapody Miklós MDF-es parlamenti képviselő szerint való igaz, hogy a politikai osztály jó része kontraszelektálódott, de szerinte a helyzetet nem egy olyan párt fogja megoldani, amelynek ultraradikális vezetői hirdetnek széles körű összefogást, és komoly szakmai munkát akarnak végezni, miközben az utcán politizálnak.