Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Ki mit tud?

Ismert és ismeretlen romákat kérdeztünk arról, mit tudnak az Országos Cigány Önkormányzatról és arról, milyen segítséget kaptak vagy kapnak az első számú roma érdekvédelmi szervezettől.


Fotó: Somorjai L.

„Nézzen csak körül nálunk” - invitál be egy lakókocsiszerű viskóba Kerekes Tünde, aki férjével és egyik gyermekével a kiskunmajsai cigánytelepen él, ahonnan Kolompár Orbán is származik. A szerencsésebbeknek házuk is van a telepen, de többen ilyen bódékban vagy vasúti vagonokban laknak. Kerekeséknél a két ágyon kívül egy kályha meg egy asztal fér csak el. „Orbán azt ígérte, hogy a nagycsaládosoknak, rászorulóknak segít házat építeni, de a mai napig semmi nem történt. Nekünk négy gyerekünk van, abból hármat már állami gondozásba vittek a körülmények miatt” - panaszolja az asszony. A család a férj tízezer forintos segélye mellett az otthon maradt, csontsorvadásban szenvedő lány után járó 70 ezer forintból él. (Mások is megerősítik, hogy házépítésről beszélt Orbán, legalábbis a választások előtt. Azt is mondták, az elnök egyetlen pozitívuma, hogy évente cigánynapot rendez Majsán, ahol az ő kontójára ehet és ihat mindenki.) Kerekes Tünde szerint Orbánt mindenképpen le kellene váltani, ám amikor Farkas Flóriánt említem neki, nem tudja, kiről van szó. „Ki az a nő?” - kérdez vissza.

***

„Kolompár Orbán négy év alatt mintegy 700 millió forintot kapott pályázati és más állami forrásokból, hogy a kiskunmajsai és térségbeli cigányságot többek között szakképzési programmal segítse. Csak meg kell kérdezni, hogy ezekből mi valósult meg. Én úgy látom, szinte semmi” - fogalmaz Rostás László, a Bács-Kiskun Megyei Cigány Érdekképviseleti Szervezet elnöke, aki 2002-ben még Kolompár jelölését támogatta, most viszont Farkas Flóriánra szavaz. A megyei cigány vezető - aki annak idején alapító tagja és alelnöke is volt az OCÖ-nek - azt mondja, a szervezet munkája mára a képviselők számára is átláthatatlanná vált. „A kötelező négy helyett csak két alkalommal volt közgyűlés tavaly. Eközben Kolompár meghatározó döntéseket hoz nélkülünk, mi pedig a könyvelésbe és a jegyzőkönyvekbe sem tekinthetünk bele” - mondja Rostás, aki szerint lenne mi után vizsgálódni. Példaként említi, hogy 1999-ben vettek egy A4-es Audit az OCÖ mindenkori elnöke számára, ami Kolompár regnálása alatt, nem tudni hogyan, az egyik alelnök, Balogh József tulajdonába került. Pedig a közgyűlés határozata alapján az autót be kellett volna számítani egy kisbusz vásárlásába, amire további 5 milliót költhetett volna még az önkormányzat. Ehelyett Kolompár - mondja Rostás - vásárolt egy 15 milliós konferenciabuszt, amit leginkább ő és a családja használt.


A Kanalas család
Fotó: Somorjai L.

***

„Nem tudom, kik ők, soha nem kerestek” - mondja a cigány önkormányzat vezetőivel kapcsolatban Gáspár Győző énekes, tévésztár. Amikor elmondjuk, hogy jelenleg Kolompár Orbán az OCÖ elnöke, kiderül, mégiscsak ismeri, pontosabban egyszer már találkoztak, majd sajnálkozva hozzáteszi: soha nem támogatták őt, és soha nem kérték a segítségét sem. Pedig Győzike - ahogy mondja - tudna segíteni. „Nézd, én hat éve úgy mutatom be a cigányságot, hogy az nem egyenlő a kocsmába járással. Nekem rendes családom van, dolgozom, gondot viselek rájuk” - magyarázza. Segítő szándékkal indult ősszel polgármesternek is Nógrádmegyerben - meséli -, ahol az 1250 szavazatból csak 36-ot kapott, pedig 600 roma él a településen. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi az oka a cigányságon belüli hihetetlen megosztottságnak, egy szóval felel: az irigység.


A Száztagú Cigányzenekar
Fotó: MTI