Munkatársunktól
Osztálykülönbség
Tanulni külön vagy együtt?

Budapesttől alig hatvan kilométerre, egy kisvárosban járunk. Elkülönülten, a település határában a roma népesség nagy része: a szocpol-láz idején félig-meddig felhúzott, nagy családi házak szegélyezik az utcákat. Egy takarosabb épületen a „Fémvásárlás” felirat jelzi, hogy egyik roma miként foglalkoztatja a másikat. „Néha embertelen bűz jön az udvarokból, amikor leégetik a műanyag szigetelést a fémekről” - mondja helybéli kísérőnk, majd hófehérre vakolt társasházakat mutat az egyik utca végében. „Látja? Azokat a vadonatúj házakat kifejezetten a romáknak építette nemrég az önkormányzat. Mindegyiket ide, egy helyre akarják kitelepíteni a városból. Azonban innen kitörni, azaz beköltözni egy »fehér« utcába alig egy-kettőnek sikerült közülük. Nekik sem könnyű, hiszen a becsületesen élő, törekvő romákon csattan leginkább az ostor, miután ők napi kapcsolatban vannak a nem romákkal.” Errefelé meglehetősen ritka az idegen. Délelőtt van, fiatal fiúk álldogálnak az út szélén, bizalmatlanul méregetnek minket. „Az a helyzet, hogy itt nem a munka alapján, hanem a letöltött börtönévek szerint rangsorolják az embereket” - jegyzi meg kísérőnk.

Fotó: Somorjai L.

„Azért ne feledjük, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a romák voltak. 1990-ig szinte teljes volt a foglalkoztatottságuk, ez mára a töredékére apadt” - mondjuk erre mi. „Nincs mese, tanulni kell” - jön a válasz.
Utunk következő állomása a helyi speciális tantervű, azaz „kisegítő” iskola. Végiglátogatjuk a termekben tanuló kis csoportokat, és két dolog egyből feltűnik: a gyerekek értelmileg valóban kirínának egy többségi iskolából, nagyon sok közülük túlkoros. És nem utolsó sorban a diákoknak több mint a fele roma. Az igazgató elmondja: az elmúlt években egyre kevesebb kisgyereket irányítanak a „kisegítőbe”. Azt csak kísérőnk teszi hozzá később, hogy a többségi iskola nyolcvan százaléka roma tanuló, miután az igazgató váltig tagadja, hogy romaproblémáról lenne szó. Ekkor kezd számunkra világossá válni, hogy ha romatémában bármit is le akarunk írni, akkor el kell felejtenünk a neveket.
„Elképzelheti, milyen lehet, amikor egy szociális és kulturális hátrányai miatt súlyos magatartásproblémás gyereket, aki eddig kis csoportban is alig volt kezelhető, átraknak egy huszonöt fős osztályba - magyarázza egy szintén neve elhallgatását kérő tanítónő. - Egy ilyen osztály, a pedagógussal az élén, szétesik atomjaira.”

„Nem tudom, mi a megoldás, csak azt, hogy az együttoktatást külföldön sem tudják igazán megoldani - mondja egy másik, „kisegítőben” dolgozó fejlesztőpedagógus. - Elismerem, az nem volt megoldás, hogy a roma kisgyerekeket automatikusan berakták a „kisegítőkbe”, vagy teljesen elkülönítették a többiektől. Ez zsákutca. De a jelenlegi iskola nem tud megbirkózni a többségitől merőben eltérő kultúrájú gyerekek problémáival. Mondok egy példát: a „kisegítőben” van egy gyerek, aki fél évig hordta ugyanazt a ruhát egyfolytában. A végén elviselhetetlen bűzt árasztott, a többi gyerek majd elájult mellette. Pedig azok sem tisztaságmániások. Meg akartuk fürdetni, erre bejött az apja, és dühöngött a gyerek személyiségi jogai miatt. Vagy egy másik esetben egy tehetséges gyereket próbáltunk továbbjuttatni egy szakiskolába. Hazavitte a felvételi papírját, de az apa nem volt hajlandó azt aláírni, bárhogy könyörögtünk neki, nem fogta fel, hogy a gyereknek jó, ha tovább tanul.”
Kérdésünkre több helyen megerősítették: manapság, amikor átirányítanak egy nehezen kezelhető, „balhés” gyereket a „speciális iskolából” a többségi iskolába, ott pillanatok alatt összegyűlik a harminc igazolatlan óra. Az iskola igyekszik megszabadulni tőle: vagy visszaküldi a „kisegítőbe”, vagy ha ezt a szakértői bizottság nem engedi, a gyerek magántanulói státuszt kap. A félévi vizsgákon aztán látatlanban átengedik, s az utcán nő fel, minden eddiginél korábban eltűnve szem elől.
„A roma kisgyerekeknél alapvető probléma, hogy mivel nem járnak óvodába, teljesen másképp nevelkednek, mint a nem romák. Ők más területen jók, mint a többség, de ezzel a mai iskola nem tud mit kezdeni” - véli a tanítónő. Véleménye szerint a mentalitásbeli eltéréseken túl a szegénység is leküzdhetetlen akadályt jelent, már csak azért is, mert egy leépült családi környezetben a gyerek fejlődése is szükségszerűen korlátozott - nem csak a romák esetében.
Hozzátesszük: kimutatható, hogy Magyarországon különbözik legkevésbé a romák életvitele a velük hasonló szociális helyzetű nem romákétól. „Sikeres kezdeményezés egyes helyeken a bentlakásos óvoda, de össztársadalmi méretekben ez mégsem járható út” - véli a pedagógus.