Tihanyi Péter
Az utolsó utáni vacsora

Stadler József juhászként kezdte, majd jött az üzlet, s aztán három év börtön. Utólag a bíróság minden vád alól felmentette. Solton új birodalmát építi. Bőráruban ma már ő a legjobb.

A pisai ferdertorony megvételén nem gondolkodott?
Eddig nem, de most, hogy mondja…
Fotó: Somorjai László

- Tanyán születtem, Akasztótól hat kilométerre. Volt egy csomó földünk, megműveltük, búza, kukorica, takarmányok, kellett az állatoknak. Anyámnak akkor sok műtétje volt, kimaradtam az iskolából, és apámmal vittük a tanyát.
Mennyi iskolája van?
- A nyolc általánost úgy ahogy elvégeztem. Ott voltak ezek az idős juhászok, akik világéletükben juhászok voltak, de én már tizenöt évesen egy bárányról egy kilóval több gyapjút nyírtam, mint ők. Gondozni, olajozni a birkákat, a patájukat késsel kezelni, nevelgetni, az is tudomány, nem csak a filozófia. Egy háromszázas nyájnál nem mindegy, hogy a kezed alatt háromszázötven lesz belőle, vagy kettőszázra fogy.
Hogyan kezdett üzletelni?
- Tizennyolc éves koromban katona lettem két évre. Miután megjöttem, még egy évig juhászkodtam, de láttam, hogy tovább kell lépnem. Nekiálltam kereskedni, bőr- és tollfelvásárlónak álltam, jó szakma volt. A libatollhoz kevesen értettek, én meg ebben nőttem fel. Nem mindegy, hogy első tépés, második, harmadik vagy negyedik, a fejpárnába csak első tépésű toll a jó, mert abban a legtöbb a pehelytartalom.
Meg is tollasodott a tollal?
- Egy nap alatt annyit kerestem vele, mint a juhászkodással egy hónap alatt. Ebből indultam el, aztán jött bőr, de adtam-vettem szőlőket is itt a megyében. Sokat mozogtam az országban, és nyitott szemmel jártam.
Hány éves volt ekkor?
- Huszonöt-huszonhat. Akkor már a környéken ismertek, Akasztón is akkor vettem egy szép házat. Harmincévesen elmentem Ceglédre, a megyei tsz-ker-hez (összevont, tsz-ek fölötti intézmény - a szerk.) bőrfelvásárlónak, majd bővítettem a munkakörömet minden irányba. Tíz évet dolgoztam ott. Rengeteg pincegazdasággal, gyárral, feldolgozó üzemmel, tsz-szel kerültem kapcsolatba. Szállítottunk szőlőt meg bort az egész országba, de adtunk el kifelé is, főleg a Szovjetunióba. Annyira jól ment a bolt, hogy majdnem egymagam tartottam el a kétszáz fős céget, már akkor piszkálni kezdtek, de az igazgató urak elrendezték, hogy hagyjanak békében dolgozni. Mindig megláttam azt, hogy mibe kell belenyúlni. Mikor eljöttem, a maszek világ egyik legelső kft.-je az enyém volt. Megszimatoltam, hogy a sörösüveg betétjét, ami akkor két forint volt, fel fogják emelni jócskán.
Hogyan lehet ilyesmit megszimatolni?
- Kapcsolatban voltam sok sörgyárral, nem bírtak kiszolgálni, mert nem volt mibe tölteni, akkor láttam, hogy más nem következhet, csak áremelés. Szépen elkezdtem fölvásárolni országszerte az üvegeket, így még inkább hiányt képeztem. De nemcsak az üreset, a telit is. Sörrekeszhegyek álltak a tsz-ker telephelyein. Na, két hét múlva fel is ment a betét ára hat forintra. Csak az üvegeken tisztán hatvanmilliót kerestem.
Ez hányban volt?
- Kilencvenegyben. Mindezt szabályosan, lepapírozva csináltam, semmi csalás nem volt benne. Csak ügyes voltam, és merész. Először a románokhoz szállítottunk magyar árut, aztán jöttek a szlovákok, lengyelek, végül az orosz piac lett a nagy üzlet. Kilencvenháromban nyolcvanezer vagon árut szállítottam hozzájuk, elsősorban élelmiszert. Magyarország összes bent ragadt, eladhatatlannak vélt készletét kitakarítottam.
Milyen áru volt ez?
- A liszttől kezdve, konzerveken, üdítőkön, felvágottakon, befőtteken, a boron, sörön, a pezsgőn át minden. Mikor a legjobban ment, így-úgy ötvenezer embernek volt munkája rajtam keresztül. Sok gyár Szobtól Nagykanizsáig a belföldi szállításain kívül csak nekem termelt. Mentünk egészen Vlagyivosztokig. Mentünk volna Mongóliába is, már fel volt térképezve a terület, de azt már nem hagyta az adóhivatal. Két éven keresztül itt ültek mindennap az irodámban, együtt a személyzetemmel. Nem akarom mondani, ki került akkor az adóhivatal élére, egy tollvonással áthúzta az addig szabályosnak tartott dolgaimat. Sztornó. Ez az ember azt mondta, hogy szabálytalan az eddigi összes áfa-visszaigénylésem. Én a nyolcvanezer vagonnyi árut áfástól vásároltam meg, ahogy kiment az áru az országból, az áfát vissza lehet igényelni. És rendesen vissza is fizették. Amelyik árut nem áfásan vettem, ott nem is igényeltem vissza semmit. Az apeh-os azt mondta, hogy ez mind jogtalan, és utólagosan a nyolcvanezer vagonnyi áru áfáját vissza kell fizetnem. Elindították a bűntető eljárást, a futballcsapatot lefoglalták, a játékosokat gyakorlatilag elkobozták. A stadion ellen még ma is tart a felszámolás, be se tehetem a lábam.
Hol vannak most a focisták?
- Szanaszét a nagyvilágban.
Abból mi igaz, hogy az egész áfa-ügy úgy pattant ki, hogy maga megvette Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című képét - ami érthetetlen, hiszen az egy freskó, amely a római Sixtusi kápolna falán található -, majd eladta, és mikor ez után is visszaigényelte az áfát, ez feltűnt egy tisztviselőnek.
- Sok pénzünk volt, vettünk huszonkét értékes képet is. Kifizettük érte, mondjuk a százmillió plusz áfát, azaz százhuszonötmillió forintot, amit aztán vissza is igényeltünk.
Melyik országban vásárolták?
- Itt Magyarországon.
Ezek magyar képek voltak?
- Külföldi képek voltak, de magyar cégtől vásároltuk. Van egy Leonardo keresztnevű ukrán festő, ennek is megvettük egy képét. Eredeti orosz címe az Utolsó táncmulatság volt, a certifikáció is orosz nyelven volt hozzá, rosszul fordították le a címet. Pláne, hogy Leonardo nevű a festő, a kettőt összemosták, a sajtó felkapta, és az lett belőle, hogy megvettem Leonardo da Vinci freskóját. De a képügyből is felmentett a bíróság százszázalékosan.
Akkor mi ez a Leonardo másolat itt a hátunk mögött?
- Ezt már csak poénból csináltattam egy itteni festővel, aki már régóta nekem dolgozik. Nagyon meghurcoltak a kép miatt, gondoltam, ha már lúd, legyen kövér.
A pisai ferde torony megvételén nem gondolkodott?
- Eddig nem, de most, hogy mondja, lehet, hogy meg kell próbálni. (Stadler élvezi a beszélgetést, nagyokat nevet.)
Voltak szakemberek maga mellett?
- Nagy könyvelőstábom volt, volt vagy tíz főkönyvelői végzettségű köztük. Mikor már nem is tudom, mennyi ideje ült a nyakamon az Apeh, kérdem tőlük, meddig akartok maradni? Azt mondják még, még. A régi nagy irodámban volt vagy tíz telefonvonalam. Egyik cimborám meg telefonos. Tudtam, hogy az Apeh melyik vonalamat használja. Mondom a cimborámnak, csináld már meg, hogy le tudjam őket hallgatni. Megcsinálta.
A kecskeméti központból kérdezték őket, na, hogy álltok, találtatok végre valamit? Azt mondja az egyik, te, abbahagyjuk, mert nem hiszed el, nem találtunk semmit. El nem jöhettek, amíg valamit nem találtok. Ha nincs, csináljatok. Így aztán munkájuk vége felé már az irodáink WC-ben használt WC-papír-számláit is keresték és nézték.
Hivatalosan Önt miért ítélték el, és miért ült börtönben csaknem három évet?
- Gyakorlatilag áfacsalásért ítéltek el első fokon kilenc évre. Tizennégy hónapot ültem előzetesben, aztán a másodfokon a kilenc évet két évre változtatták, amit le is ültem. De még kilencvenháromban is, amikor elítéltek, közel ötszázmillió forint adót fizettem be az államkasszába. Kilencvennégyben pedig - akkor már csak egy negyed évet hagytak dolgozni -, kétszázmillió fölött. Végül is utólag fölmentettek minden vád alól. Nyolcvanezer vagonnyi áruból hét vagonnyi volt az, ahol nem találták jogosnak az áfavisszaigénylésemet, de a többinél jogszerű és szabályos volt minden.
Mikor jött ki a börtönből?
- 2005. január 23-án. Amit itt lát, azóta alkottam. Én már csak így hívom, hogy alkotni, mert szerintem ez az. Óriási kapcsolatrendszerem van, ez megmaradt. Kimerem jelenteni, hogy az elmúlt tizenöt évben az egész ország nem csinált annyi üzletet az oroszokkal, mint akkor én egyedül egy év alatt. Persze ma már nincs orosz piac, mert mikor eltüntettek engem, eltűnt a piac is, és az én helyemet mára elfoglalták a nyugatiak.
Rehabilitálták?
- Hát azt nem. De nem is tudnák már megtenni, mert ráment a börtön az egészségemre, cukor, hasnyálmirigy, meg mindenemre. Csak azt szeretném, ha hagynának dolgozni. Lenulláztak, de már újra talpon vagyok, üzletelek, itt, Solton kezdtem meg új birodalmam kialakítását. Ahogy kijöttem a börtönből, itt vettem egy területet, amit fokozatosan bővítek, mert kinőjük. Szeretnék építeni egy négyezer négyzetméteres áruházat, tudja, kicsiben soha nem tudok gondolkozni! Anyám szokta mondani, ez a te bajod Józsikám. Bőrkabátban a legerősebb vagyok az országban. Hétezer darab van most is belőle, Németországból hozom be.
Maga megy ki, vagy az emberei?
- A beszerzést én intézem. Német, angol és magyar ruháink vannak, a kabáttól a fürdőruháig bárki teljesen felöltözhet. Van másfél millió ruhadarabom. Mondják is a barátaim: lehet, hogy voltál sokkal gazdagabb Józsikám, de ennyi ruhád még soha nem volt.

Fotó: Juhász Tamás

Úgy tűnik, magát sokan szeretik.
- Engem mindenhol. A börtönben is mindenkivel jóba’ voltam. De én a gumicsizmás emberrel is a mai napig megállok, és beszélgetek. Tanulok is tőlük. Sokszor a legegyszerűbb emberektől a legtöbbet. Ahogy mennek itt a buszok az úton - benne vagyok a programjukba’ -, és mikor látják, hogy ki van téve a táblám, megállnak, bejönnek, megkérdik, mi van velem, mit csinálok, mióta kijöttem, aztán vásárolnak is. Most januárban, februárban, hogy be lett jelentve az energia-áremelés, meg a többi emelés, ötvenszázalékos visszaesés van nálam is, mindenki talpon akar maradni, és próbálja a kicsit beosztani. Az élelmiszert még meg tudják venni, de kevésbé ruházkodnak. Úgyhogy ez a tél egy óriási ajándék volt, minden család megspórolt jó pár tízezret.
Tudom, hogy mikor bement a börtönbe, a felesége, akivel húsz évig élt együtt, elhagyta magát. Mi van a gyerekeivel?
- Már nagyok, a lány tizenhárom éves, Zoli huszonegy, a legkisebb meg tizenkettő. Itt vannak velem, nálam dolgoznak. De van egy új asszony is. Lehet, még feleségül is veszem. (Nevet.)
Ön hány éves?
- Ötvenhat.
Én ötvenegy vagyok, de Ön hozzám képest olyan ősz, hogy akár az apám is lehetne.
- Ha magának is kilenc évet akartak volna adni, amiből hármat le is ül, és a végén felmentik, maga is ősz lenne. Még az a szerencse, hogy a halálbüntetés nem működik, ha működne, akkor a Kaiser úr most alulról szagulná az ibolyát.
Mi hajtja, motiválja az újrakezdéseiben? Pénz, siker, nők?
- Nem a pénzért csinálom a dolgaimat, igazán az soha nem is érdekelt. Annyi mindig volt, amennyi kell, meg lesz is. Az boldogít, mikor a földből vagy a semmiből egyszer csak kinő valami a kezem alatt, mint a stadion is. Egy év alatt építettem föl a puszta közepén. Mikor tehetősebb lettem, átvittek Kiskőrösre, hogy segítsem a csapatot. Arra se volt pénzük, hogy a telefonszámlájukat kifizessék. Én lettem a csapat elnöke, szponzora, mindenese. Négy év alatt fel is jöttünk, NB I-es csapat lettünk. Ez után nem vállalta már a város a finanszírozást, így rám maradt a csapat. Az ottani pálya nem volt már játékra alkalmas, Akasztón meg olcsón meg tudtam venni egy hatalmas szőlős területet, ahol elkezdtem az építkezést.
Mindig vágytam nagyobb dolgokra. Ahogy tizenhat évesen az út mellett legeltettem, és láttam, hogy mennek a Trabantok, Zsigulik, mondtam a birkáimnak, figyeljétek meg, nekem szebb autóm lesz. Úgy lett. Apám nyert a lottón egy négyest a következő évben. Nekem is volt egy kis megtakarításom az állatokból, így vett belőle nekem egy 1500-as Polski Fiatot. Akkor még csak pár darab volt belőle az országban. Könnyen azonosulok azzal, amit a sors hoz, jövök-megyek. Nem nagyon nézek visszafelé, a rosszra se, meg arra se, hogy de jó, ezt is azt is megcsináltam már. Mindig azon töröm a fejem, ami még ezután fog következni. Ez adja az energiát.