Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Dzsingisz kán nyomában
Interjú To Ge La Ge mongol előadóművésszel és üzletemberrel

Február végén ünnepelték a holdújévet a magyarországi kínaiak. Az ELTE Jogi Karának dísztermében megrendezett „szilveszteri buli” láthatóan mélyen gondolkodóba ejtette a gyanútlanul arra tévedő egyetemistákat. Dalaik, táncaik, mozdulataik, gesztusaik, ruháik rövid bepillantást engedtek egy olyan világba, amely legjobb esetben is csak a National Geographic jóvoltából válik hozzáférhetővé az átlag magyar számára. To Ge La Ge úr egyedülálló tenorjával kápráztatta a nagyérdeműt.


Fotó: Somorjai László

- 1993-ban érkeztünk a családommal együtt Magyarországra. Bár nem titok, hogy sok kínai és mongol anyagi érdekből jött ide akkoriban, engem nem ilyen célok vezéreltek. Az igazság az, hogy a kultúra vonzott: a sanghai Zeneművészeti Főiskolán olyan nagy magyarokról tanultunk, mint például Liszt Ferenc. Emellett komolyan érdeklődtem azok iránt a földek iránt, ahol a 12-13. században Batu és Dzsingisz kán járt.
Hogyan alakult az élete az átköltözés után?
- Mikor ideértünk, a feleségemmel együtt észrevettük, hogy az ország áruhiánnyal küszködik, ezért jó ötletnek tűnt, hogy termékek behozatalával kezdjünk el foglalkozni. Először egy nagykereskedést nyitottunk, de mára ezt abbahagytuk, és egy ajándékboltot működtetünk. Amióta elkezdtünk üzletelni, nem voltam színpadon. Csak a kocsimban énekelek és a barátainknak.
Hogyan sikerült beilleszkedniük a magyar társadalomba?
- A szokásos tapasztalatokon kívül, amiket idegen kultúrába kerülve él át az ember, nem voltak különösebb problémáink. Ez persze annak is köszönhető, hogy a feleségem kínai, én pedig mongol nemzetiségű vagyok, így már családon belül megszoktuk, hogy alkalmazkodnunk kell egymáshoz. A lányomnak viszont, aki az orvosi egyetemre jár, nehezebben ment a beilleszkedés. Mikor negatív tapasztalatok érték, mindig azt mondtam neki, hogy legyen olyan nagy és nyitott a szíve, mint a mongol puszta.
Milyennek ismerte meg a magyar embereket?
- Szerintem nagy általánosságban a magyarok pozitívan fogadták az ázsiaiakat. Semmiképpen sem hasonlítanám olyan nemzetekhez, mint például Olaszország vagy Oroszország, ahol tudvalevőleg nagy távolságtartással vannak a kínaiak felé. Lehetett hallani, hogy idegengyűlölő emberek laknak itt - és biztos van is pár -, de tömegméretekben nem ezt tapasztaltam. Rendkívül műveltnek tartom a magyarokat, ugyanakkor az önbizalmuk szerintem nagyon kicsi. Sokszor keltik félénk, sőt gyakran depressziós ember benyomását. Emellett úgy vettük észre, hogy az utóbbi néhány évben mintha minden lelassult volna Magyarországon. Mikor ideköltöztünk, még minden forrásban volt, és az emberek is jobb lelkiállapotban voltak. Biztos, hogy ehhez köze van az alacsony fizetéseknek és a magas adóterheknek is. Persze az igazi az lenne, ha akkor is tudnának örülni, amikor nincs elég pénzük.
Ennek ellenére nálunk tervezi családja jövőjét?
- Igen, a magyar zenét, különösen a népdalokat szeretném tanulmányozni. Ezt is betenném a repertoáromba, így otthon jobban meg tudnám ismertetni a magyar kultúrát. A magyar ismerőseimet pedig arra bátorítanám, hogy ne elutasítsák, hanem ismerjék meg a kínai és a mongol kultúrát. A céget a közgazdász végzettségű feleségem veszi át tőlem, így nekem több időm maradna arra, amivel már gyerekkorom óta szeretnék foglalkozni.