Vissza a tartalomjegyzékhez

Peremiczky Szilvia
A hét eseményei

Szállodai akció: ingyen alhatunk!

Új akciót indított a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodaszövetség. Február 20-ától két éjszaka áráért hármat kapnak a hazai vendégek az ország több mint száz szállodájában. A „Kettőt fizet, hármat kap” kampánnyal kifejezetten a belföldi turizmus élénkítését kívánják elősegíteni a „Téli Invázió”-hoz hasonlóan, amely során tavaly decembertől idén márciusig három éjszaka áráért négyet lehet eltölteni egyes fővárosi szállodákban. Most két éjszakáért adnak hármat, reggelivel együtt, a rendelkezésre álló szobakapacitás függvényében.

Lakáseladás: pasztell a menő!

Egy évben összesen egymilliárd font (azaz 375 milliárd forint) kiesést okoznak az ingatlanpiacon a „rossz színre” festett lakások - állapította meg egy nagy-britanniai felmérés. A több mint kétszáz ingatlanügynök megkérdezésével készült kutatás szerint a legriasztóbbnak a narancssárga és a piros számít, míg a halvány színek emelhetik az árat.

„Menedzser a magyar jegybank élén”

- írta a német Frankfurter Allgemeine Zeitung. A FAZ újabb tudósításban foglalkozott azzal, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Simor Andrást jelölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. Az újság szerint a hitelesség visszaszerzésének egy részét a miniszterelnök „személyiügyi” politikája jelenti. Ez pedig annak a mély szakadéknak az áthidalását célozza, amely a magyar társadalmat két, csaknem egyenlően nagy politikai táborra osztja. Simor András, a „menedzser” jelölése az MNB elnöki tisztségére is ennek bizonyítéka.

Márciusra lesz végleges a kórházlista

A kórházlista végső változatát csak március elején hozza nyilvánosságra a miniszter. A sajtóban ismertetett dokumentum szerint öt intézmény, a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, a Borsod megyei FMC Dialízis Centrum és a Kecskeméti Repülőkórház szűnne meg.

Az izraeli befektetők turistákat is vonzanak

Az Izraeli Statisztikai Hivatal szerint 2006-ban 493,3 millió dollárnyi értékű kereskedelmi forgalmat bonyolított Izrael és Magyarország - derült ki Joram Giladi kereskedelmi attasé és David Admon izraeli nagykövet hétfői sajtótájékoztatóján. Ebből az izraeli export 398 millió dollár, ami 31,5 százalékkal magasabb 2005-höz képest, ugyanakkor az Izraelbe irányuló magyar export 176,6 százalékkal nőtt. Ezzel az ugrással Magyarország Izrael tizedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé lépett elő az Európai Unió tagállamai között. A legjelentősebb izraeli befektető a Teva Gyógyszergyár, amely az 5 milliárdos izraeli összbefektetések negyven százalékát teszi ki. A fennmaradó hatvan százalék ingatlan- és más cégek között oszlik meg.


Fotó: S. L.

A két ország közötti turizmus is dinamikusan fejlődik, bár Izraelbe - ahol 250 ezer magyar származású család él - kevés magyar látogat: évente mintegy 10 ezer turista, ellenben 150 ezer izraeli tölt hosszabb-rövidebb időt Magyarországon. A nagykövet hozzátette, hogy 1500 izraeli diák tanul különböző magyar egyetemeken, akiket gyakran látogatnak meg családtagjaik, barátaik, ezzel is növelve a vendégéjszakák számát. Izraeli cégek érdeklődnek magyarországi mezőgazdasági és környezetvédelmi beruházások iránt is. Izraelnek jó tapasztalatai vannak az alternatív energiák használatában, és például a szennyvíz újrafelhasználásában is.
Az izraeli befektetőket elsősorban az ország geopolitikai adottságai vonzzák, ugyanis Magyarország kiváló logisztikai központ a közép- és kelet-európai országokba irányuló kereskedelem számára, ugyanakkor bíznak Magyarország gazdasági és politikai stabilitásában, ami mindenképpen jó PR Magyarország és a magyar gazdaság számára is.