Vissza a tartalomjegyzékhez

Major Nóra
A hét eseményei

Gázművek: itt a visszajáró!

Sok fogyasztó úgy élhette meg az elmúlt időszakot, hogy a gázszolgáltatója kamatmentes hitelezőjévé vált. A kormány ezért változtatott a szabályozáson: ha a szolgáltató a fogyasztásnál nagyobb öszszeget számlázott ki, akkor az ügyfél nyolc napon belül visszakérheti a pénzét. Az új, április 1-jével életbe lépő szabály szerint, ha a szolgáltató a tényleges fogyasztásnál nagyobb összeget számláz ki az átalánydíjas rendszerben, akkor a fogyasztó szabad döntésén múlik, hogy visszakéri-e a többletet készpénzben, vagy inkább az átalánydíj csökkentését kéri a következő hónapokra.

Gyógyszer 10 benzinkútnál

A Mol január végén négy fővárosi és egy vidéki töltőállomáson kezdett nem vényköteles gyógyszereket árulni, ám a héten újabb öt töltőállomását is bevonta ebbe a körbe. A legkeresettebb termékek az évszaknak megfelelően a megfázás elleni szerek és a lázcsillapítók voltak.
A tárolószekrényeket csak a benzinkutasok tudják kinyitni, emellett online és telefonos tájékoztatás is a vásárlók rendelkezésére áll.

A világ legdrágább válása

Roman Abramovics, a tizenegyedik leggazdagabb embernek tartott milliárdos bíróságon kívül egyezett meg feleségével, Irinával a vagyonmegosztásról. A Chelsea angol labdarúgóklub orosz tulajdonosa 15 év házasság után vált el, miután félrelépett egy 25 éves manökennel. A korábban légi kísérőként dolgozó Irina a közel 11 milliárd fontos Abramovics-vagyon felét követelte, bár most a gyors megegyezés miatt gyanítható, hogy kisebb összeget kapott. A válás öt közös gyermeküket is sújtotta.

Csalódtak a Google részvényesei

Amikor a Google októberben 1,65 milliárd dollárért felvásárolta a YouTube-ot, a befektetők, bár enyhén drágának tartották az üzletet, mégis lelkesedéssel fogadták. De néhány hónap elteltével jött a feketeleves: a szerzői jogokkal védett videók mégsem lesznek elérhetők a Google-on. A cég részvényei 15 százalékot estek a felvásárlás óta. Üzletfele, a Viacom pedig most 1 milliárd dollárra perelte be a Google-t az elhúzódó licenc-megállapodások miatt.

Diákhitel: kifizetési rekord

Minden eddiginél nagyobb összeget, 8 milliárd 528 millió forintot utalt át a Diákhitel Központ közel 80 ezer, a felsőoktatásban jelenleg is tanulmányait folytató jogosult bankszámlájára a tavaszi szemeszter első kifizetési napján.
A most csatlakozott 1568 új igénylővel együtt 2001 óta összesen 232 421 hallgató vette igénybe diplomája megszerzése során a diákhitelt, akik összességében 128,5 milliárd forintot vettek fel.

Nagytakarít a BKV

Nagyszabású akció keretében csaknem 5000 megállóhely, 123 végállomás, 2163 váróhelyiség, illetve azok közvetlen környezete, valamint 23 392 folyóméter utasvédő korlát és 236 darab pad, hulladékgyűjtő és egyéb utcabútor tisztítására kerül sor. A munkálatok a közlekedést nem akadályozzák.

Jön az egészséges kóla!

A Coca-Cola és a PepsiCo egészséges szénsavas üdítőket készül piacra dobni. A Diet Coke Plust és a PepsiCo új termékét, a Tavát vitaminokkal és ásványi anyagokkal turbózzák fel. A vállalatok azért kényszerülnek erre a lépésre, mert az emberek egyre inkább elfordulnak a cukros italoktól, amelyek sokak szerint elhízáshoz vezetnek. A 2005-ös volt az első év, amikor visszaesett a szénsavas üdítők eladása, és ez még a light üdítőkre is igaz volt.

Beszélő buszmegállók

Új utastájékoztató rendszert tesztelnek júniusig négy fővárosi buszmegállóban. Egyelőre tizenhat Volvo buszt szereltek fel GPS-szel, aminek segítségével júniusig négy megállóban tesztelik a rendszer működését. A megállókban található táblákban folyadékkristályos kijelzőt helyeznek el, amelyen látható lesz az autóbuszok várható érkezési ideje, a megállótól mért távolsága, az autóbuszok haladását pedig még egy térképen is nyomon követhetik majd az utasok. A teljes navigációs hálózat kiépítése akár 10 milliárd forintba is kerülhet.