Vissza a tartalomjegyzékhez


Azt mondták

Az elmúlt hetek és hónapok sokfajta politikai vitától, botránytól voltak hangosak. De az igazi botrányról alig esett szó. Mert tudják, az igazi botrány az, hogy a nemzetközi felmérések szerint a mai negyvenévesek mintegy 75 százalékának rossz az írottszöveg-értése
mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évértékelõ beszédében a parlamentben.

Egyik pillanatról a másikra egy háború kellõs közepén találtam magam, ez pedig valójában nem az én harcom
kritizálta Samuel Eto’o, a Barcelona kameruni csatára Rijkaardot és Ronaldinhót, miután mindketten nemtetszésüknek adtak hangot a legutóbbi bajnoki után.

„Most a sánta puma modell az uralkodó a gazdaságpolitikában”
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a kormányfõ évértékelõ beszédére reagálva.

Nem vagyok rasszista. Ezt bebizonyítottam már, nem a szavaimmal, hanem a cselekedeteimmel
Jean-Marie Le Pen, a francia Front National szélsõjobboldali párt elnöke, aki az idei elnökválasztáson is jelölteti magát.

Azt a határt, amely a paszszív kollaborációt az aktívtól elválasztja, hamar átlépték
Rudi Van Doorslaer, a belga miniszterelnök által felkért történészcsoport vezetõje, aki a holokauszttal kapcsolatban bírálta a korabeli belga politikai elitet.

Ha Mohamed próféta a mai Hollandiában élne, elképzelhetõnek tartom, hogy szélsõségesként megbélyegeznék, és kitoloncolnák az országból
nyilatkozta a bevándorlást rendszeresen bíráló Geert Wilders populista holland politikus egy napilapnak.