Busa Viola, Lukács András
Kémchipek

Tíz éve a Közellenség című filmben még a titkosszolgálatok csúcsfegyvere volt a hordozója minden lépéséről jelentést adó kémchip. Ma szupemarketek tömegcikkeinek csomagolásában is ott rejtőznek a miniatűr jeladók, csakúgy mint a mobiltelefonok új generációjában. Hamarosan az eladók egy monitoron már a belépéskor megtudhatják az érdeklődőről, hogy mennyi pénz lapul a zsebében, azaz a kártyáján. Az autósról pedig a jogosítványa fogja jelenteni, ha lejárt. A jóléti tarsadalmak hálózatai a diktatúrák lehetőségeit meghaladó módon képesek már ma is ellenőrizni a polgárokat. A Nagy Testvér már nemcsak figyel, de követ és jelent is.

Annak ellenére, hogy az RFID (Radio Frequency Identification) chipeket még 1969-ben fejlesztették ki, és 1973-ban szabadalmaztatták, rohamos elterjedésük csak az elmúlt években kezdődött el. Kis túlzással néhány éven belül ugyanannyira hozzá fognak tartozni egy-egy termékhez, mint jelenleg a vonalkód. Míg azonban a vonalkódtól a bolti leolvasás után könnyedén megszabadulhatunk (ebben csak az elhelyezéséhez használt ragasztó minősége akadályozhat meg), egy rádiófrekvenciás címke a bolton kívül, ha nem is teljesen önálló, de a vásárlótól független életet él. Tekintettel arra, hogy egy átlagos rádiófrekvenciás címke rizsszem méretű, nehéz rátalálni, vagyis a vevők legtöbbször nincsenek is tisztában azzal, hogy újabb rádióadóval gazdagodtak. A chip ugyanis bármikor elküldi a benne tárolt adatokat annak, aki erre „felkéri”. A legelterjedtebb típusú, passzív rádiófrekvenciás azonosító címke nem működik folyamatosan, az adatok sugárzásához a leolvasó egységtől kapja az energiát, rádióhullámok formájában. A leolvasó egység által sugárzott jel hatására „feléled”, és elküldi saját kódját, lehetővé téve a beazonosítást.
A technológia leglelkesebb támogatói az olyan nagy áruházláncok, illetve globális cégek, mint a Wal-Mart, a Tesco vagy a Metro, akik minden termékre, de ha lehet, magukra a vevőkre is ragasztanának egy rádiófrekvenciás címkét. A Metro Németországban a törzsvásárlói kártyákat látta el a vevők adatait tartalmazó chippel, természetesen anélkül, hogy erről a vásárlókat értesítette volna.
A Tesco és a Gillette elleni bojkotthoz vezetett a borotvagyártó cég akciója, amelynek során a cambridge-i Tescóban úgynevezett okos polcokat létesített, amelyeken rádiófrekvenciás címkével ellátott borotvákat helyezett el. Az akció során fénykép készült mindazokról, akik - akár csak érdeklődésből, a vásárlás szándéka nélkül - leemeltek egy ilyen borotvát a polcról.
A nagy áruházláncok mellett a különböző kormányzati hivatalok is szeretnék kihasználni a technológiában rejlő lehetőségeket. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is kibocsátottak már rádiófrekvenciás címkével ellátott útleveleket, amelyek életrajzi és biometriai adatai mellett már a tulajdonosról készült digitális képet is tárolják. Komoly kihívást jelent azonban, hogy a már forgalomban lévő chipek adataihoz illetéktelen személyek is hozzáférhetnek. Egy tavaly nyáron Las Vegasban tartott számítástechnikai konferencián a Flexillis nevű cég munkatársai bemutatták, hogy az útlevélben található chip már 60 cm-es távolságból feltörhető és olvasható. Ugyanezen a konferencián a hollandiai Vrije Egyetem munkatársai egy olyan eszköz prototípusát mutatták be, amely eltéríti a rádiófrekvenciás címke által sugárzott jelet.
A felsorolt esetekből jól látszik, hogy a nyilvánvaló előnyök - áttekinthetőbb nyilvántartás, a bolti lopások visszaszorítása - mellett a címkék alkalmazása könnyen a személyiségi jogok súlyos megsértéséhez vezethet. A technológiával ugyanis viszonylag könnyedén nyomon lehet követni a megfigyelendő személyt, elég a nadrágján, a fogkeféjén, az autógumiján található rádiófrekvenciás címkét nyomon követni. Ennek megvalósíthatóságát jól bizonyítja az a tény, hogy az IBM már szabadalmaztatta is az ötletet Személyek nyomon követése rádiófrekvenciás címkével rendelkező termékek által címen.
Nem mindenkit zavar azonban, hogy visszaélhetnek a személyiségi jogaival: az Egyesült Államokban a gyógyszerek és élelmiszerek engedélyeztetéséért felelős hivatal (FDA) jóváhagyta egy olyan rádiófrekvenciás címke használatát, amelyet bőr alá ültetve lehet viselni. A chip viselésének elsődleges célja a vészhelyzetekben történő gyors orvosi ellátás. Az Applied Digital által gyártott chip ugyanis tartalmazza viselője alapadatait és kórtörténetét, lehetővé téve, hogy ha viselője nincs tudatánál, akkor az orvos a chip segítségével gyorsan megállapítsa a beteg személyazonosságát, vércsoportját és gyógyszerérzékenységét.

Az Egyesült Államokban a VeriChip nevű társaság szerzett hírnevet magának a bőr alá ültethető chipek gyártásával. A társaság elnöke, Scott Silverman újszerű ötlettel állt elő, amikor a Bush-kormány azt hangoztatta, hogy „tudni kell, ki van az országban, és hogy mit csinál itt”. Silverman azt javasolta, hogy az Amerikába érkező emigránsokba ültessenek be ilyen készülékeket, amelyek révén aztán minden mozdulatuk nyomon követhetővé válna. Haszonés laboratóriumi állatok, valamint házi kedvencek nyomon követésére egyébként már évek óta alkalmazzák a módszert.
Cincinnatiben egy videós megfigyelőrendszereket üzemeltető társaság, a CityWatcher.com pedig egyenesen előírta a mikrochip beültetését azon dolgozói számára, akik a bizalmas adatokat tároló helyiségekben dolgoznak. A jelentések szerint két dolgozó karjába beültették a parányi szerkentyűket, akik így kártyahasználat helyett, puszta karlendítéssel be tudnak jutni a szigorúan őrzött adatokat rejtő termekbe. A dolgozók ilyenfajta „megchiptetése” a rendszer szószólói szerint a biztonság növelését jelenti, és külön hasznos, hogy a rendszer integrálható a meglévő biztonsági rendszerekkel. A többi területen dolgozók számára persze a társaság nem tette kötelezővé a chipek beültetését, de Katherine Albrecht, a Spychips (Kémchipek) című könyv szerzője szerint az eset rendkívüli precedenst teremthet. „Ha az emberek elkezdik önkéntesen beültettetni a chipet azért, hogy a napi feladataikat jobban láthassák el, rövid időn belül nyomás helyeződik majd azokra, akik megtagadják ezt.”
Az ellenérvek között szerepel az is, hogy senki nem beszél a beültetés egészségügyi és egyéb kockázatairól: ilyen lehet a szövetek negatív reakciója vagy az elektromos kockázat. Ezenkívül bárki, aki közel kerül a chippel rendelkező személyhez, a hátizsákjába vagy a retiküljébe rejtett chipleolvasóval könnyedén hozzáférhet az illető adataihoz, és esetleg le is másolhatja azokat. A hackerek számára ugyanis a chipek nem akadályt, hanem csak egy újabb izgalmas kihívást jelentenek, amelyre meg is találják a megoldást. Márpedig ki szeretné, ha a kórtörténete, az egészségügyi problémáinak a részletei vagy bármely más személyes adatai illetéktelen kezekbe kerülnének. Ha viszont kiderül, hogy a chipet „klónozták”, akkor azt el kell távolítani a viselőjéből, ami korántsem olyan egyszerű, mint a beültetése, hisz kisebb sebészi beavatkozást igényel.
A chipeket azonban egészen szélsőséges esetekre is alkalmazzák már: egy seattle-i férfi és barátnője például a kezükbe épített összeillő mikrochippel pecsételték meg szerelmüket. Jegygyűrű helyett ők mikrochipet ültettettek a testükbe. Így ki tudják nyitni egymás autóját, el tudják indítani egymás számítógépét, és be tudják engedni magukat egymás otthonába.
A spanyolországi Baja Beach Klubban pedig az állandó vevők kérhetik karjukba olyan mikrochip beültetését, amely a pénzügyi adataikat tartalmazza. Így egyetlen karlendítéssel fizethetik ki a koktéljukat.
Az amerikai Applied Digital dobta piacra a VeriPay chipet, ami emberek pénzügyi adatait tartalmazza. A bankkártya vagy a készpénz előkotorászása helyett most elég, ha a vevők csak a karjukat lengetik meg, de ha valaki még erre is lusta lenne, van olyan megoldás is, amikor a vevőbe és az árukba épített chipek a boltból való távozáskor, az ajtónál adják le az információt. Felmerült már az az ötlet is, hogy az Irakban harcoló katonákba is chipet kéne ültetni, és ha esetleg elrabolják őket, akkor könnyen meg lehetne találni, és ki lehetne szabadítani őket.
Jelen pillanatban az Egyesült Államok egész területén legális RFID-tartozékokkal ellátni a termékeket. Elhelyezhetők akár az egyes cipőrétegek között is, és innentől kezdve az eladást követően már nyomkövetőként is funkcionálnak. Egyes szakértők szerint a technika nagyon hamar, valószínűleg már öt éven belül bent lesz az otthonokban is. A chipek háztartásbeli előnyei könnyen elcsábíthatják a háziasszonyokat: az ember csak megtölti a hűtőszekrényt, ami majd automatikusan leolvassa az áruban lévő chipeken a lejárati dátumot, majd magától megrendeli az új ételadagokat. De a ruhákba is chipeket építenek: amikor betesszük azokat a mosógépbe, a chip majd megmutatja, milyen hőmérsékleten és hogyan kell kimosni a ruhákat.
A kritikusok szerint fennáll a veszély, hogy a jövőben a chipek használata szükségessé válik majd. Persze önkéntes lesz, úgy, ahogy a hitelkártya vagy a jogosítvány megszerzése is önkéntes. Senki nem kényszerít arra minket, hogy szerezzünk jogosítványt vagy vegyünk mobiltelefont, az emberek többsége mégis megszerzi ezeket, hiszen manapság már nehéz nélkülük boldogulni a társadalomban.
Arra viszont semmi garancia nincs, hogy ha a hackerek ügyeskedéseit ki is kerüli valaki, akkor adatai nem kerülnek esetleg egy elnyomó, rosszhiszemű hatalmi rendszer kezébe. A magánjogi aktivisták szerint naivitás azzal érvelni, hogy „ha nincs rejtegetnivalónk, nincs mitől tartanunk”. A chipek segítségével ugyanis azt is fel lehet térképezni, hogy ki milyen politikai vagy egyéb rendezvényeken vesz részt. A szupermarketeket persze mindez lehet, hogy nem érdekli, de rendszerváltásokkor akár terhelő adatként is számon tarthatják később az ilyen adatokat. Senki nem garantálja ugyanis, hogy az információ nem kerül például az állam kezébe. Richard Thomas brit információs biztos szerint ugyanis az állami és a magánszektor érdekeltségei közötti határok kezdenek elmosódni, „mivel egyre több állami feladatot hajtanak végre az állami, a magán- és az önkéntes szektor, valamint a piaci mechanizmusok összetett kombinációján keresztül”.
Charles Clarke volt brit belügyminiszter egyszer könnyedén megjegyezte: ha valaki csökkenteni akarja a róla beszerzett információk számát, akkor ne menjen orvoshoz vagy ne tartson fenn bankszámlát. Nos, a készpénz sem jelent majd hosszú távú menedéket: a Hitachi cég ugyanis már folytatott tárgyalásokat az Európai Központi Bankkal arról, hogy esetlegesen RFID-chipekkel lássák el az euróbankjegyeket is.