Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
Egy amerikai Párizsban
Lovaggá ütötték Clint Eastwoodot, a western fenegyerekét

Clint Eastwood a múlt hónapban nyerte el a Francia Becsületrend lovagi fokozatát, amelyet az Élysée-palota kertjében Jacques Chirac köztársasági elnöktől vehetett át. Nem mindennapi kitüntetés ez egy amerikai színész számára a köztudottan USA- és Hollywood-ellenes Franciaországban. Chirac indoklása szerint Eastwood „kivételes helyet foglal el a film világában, Hollywood legjobbját testesíti meg”. Az elismerést legújabb rendezői munkájával érdemelte ki a nemcsak filmszerepeiben, hanem magánéletében is csöndes férfi, akinek mellesleg hét gyermeke van. A dolog szépségéből valamennyit levon, hogy legalább négy nőtől.

A western fenegyereke, Clint Eastwood 1930-ban a nagy gazdasági válság idején született a kalifornai San Franciscóban, acélmunkás apja, Clinton és háztartásbeli anyja, Ruth Eastwood fiaként. Felmenői között egyaránt találunk ír, skót, holland és angol ősöket. Hogy gimnáziumi tanárai leküzdjék félénkségét és zárkózottságát, több iskolai előadáson szerepeltették, amiért a hét centi híján két méter magas tinédzser nem túlzottan rajongott. A zenélést autodidakta módon sajátította el. Érettségi után sok mindenbe belekóstolt: volt segédmunkás, zongorista, trombitás, benzinkutas, könyvelő. Két évig üzleti tanulmányokat folytatott egy főiskolán, ahonnan hamar kipenderítették, és szerencsére a katonáskodáshoz túl fiatal volt a második világháború idején. A koreai sorozást azonban nem úszta meg, a harcteret viszont annál inkább, ugyanis a húszas éveiben járó Clintet tartalékosként vitték Koreába, de a katonákkal teli gép az amerikai parttól nem messze a Csendes-óceánba zuhant, így a legénység hazaúszott.
A „katonáskodás” után két katonatársa rábeszélésére csapott fel színésznek. Felkereste a Universal Studiót, ahonnan másfél év után kitették erősen kiugró ádámcsutkája miatt. Reklámfilmek és B kategóriás tévészerepek hajszolása mellett a kemény fizikai munkát igénylő úszómedence-ásással „edzette” magát, ami akkoriban az egyetlen pénzkereseti forrása volt. A CBS-nél dolgozó haverjánál tett látogatásakor egy rendezőnek megakadt rajta a „lencséje”, aki történetesen éppen egy főszereplőt keresett a Marhabőr című tévésorozathoz. A sorozatban Eastwood hét éven és kétszáztizenhét részen keresztül Amerika-szerte terelgethette a marhákat.
A nem túl bő szövegkönyvvel bíró „táltos operát” Sergio Leone, a „spagetti western” ősatyja is figyelemmel kísérte. Az olasz rendezőnek feltűnt a hallgatagon szivarozó, hórihorgas, hunyorgó szemű tehénpásztor. Az olasz rendező neve a felfedezést követően vált világszerte ismertté, méghozzá a Spanyolországban forgatott dollártrilógiája, az Egy maroknyi dollárért, a Pár dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf című filmek révén. Aki egy kicsit is tudott fütyülni, akkoriban Morricone, az olasz zeneszerző filmzenéit fütyörészte. A filmek mind a három férfinak világhírnevet hoztak, és elmondhatjuk, hogy Eastwood olyan ritka amerikai hírességnek tekinthető, akit európai karrierje tett világsztárrá.
A cowboy-skatulyát elkerülendő, Eastwood katonacsizmára váltotta poncsóját, hogy olyan örökzöld háborús filmekben játsszon, mint a Kelly hősei vagy a Kémek a sasfészekben. Amerikai honfitársait még egy műfajváltással sikerült megnyernie, a Piszkos Harry akciókrimi-sorozatban egy öntörvényű, igazságosztó zsarut játszott, hihetetlen imidzset teremtve ezzel a Magnum pisztolynak és rajongóinak, akik a mai napig felkeresik, hogy autogramot kérjenek pisztolyaikra.
Eastwood rendezőnek sem utolsó, már első saját rendezésű filmje, a Charlie „Bird” Parker dzsessz-zenész életét feldolgozó mozi is Arany Pálmát kapott a cannes-i filmfesztiválon. Népszerűségét politikai célokra is felhasználta, s ennek köszönhetően 1986-ban a kaliforniai Carmel polgármesterévé választották. Az 1992-es Nincs bocsánat című western remake-je is Oscar-záport kap. Munkásságát 1995-ben életműdíjjal tisztelték meg, majd az Empire szaklap 1997-ben minden idők második legnagyobb mozicsillagának választotta.
Sikeréről és hivatásáról a következőképpen szól: „Egyszerűen csak csinálom, és kész. Ha találok valamit, ami legalább egy évre le tud foglalni, és amivel örömmel foglalkozom ilyen hosszú ideig, filmet csinálok belőle. Ebben a korban már csak élvezetből rendez az ember, semmi sem kötelező. Minden filmemből tanulok valamit. Ha majd mindent tudok, abbahagyom a rendezést.”
Kritikusai a mai napig próbálják megfejteni sikerének kulcsát. Kezdetben évekig antitalentumnak, középszerűnek tartották, de Clint higgadt tempóban évtizedek során megmutatta, mire képes. Ehhez a kilencvenhat éves Eastwood mama szerencsés génjei is hozzásegítették, vallotta a színész-rendező egyik Oscar-díja alkalmával. Magas színvonalú, de pesszimista drámával nyerte el a filmes díjakat, és nem megvetendő, hogy színészi karrierje mellett ez idáig huszonhét filmet rendezett. „Azoknak a sikereknek a legtöbbjét, amelyeket eddig elértem, az ösztöneimnek és egy kis szerencsének köszönhetem. Nem hiszek a pesszimizmusban. Ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném, annál inkább véghez viszem” - mondja a westernhős.
A filmvilág jelenkori hírességeinek magánélete zűrökkel és botrányokkal terhes - ha a hőskorban akadtak is erkölcsös, valódi sztárok, ez a faj mára teljesen kihalt. Nem kivétel ez alól a nagy igazságosztó sem. Eastwood kétszer nősült, a két házasságból és több tartós kapcsolatából összesen hét gyermeke született. „Azt mondják, a házasság az égben köttetik, de a viharok és a villámok is” - vallja a hetvenhetedik évét taposó színész.
Egyébként Eastwood jól él: van saját golfklubja, ahová cirka ötszázezer USA-dollár a beugró, és emellett aktívan ír, zenét szerez, producerkedik, patronálja a westernt, illetve a westernutánpótlást: unokáinak lovaglóórákat ad, és az első Holdra lépő asztronautáról, Neil Armstrongról készít filmet.