Vissza a tartalomjegyzékhez

Faragó Emese
Terrorizálják az exfideszest
Pénzért vagy választóiért lépett ki a képviselő?

Az országban egyedül a Heves Megyei Közgyűlést vezeti kormánypárti politikus. Sós Tamást, a szocialisták Heves megyei elnökét február 23-án választották a testület élére. Erre azt követően került sor, hogy Ambrus Zoltán, a polgári frakció képviselője bejelentette: kilép a Fidesz vezette képviselőcsoportból, és függetlenként foglal helyet a testületben, majd megszavazta a baloldali elnök és tisztségviselők személyét.

Az októberi önkormányzati választásokon mind a jobb-, mind a baloldal egyaránt 20-20 mandátumot szerzett. Az így kialakult patthelyzet eddig megakadályozta a testület törvényes működését. A bal- és jobboldali frakció öt hónapon át nem tudott megegyezni, hogy ki vezesse a megyét, ki adja az elnököt és az alelnököket. A Fidesz mindvégig azzal érvelt, hogy szövetségeseivel együtt 940-nel több voksot szerzett, ezért igényt tart a testület irányítására. A szocialisták szerint mindez egy ötpárti szövetség keretében jött létre, míg ők egyedül szereztek 20 mandátumot, vagyis az MSZP a közgyűlés legnagyobb pártja. A megye működőképessége és 31 intézményének sorsa forgott kockán, ezért február 22-én megszavazták a költségvetést, és ezzel együtt megegyezés született az önfeloszlatásról is, amelyet a közgyűlés két frakciója sajtótájékoztatón jelentett be. Ebben a feszült helyzetben döntött másnap a polgári frakció listájáról bejutó Ambrus - mandátumának megtartása mellett - a Fideszből való távozásáról.
Herman István, a polgári frakció elnökjelöltje lapunk megkeresésére elmondta, hogy egyszerű árulónak tartja Ambrust, akit bizonyos körök „presszió alatt tartva, csellel és ármánnyal” rávettek a kilépésre. Véleménye szerint egyértelműen frakciótársainak cserbenhagyása történt, mert volt képviselőtársa egy nappal korábban még ott ült közöttük a frakcióülésen, azonban a kilépési szándékáról nem szólt. „Az elnöki poszt reményének elvesztése nem okozott lelki traumát számomra, mert én a politikai pályámat szolgálatnak tekintem, nem pedig a hatalom eszközének” - tette hozzá Herman, aki a megyei polgári frakció nevében a Heves Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) fordult, hogy az nyilatkozzon az elnökválasztás törvényességéről, és vonja meg az átszavazó képviselő mandátumát. A TVB azonban elutasította a kérelmet, mivel a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a mandátumról csak a képviselő mondhat le a képviselőtestület ülésén, amit Ambrus nem tett meg. A döntés elleni fellebbezést hétfőn az Országos Választási Bizottság is elutasította.
A nyilatkozattól mindeddig elzárkózó, és a sajtó számára elérhetetlen Ambrus Zoltán lapunk hasábjain válaszol először a vádakra: „Visszautasítom az engem ért rágalmakat. Senkitől nem fogadtam el pénzt, véleményem szerint az gyanúsít megvesztegetéssel másokat, aki maga is pénzt fogadna el, ha olyan helyzetbe kerülne.” Kifejtette, hogy a pártból való kilépésével választói érdekeit védte, mindenkinek időt, pénzt, energiát takarított meg, hiszen 50 millió forintba került volna az új választás kiírása, melyre csak júniusban kerülhetett volna sor. Ambrus elárulta azt is, hogy nem kíván belépni az MSZP-be, függetlenként folytatja tovább politikai pályafutását. Február vége óta azonban családjával együtt folyamatos inzultusok érik. Házánál többórás demonstrációt rendezett egy 30-40 főből álló, általa szélsőségesnek nevezett csoport, amely kiskorú gyermekeiben is nagy riadalmat keltett. Azóta is rendszeresen zaklatják őket telefonon.