Vissza a tartalomjegyzékhez


Árpádsáv Kassán

A kassai Thália Színházban botrányba fulladt Örkény István Tóték című darabja, miután a színmű végén árpádsávos lobogók tűntek fel a színpadon. A rendező célja - saját bevallása szerint - az volt, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a Magyarországon elterjedőben lévő „ordas eszmékre”. Vas Zoltán Iván budapesti vendégrendező a közfelháborodást követően a lobogók helyett elemlámpát adott a színészek kezébe, majd közölte, hogy magyarországi vendégjátékaik során ismét megjelenik majd a heves indulatokat kiváltó zászló, hiszen az nálunk már a mindennapok része.