Sztálin zsidóakasztásra készült

Sztálin élete utolsó heteiben arra készült, hogy a nagyvárosok főterein végrehajtott nyilvános kivégzésekkel adja meg a jelzést a Szovjetunióban élő zsidóság tömeges deportálásához - állította 2000-ben megjelent visszaemlékezéseiben Nyikolaj Bulganyin egykori szovjet miniszterelnök az 1953-as antiszemita orvosperek történetét feldolgozó Jakov Etinger filozófusnak. Az országos leszámolás nyitányát - az X-napot - titokban készítették elő, de a pogrom kezdete előtt néhány nappal a diktátor váratlanul meghalt. 

1953 elején, amikor az ismert orvosperekkel kapcsolatosan a Szovjetunióban az antiszemita kampány elérte a csúcsát, Sztálin előkészítette a zsidók deportálását az ország európai részéből Szibériába és a Távol-Keletre.
Nyikolaj Bulganyin szerint a magas beosztású szovjet vezetőket kezelő orvosokkal szembeni koncepciós eljárás 1953. március közepén kezdődött volna, és a tervek szerint halálos ítéletekkel kellett volna lezárni a pereket. A professzorokat Moszkva, Minszk, Kijev, Leningrád, Szverdlovszk és más nagyvárosok főterein tervezték felakasztani. Sőt, még speciális listák is készültek arról, hogy kit melyik városban akasszanak fel.
A perek után megkezdődött volna a zsidók tömeges deportálása az ország távoli körzeteibe. Bulganyin 1953. február közepén utasítást kapott Sztálintól, hogy Moszkvában és az ország más ipari központjaiban állítsanak össze a zsidók kitelepítéséhez néhány száz vasúti szerelvényt. Megtervezték a szerelvényekkel történő „baleseteket”, és azok „spontán” megtámadását is.
A deportáltak elhelyezésére erőltetett ütemben épültek a koncentrációstábor rendszerű barakkok Szibériában és a Távol-Keleten. Ezzel egy időben országszerte listákat állítottak össze a zsidó nemzetiségűekről, hogy senki ne maradhasson ki a deportálásokból. Kétfajta lista volt: az első a „fajtiszta”, a másik a félzsidó. A listák összeállításába bevonták a személyügyi osztályokat, a házfelügyelőket, a rendőrség és az állambiztonság embereit. Sztálinnak valahogyan indokolnia kellett a zsidók deportálását. E célból a Filozófiai Kérdések című folyóirat főszerkesztője, a filozófiai tudományok doktora, D. Csesznokov kapott megbízást a deportálás ideológiai megalapozására. 1953 februárjára elkészült a „mű”, amelyet Sztálin jóváhagyott. A Belügyminisztérium egymillió példányban kinyomtatta, majd az Állambiztonsági Minisztériumban raktározták azzal a titkos paranccsal, hogy azt az X-napon országosan kell terjeszteni. Csesznokov a Miért kell kitelepíteni a zsidókat az ország ipari körzeteiből? című „művében” úgymond „tudományosan” indokolta a párt és Sztálin elvtárs által foganatosítandó deportálási rendszabályok igazságosságát és történelmi elkerülhetetlenségét. Csesznokov bizonyította, hogy a zsidók „természetükből eredően” mindig a nép és a szocializmus ellenségei voltak. Sztálinra és harcostársai tapasztalatára hivatkozva állította, hogy a húszas-harmincas években a kommunista párt fő ellenzéke zsidókból állt.
Andrej Szaharov akadémikus visszaemlékezéseiben leírta, hogyan jelent volna meg a „népi pogrom” az újságokban: „Megtudtuk, hogy március elején szerelvényeket készítettek elő a zsidók deportálásához. Különböző anyagokat nyomtattak ki ennek igazolására, többek között a Pravda egy számát Az orosz nép megmenti a zsidókat című vezércikkel.” Szaharov arról a számról ír, amely a deportálás megkezdésekor jelent volna meg annak igazolására, hogy a deportálás célja a zsidók megmentése „az orosz emberek igazságos, össznépi haragjától”. Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett váratlan halála az utolsó pillanatban akadályozta meg, hogy a Harmadik Birodalom összeomlása után alig nyolc évvel a koncentrációs táborok ismét zsidó áldozatokkal teljenek meg.