Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán, Bagyarik Cecília, Hajdú Sándor, Vígh Gábor, Piros Péter, Somorjai László
Kínaiak Magyarországon

A magyarországi kínaiakról majdnem mindenkinek a piac, a korrupció és a bóvli jut eszébe. Pedig a valóság színesebb, mint képzelnénk. Szinte semmit sem tudunk róluk, nekik viszont nagyon markáns véleményük van rólunk. S a két ország jövőjét figyelve lassacskán hozzá kell szoknunk, hogy egy globalizálódó világhatalom polgárait lássuk bennük.


Fotó: Somorjai László

Az ázsiai bevándorlók dömpingszerű megjelenése egyértelműen a rendszerváltás időszakához köthető hazánkban. A nyitás politikája Teng Hsziao-ping ötlete volt, és az idő bizony őt igazolta: jelen gazdasági sikerük innen eredeztethető. És persze onnan, hogy Kínában egy emberöltőnyi időt tekintve gyakorlatilag végtelen a munkaerő. Ahogyan a külföldi tőke be-, úgy a kaland, a szabadság és a pénz után vágyók tömege kiáramlott az őshazából. Sokan felismerték, hogy ők hivatottak annak a vákuumnak a betöltésére, amely a posztszocialista országok kiskereskedelmi hálózataiban keletkezett. A vízumkényszer 1988-as eltörlése után három éven belül nulláról 30 ezerre nőtt a hazánkban regisztrált kínaiak száma. Elődeik a Kádár-érában itt ragadt vendégmunkások voltak, akik az otthoniakat is felvilágosítva beindították a „ruhalázat”. Eleinte a transzszibériai expresszel egészen Pekingig utazhattak fejenként hétszáz forintért, így kialakult a „Selyemút II.”. Az áttörést a bőrönd konténerekre cserélése jelentette, amely a mai napig megingathatatlan formája a szállítmányozásnak. A ’90-es évek elejére hazánk lett a Kelet-Európába induló kínai import regionális központja, főleg a délszláv háborúk áruhiányára építkezve. A rossznyelvek szerint akkoriban annyi kínai termék jött be hazánkba, hogy mondjuk egy téli időszakban minden magyarnak tíz tollkabátot és húsz pár csizmát kellett volna vennie ahhoz, hogy valamennyi elkeljen. A vámkezelés többnyire a burleszk szintjén zajlott, mert a magyar hatóságok eleinte képtelenek voltak megállapítani, hogy valódiak-e a kereskedők által bemutatott számlák. Tény, hogy a kölcsönös érdekek mentén elég hamar jó együttműködés alakult ki a két fél között.
Az idill első hulláma 1992-ig tartott, amikor is a magyar hatóságok úgy döntöttek, hogy az „ígéret földjét” „ítélet földjévé” változtatják az ázsiai bevándorlók számára. A második hullám pedig az ezredfordulón ért véget. Innentől kezdve lehetett egyre drasztikusabban érzékelni, hogy Magyarország csordultig megtelt az olyan szinvonalú kínai termékekkel, amelyeket hozzáférhetővé tettek számunkra. A jugoszláv helyzet konszolidációja után már nem lehetett számolatlanul eladni az árut, ezenkívül a vámhivatalok is elkezdtek helytállni. Amióta pedig beléptünk az unióba, minden harmadik országból származó termékre importengedély kell. Sokan, akik az elején jöttek, és jól megszedték magukat, egy idő után vagy hazamentek, vagy továbbálltak Csehországba, Szlovákiába és Lengyelországba. A jelenlegi kedvelt célpont Románia és Ukrajna, de többen visszaköltöznek az anyaországba, hiszen a 10 százalékos gazdasági növekedés nagyobb perspektívát jelent.

Négy Tigris és a többiek

Józsefvárosi piac, 2007. március 2. péntek 11 óra: Nike, Adidas, Gucci, Armani stb. ruha-, cipő- és napszemüveg-hegyomlások mindenfelé. Az árusok 95 százaléka a környék lakóinak szóhasználatával élve: „ferdeszemű”. A vásárlók egytől egyig magyarok, nyugdíjas nénik vagy fiatal párok. Szerteszét a földön és minden beugróban szemétkupacok, széttépett kartondobozok. Az eső beesik az összetákolt tetőkön, a gyros és lángos illata egybeolvad a műanyag cipők szagával. Néhol egy-egy elővigyázatos bőrdzsekis megkérdezi, hogy „gázsprayt, sokkolót, viperát” igénylünk-e, ha már erre jártunk. Kérdésünkre kiderül, hogy tűzijáték is van, méghozzá 4 ezertől 50 ezerig mindenféle, a legnagyobb hét percen keresztül lövöldözi el 240 patronját. Azokon a jól körülhatárolható helyeken, ahol szeszesitalt is lehet kapni, fürtökben lógnak a kigyúrt, ránézésre életfogytiglant sugárzó versenyzők. Egyikük foghegyről érdeklődik: kérünk-e előre kitöltött számlatömböt. Több kínai ázik a sikátorok szűk utcáinak közepén, és mint a postán a gép, úgy pörgetik a húszezreseket. Minden sarkon legalább egy mobiltelefon-árus ígéri, hogy másnap reggelre bármilyen készüléket képes beszerezni, melyek különleges ismertetőjele, hogy: „ócsó, zsírúj és függetle’…”. Íratlan szabály, hogy a kábítószerre és a fegyverekre nem illik nyíltan rákérdezni, pedig hetente kétszer érkezik a drogszállítmány.


Fotók: Somorjai László

A kínaiul Négy Tigris névre keresztelt piac már nem éli fénykorát, de még mindig elosztóközpontként funkcionál. A felmérések szerint minden ötödik magyar vásárolt már kínai piacon Budapesten vagy a vidéki városok valamelyikében fellelhető kicsinyített mások egyikében, ahol a kereskedők fele bizonyítottan ázsiai. Eleinte főleg azon bevándorlóknak állt a zászló, akik a Józsefvárosi piacon tudtak helyiséget bérelni, így egy idő után akár 40 ezer dollárt is adtak egy árusbódéért. És ez még mindig olcsóbb volt, mintha a piacot üzemeltető társaságnak utalják a szokásos csúszópénzt. Szintén a statisztikák árulkodnak arról, hogy csaknem minden magyarországi kínaira jut egy vállalkozás. Mások szerint ennek csak a fele a valós szám. Mindenesetre a kínaiak 85 százaléka foglalkozik kereskedelemmel, és 10 százalékuk dolgozik éttermekben. Az árusok háromnegyede 100-200 ezer dollár forgalmat bonyolít le. A kolónia egyik vezetője szerint közülük maximum tízen lehetnek olyanok, akiknek az évi jövedelme eléri a 2-4 millió USA-dollárt. Együtt jelentős erőt képviselhetnének tehát, de tolmácsaik és ügyvédeik is úgy látják: inkább széthúznak. Amikor legutóbb bérletidíj-emelés volt a piacon, csak a vietnamiak tudták megszervezni magukat, a kínaiaknál ismét akadt egy-két érdekképviselet, akiket sikerült „megkenni” a magyaroknak. „Itt ők az urak, és mindenki védi a saját területét” - tudjuk meg egy évek óta ide járó „területfelügyelőtől”, aki további nációk jelenlétét is figyelmünkbe ajánlja: arabok, vietnamiak, törökök, afgánok, szerbek és ukránok is hasítottak maguknak egy-egy szeletet a piacból.
Ahogy ellenőrzésre indulnak a vámosok a vámhivatalból, a kínai árusok azonnal bezárnak - meséli egy vándorpiacos. Szerinte mindenkit megvesztegetnek, akin átmegy az áru, és állítólag 5 ezer euróba kerül, hogy zárva maradjon a konténer ajtaja. „A budai villás, BMW-s nagymenő kínaiak már régen saját nyomdájukban nyomják a vámpapírokat” - ragozza jól értesült forrásunk, aki azt is tudni véli, hogy ha meg is bukik egy árus, két hét után más név alatt ismét teljes gőzzel üzemelhet, mert haverjai segítenek neki talpra állni. A józsefvárosi piacot 2006-ban 220 ellenőrrel hatszor keresték fel. Míg más piacokon a kereskedők 28 százaléka, addig itt 76 százalék felejtett el számlát adni. Az adóellenőrök megrökönyödésére az is előfordult, hogy a számlát pénzért kínálták a számukra.
Nincs min csodálkozni - mondja erre Salát Gergely történész, hiszen Kínában évezredes hagyományai vannak a korrupciónak. Egy friss adat szerint a kínai GDP 15 százaléka megy el kenőpénzre. Azt is felesleges várnunk, hogy az árusok lelkiismeret-furdalást érezzenek a csalások miatt. Inkább ügyes és rafinált kereskedőnek látják magukat, akik jól el tudnak igazodni egy adott ország viszonyai között. Úgy gondolkodnak, hogy van egy lehetőség - gyenge a szabályozás és az ellenőrzés -, ezt pedig ki kell használni.

„A hivatalnokok, a rendőrök, a közterület-felügyelők számára mi csak mocskos kis sárga bűnözők vagyunk” - sóhajt fel Laa Ji, a Fáy utcai piac egyik örökmozgó, mindig mosolygó árusa, aki tizenöt éve él nálunk. A pekingi születésű fiatalember eredetileg tanulni indult Európába, de az anyagi gondok hamar szétfoszlatták a vasútépítő mérnöki álmokat. Érkezésekor az volt a trend Kínában, hogy az állami nagyvállalatok kedvező hitelre adtak árut annak, akinek megfelelő kapcsolatai voltak. És Jinek voltak, ugyanis a nagybátyja komoly funkcionárius volt a pártban, úgyhogy áru hamar került, ám egyre nehezebb volt eladni. Ji szerint a nagyvállalatok már nem a piacokban, hanem a bevásárlócentrumokban látják a jövőt, új márkákat, trendi cuccokat már szinte csak nekik gyártanak. A Tesco, a Cora és a többiek dömpingáron árulnak, nehéz velük versenyre kelni - mondja.
A világ CD-lejátszóinak 80 százaléka, a cipők 70 százaléka, a gyerekjátékok 90 százaléka kínai gyártmány. Abból, hogy az unióban fellelhető bútorgyártók érdekképviseletei - a ruhások és cipősök példáján okulva - védővámok bevezetéséért lobbiznak, arra következtethetünk, hogy a hazánkban még nem létező csúcsminőségű ázsiai termékek nagy része a küszöbön várakozik a bebocsátásra. Hogy eddig hol voltak, és hogy ténylegesen mikor apasztják majd bankszámláinkat, még a jövő zenéje, de a kínai kereskedők magyarországi kivonulását figyelő szakemberek egybehangzó állítása szerint az Amerikát és Nyugat-Európát már meghódító ázsiai világmárkák feltűnése új dimenziókat nyithat a piacon.

Mások, mint mi

Hivatalosan jelenleg 6800 kínai tartózkodik munkavállalóként az országban. A valóság az érintettek szerint is ennek minimum háromszorosa. Közülük eddig kevesebb mint százan kapták meg a magyar állampolgárságot. Mivel a Kínai Népköztársaság nem ismeri el a kettős állampolgárságot, ezt a formát kevesen választják. A kínai kolóniában végzett felmérések szerint az értelmiségiek felülreprezentáltak közöttük. Persze az is lehet, hogy csak írástudók voltak hajlandók kitölteni a tesztet, mivel a velük foglalkozó magyarok tapasztalatai szerint számtalan analfabéta telepedett meg nálunk.
A kínaiak beilleszkedési problémáinak egyik fontos tényezője, hogy nem veszik figyelembe a magyar társadalmat. Egyik tolmácsuk szerint sokkal nagyobb üzleti sikereket érhettek volna el, ha nem a maguk esze szerint választják meg munkatársaikat. Mivel nem tudnak magyarul, elég referencia nekik, ha látják, hogy magyar alkalmazottjuk tud kommunikálni honfitársaival, de az már nem érdekli őket, hogy mennyire kvalifikált az illető. Talán a kulturális vákuum számlájára írható, de nem tartják be az alapvető szabályokat még a Kreszben sem. Többségük rossz sofőr, aki valahol vette az okmányokat. Az autóbérlést azért is részesítik előnyben, mert így nem a sajátjukat törik össze hétről hétre.
Egy kínai cégnél dolgozó magyar alkalmazott szerint az európai üzleti kultúrával csak felületesen vannak kapcsolatban, és teljesen más a gondolkodásmódjuk, mint a miénk. Mivel a feltételes mód hiányzik a szótárukból, ezért az ilyen tartalmú ígéreteket gyakran tényként értelmezik. Értékrendszerükben a pénz áll a hierarchia csúcsán, melyhez a hatalom, a barátság, a család, a szerelem és még sok minden más képzetét társítják. Viszont az etikettet nem minden esetben. „Nemrég a főnököm tárgyalni ment egy másik kínai céggel, kiszállt az Audijából, öltönyben, aktatáskával, és egy hatalmasat köpött a cég díszkertjének bukszusára” - meséli a magyar beosztott. Ő már azon sem lepődik meg, hogy
3-4 napig is elhordanak egy inget. Mindemellett kedvesnek és megértőnek tartja főnökeit, hiszen ha például beteget jelent az ember, nem kezdik el azonnal gyanúsítgatni, hogy idén már hányadszor lógja el a munkát. A lehetetlent pedig egyszerűen nem ismerik. Alaphelyzet, hogy valamelyik haverja biztos ismer valakit, aki el tudja intézni az adott dolgot.
A felmérések azt mutatják, hogy hazánk az egyik legkevésbé befogadó ország Európában. Sokan összekapcsolják a kínaiak hazai jelenlétét azzal, hogy számos vállalat tönkrement az elmúlt időben, és megjelent a létbizonytalanság. A leggyakrabban azt fogalmazzuk meg velük kapcsolatban, hogy túl sokan vannak. Salát Gergely történész szerint igen fontos egy félreértés tisztázása, két dolog ugyanis tendenciózusan összekapcsolódik a magyar köztudatban: az egyik az itt élő kínaiak jelenléte, a másik a kínai árudömping. Annak, hogy a multicégek Kínában dolgoztatnak, nincs köze ahhoz, hogy nálunk is élnek kínaiak - érvel a szakember.
Bányász Edit sinológus szerint a magyarok még csak most kezdik felismerni, hogy a világban egy igen nagy változás történt, nevezetesen: Kína nagyhatalom lett. A kínai emberek nagyon büszkék országuk eredményeire, nem gondolják azt, amit mi róluk, hogy kizsákmányolják őket és rabszolgák. Azt látják, hogy folyik a termelés, van munkájuk, és gazdaságuk a világon a legnagyobb ütemben növekszik.
A hazánkban élő külföldiek közül a kínaiak vonzódnak leginkább a fővároshoz, a Budapesten élők aránya több mint 80 százalék. Mivel az ázsiai bevándorlók második generációja még csak most növekszik, nem lehet megmondani, hogy milyen mértékben integrálódnak majd a magyar társadalomba. Az első generáció érthető okokból nem akart asszimilálódni, de gyermekeiket nagyon is ebbe az irányba „tolják”. A rendszerváltás után érkezettek nagy részének már tinédzser korú gyermekei vannak, akik magyarul beszélnek és gondolkodnak, és sokuknak esze ágában nincs hazamenni. Nagy kérdés, hogy ők átadják-e majd gyermekeiknek a kínai nyelvet és kultúrát.

Kultúra és kungfu

Magyarországon számos kínai szervezet működik. Ezek többnyire származási hely alapján szerveződnek, és jellemzőjük még, hogy a kínai államnak akarnak megfelelni. Az egy tartományból vagy egy nemzetségből származó emberek rendszeresen összejárnak. Nagy Lin, a Magyarországon élő Kínai Nők Egyesületének tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta, hogy pusztán azért hozták létre egyesületüket, hogy ünnepeiket közösen tudják megülni. Az elnök asszony meg is lepődött azon feltételezésünkön, hogy ők esetleg érdekvédelmi szervezet lennének, hiszen szavai szerint „nincs semmi probléma”. Tapasztalatai szerint ha honfitársainak bármiféle problémája adódik, először a rokonságot keresik fel, ezután következnek a barátok, majd végül a hivatalos szervezetek. Ezt támasztja alá Takács Emőke, a Menedék Egyesület - amely a Magyarországon élő migránsok, köztük is a kínaiak megsegítésére jött létre - munkatársa is, akit praxisa során még egyetlen kínai sem keresett meg gondjaival.

A kolónia létszámához viszonyítva sok, vészesebb időkben is legalább tízféle újságjuk jelenik meg. Az „Új Szemle” című lap főszerkesztő asszonya, Geng Jie feltárta, hogy ők például a kínai közösség számára fontos eseményeket, kulturális programokat, meghívókat közlik olvasótáborukkal. Igyekeznek a magyar eseményekről is beszámolni, de őszintén elmondta, hogy a belpolitikai csatározások nem igazán kötik le olvasóik figyelmét. A kínai kolónia tagjai egyre inkább aktiválódnak közéleti szinten is, és nem árt szem előtt tartanunk, hogy kultúrájuk domináns, magyarán mindig sikerült átformálnia azt a közeget, amelybe behatolt. A teakultúra, a kínai zeneművészet és a szépírás hagyományainak ápolása mellett a Civil rádióban önálló műsorral jelentkeznek. A közösségen belül működnek keresztény és buddhista egyházak is, de a többség gondolkodásmódját még mindig a marxizmus jellemzi.
Ami viszont kifelé is szól, sőt „hungarizálódott”, az a kungfu. 17 különböző kategória van a szakszövetség rendszerében, országosan pedig körülbelül 30 tagegyesület működik - mondta el a Heteknek Fejér Gábor, a Magyar Kungfu Szakszövetség elnöke a küzdősport hazai spektrumáról. Napjainkban nagyjából ötezren foglalkoznak versenyszerűen a kungfuval, 95 százalékuk magyar. Világviszonylatban elég jónak számítanak a magyar versenyzők, az utóbbi években rendszeresen aranyérmekkel térnek haza a nemzetközi megmérettetésekről. A sporthoz kapcsolódó ideológia szemléletükben, életmódjukban, táplálkozási szokásaikban és a problémákhoz való hozzáállásukban is megmutatkozik. Az „átlagos” sportágakhoz képest a különbség a tradicionális tiszteletben keresendő, ugyanis a mester és a tanítvány kapcsolatára nagy hangsúlyt helyeznek. A kungfu legtöbb irányzata mögött van vallásfilozófiai irányzat.

A maffiáról óvatosan...

Az elmúlt években igen sokat lehetett hallani a kínai maffiáról, vagy ahogyan az ázsiai ország lakói mondják, a fekete társadalomról. Vannak, akik váltig állítják: piti bűnözők próbálkoztak csupán azzal, hogy komoly maffiózóknak állítsák be magukat, de abban a pillanatban, hogy feldobta őket valaki, kapituláltak. Ezek az ügyek kerültek a médiába, így mindenki elhitte, hogy léteznek. P. Szabó Sándor máshogy látja. A nemzetközileg is elismert Kína-kutató évekig a honi rendőrség bevetéseinél dolgozott mint tolmács (ő mondta kínaiul, hogy: Fel a kezekkel!). Tapasztalatai szerint a különböző kínai maffiacsoportok elsősorban a kilencvenes években tevékenykedtek nagyon aktívan hazánkban. Ezek közül a legerősebbek két kínai tartományhoz, Fujianhez és Zhejianghoz kötődtek. A szakember fontosnak tartja megjegyezni, hogy tagságuk elenyésző volt a teljes kolónia létszámához képest, mégis ők tartottak rettegésben mindenkit a kínaiak közül. Arra viszont alig van példa, hogy a magyarok közül bárkivel is konfliktusba kerültek volna.
A maffia térhódítása arra vezethető vissza, hogy a kínai közösség üzleti konfliktusai során gyakorlatilag nem számíthatott a magyar hatóságok segítségére, akiket egy idő után teljesen megbízhatatlannak tartottak. Jellemző eset, hogy miután egy kínai férfi bement a helyi rendőrőrsre és elmondta, hogy családjával együtt halálosan megfenyegették, az ügyeletes egy telefonszámra mutatott a falon, mondván: ezt hívja, ha baj van. A maffiózok ezzel szemben mindenki számára elérhetők voltak, és beceneveik - például Csangocska - hamar elterjedtek a kolóniában. A tartozások rendezését sok esetben gyermekrablással és váltságdíjak követelésével oldották meg, ám nemegyszer gyilkosság lett a történet vége. A kínai maffia - főleg nyelvi akadályok miatt - viszonylag ritkán érintkezett a magyar bűnözői csoportokkal, tagjait könnyen toborozta, mert a hatalmas nyereség mellett igen kicsi volt a rizikó. Ráadásul kínai szemmel nézve a magyar büntetési rendszer hihetetlenül elnéző.

Egy idő után a maffia oly mértékben kezdett elhatalmasodni a kolónia mindennapjai felett - rengeteg emberrablás, gyilkosság és fegyveres zsarolás történt -, hogy a kínai közösségnek elege lett. A kínaiak már nem szerettek kínaiak között lakni, egyre gyakrabban igyekeztek elszeparálódni, titkolták még a lakcímüket is. Többek szerint ezért nem alakult ki „China Town” Budapesten. A kolónia értelmiségi rétege a kínai sajtón keresztül kiadta a jelszót: űzzük ki magunk közül a gengsztereket! Kérték továbbá a magyar hatóságok segítségét is, és megjelentek kínai nyomozók, akik főleg tanácsadóként funkcionáltak. A bűnözők számára elrettentő volt a kínai hatóságok feltűnése, főleg azután, hogy a nyomozók a magyarországi kínai újságokban nyílt levelet tettek közzé, amelyben hadat üzentek a maffiának. (Ezt a módszert a magyarok is eltanulták: most éppen az APEH próbálja a kínai sajtón keresztül rábírni a nagyobb számlaadási fegyelemre a piacozókat.) A letisztulási folyamat egyik drámai epizódja az volt, amikor az egyik legbefolyásosabb maffiafőnököt a családjával együtt meggyilkolták. A kilencvenes évek vége felé aztán a magyar rendőrség is elkezdett alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Amíg korábban - finoman szólva - nehézkesen mozogtak a maffiaügyekben, a létrejövő szervezett bűnözés elleni csoport már komoly erőkkel lépett fel. Nekik főleg a maffia migrációra szakosodott „részlegei” jutottak, akik az illegális bevándorlók behozatalára specializálódtak, és a kolónia a „kígyófejek” elnevezést ragasztotta rájuk.
A tavaszünnep hangulatába egyébiránt máig vegyül némi izgalom is, mivel ez a tartozások rendezésének és a véres leszámolásoknak az időszaka is egyben. Legutóbb két tinédzser vívott meg a budapesti Népligetben egy hölgy kegyeiért. Pechükre térfigyelő kamera rögzítette, ahogyan egyikük közvetlen közelről gázpisztollyal lövi fejbe a másikat. A rivális koponyája pár centire nyílt csak szét, ami annak is köszönhető, hogy a helyszínen később előkerült húsvágó bárd igénybevételére már nem volt lehetőség.