Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Garázsmenet
Két generáció siratta a vonatokat

Több ezren búcsúztatták hétvégén az utolsó személyszállító vonatokat országszerte. Tizennégy vasúti mellékvonalon ugyanis utoljára jártak a szerelvények. Vasutasok, önkormányzati vezetők, lokálpatrióták szinte mindenhol egy-egy mécsessel, koszorúval és a vonal beutazásával emlékeztek, sőt az egyik szárnyon cigányzenekar húzta el a vonatok utolsó nótáját.


Fotó: Somorjai L.

A kora délutáni időpont és a borús időjárás sem tartotta vissza a helybélieket attól, hogy stílusosan fúvós zenekarral sirassák el a Békés és Murony közt közlekedő motorvonat végső útját. Laci bácsi, aki ezer szállal kötődik a vasúthoz 1965-ben a két település közt közlekedő szerelvényen ismerkedett meg későbbi feleségével, Rózával. Egy könnycseppet morzsol el, úgy hogy az unoka ne lássa, majd egy nehéz kérdést tesz fel: vajon mit hoz még nekünk a „Gyurcsány meg a Kóka vegyes páros”. Mögülünk egy testes asszonyság replikázik rögtön, hogy „vért, verítéket és könnyeket”. Bár a politika a hivatalos részben nem kapott szerepet, de a tömött kocsiban mindenütt ott lappang, érezni, elég egy szó, és kitör az elitellenes tornádó. De a nosztalgia erősebb, mindenki a szépre emlékezik, na meg bízik a jövőben.
Izsó Gábor, Békés polgármestere beszédében is hitet tett amellett, hogy a szárnyvonal története ezzel a szombati nappal nem ér véget. Beruházások és fejlesztések segítségével mindent megtesznek azért, hogy Békés ismét elérhető legyen majd az 1883-ban átadott járat segítségével, amely jövőre ünnepelte volna fennállásának 125. évfordulóját.
A járatra akkora volt az érdeklődés, hogy sokan nem is fértek fel rá. Nagy Józsefnek, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kurátorának viszont szerencséje volt. Élő lexikonként sorolja az adatokat: a Szolnok-Szajol-Arad vasútvonal eredetileg érintette volna Szarvast és Békést is, ám a két település népe a 1800-as évek közepén vasvillával kergette el a kitűzést végző mérnököket. A mostaniak viszont már ennek az alig tíz perces útnak az elvesztésén is úgy bánkódnak, mintha egy életet utaztak volna végig az utolsó vonattal.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium intézkedése összesen 474 kilométer rendkívül kihasználatlan vasútvonalat érint, melyeken az esetek többségében mindössze 5-10 ember utazott. Állítólag mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást sikerült így elérni. Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány közlekedési minisztere annak ellenére nevezte gazdaságilag indokolatlannak a tárca döntését, hogy praxisa idején még 1000 kilométer vasút leállítását javasolta, és további 3000 vasútvonal helyzetét kívánta megvizsgálni.