Hetek XI. évfolyam, 7. szám, 2007. február 16.

Miközben Magyarországon alig pár száz forint a folyószámla-vezetés havi díja, Németországban a legtöbb bank 5-10 eurót - 1300-2500 forintot - is felszámol ugyanezért. Ugyanakkor, míg Nyugat-Európában a fix díjas számlakonstrukciók összehasonlítása az ügyfelek számára is egyszerű, a hazai szolgáltatók ajánlatai között szándékosan lehetetlenség különbséget tenni. Pénzügyikultúra-sorozatunk e heti részében a lakossági bankszámlavezetéssel foglalkozunk.

Mielőtt mindenki szerencsésnek érezné magát azért, hogy itthon vezetheti számláját, eláruljuk, hogy a fenti különbség oka a díjtételekben rejlik, és nem a mi javunkra! Németországban ugyanis a havi számlavezetési díj mellett más költséget nem számolnak fel. Ezzel szemben Magyarországon külön fizethetünk az egyenlegünk lekérdezéséért, az egyszeri és állandó átutalásokért, a közüzemi számlák kiegyenlítéséért, a készpénzfelvéte-lért és magáért a bankkártyáért is. A cél ugyanaz: mind a német, mind a magyar bankok bevételt akarnak, mivel azonban az átlag magyar ügyfél keveset „tranzaktál” (értsd: keveset mozgatja számláján a pénzét), nem lenne „logikus” magas számlavezetési díjat fizettetni velünk, sokkal inkább tranzakciónként vagy más, bújtatott módon kopasztanak minket, mert ezt könnyebben lenyeljük. Átlagos számlaforgalom mellett tehát legalább akkora költséggel számolhat egy hazai ügyfél, mint egy német - azzal a különbséggel persze, hogy ugyanezért az összegért egy német családi számla pénzforgalma a hazai többszöröse!
Visszasírhatjuk azokat az időket, amikor egy számlaválasztáskor néhány költségtényezőt figyelembe véve elboldogulhattunk. Ma már bonyolult és összetett költség- és termékstruktúrákba ütközünk. Kétségbe esni azonban nem kell. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete évek óta működtet a honlapján termék-összehasonlító táblázatokat (www.pszaf.hu).
A hazai bankok hosszú évekig nem nyúltak a számlavezetés látványos díjtételeihez, hanem inkább a kevésbé észrevehető költségeket emelték. Manapság viszont a százalékban és fix összegben, sőt, olykor devizában meghatározott díjtételek valóságos dzsungelt jelentenek az óvatlan szemlélő számára.
A bankok általában a folyószámlák vagy tágabb értelemben a náluk vezetett bankszámlák számával határozzák meg a hozzájuk tartozó ügyfelek sokaságát. Számlanyitáskor az összes hitelintézetnél automatikusan kapható bankkártya is. Ez többnyire egy egyszerű (nem dombornyomásos), külföldön egyáltalán nem vagy csak kevésbé elfogadott plasztikkártya. Gyakori promóció, hogy a kártyák éves díját az első évben elengedik. Emellett egyre jobban szaporodnak a gyermekek számára készült bankkártyák is. A bankok célja, hogy kultuszt teremtsenek, hogy divat legyen „menő” bankkártyákat hordani és használni. A lényeg a piacszerzés, és hogy észrevétlenül vezessék bele a fiatalokat az elektronikus pénz használatába, a készpénz nélküli társadalom elfogadásába.
Pedig mi magyarok nemzetközi összehasonlításban - és a hitelintézetek legnagyobb fájdalmára - nagyon ragaszkodunk a bankókhoz. Egy átlagos hazai számlatulajdonos még mindig közelebb áll a „hónap elején egyszerre kiveszem a fizetésemet” típushoz, mint a „mindenhol kártyával fizető, készpénzt nem tartó” válfajhoz. Konzervatív bankhasználók vagyunk: szeretjük a casht, szeretjük a személyes kiszolgálást, szívesen járunk a bankfiókokba, noha ez mind nekünk, mind a bank számára a legköltségesebb módszer!
Egy tavalyi felmérés szerint az ügyfelek még mindig a bankválasztás három legfontosabb szempontja közé sorolják a bankfiókok közelségét, valamint a bankautomatákhoz (ATM-k) való hozzáférést. Nem csoda, ha a bankok (fiókjaik mellett) sorra húzzák fel új, saját logós ATM-jeiket is. Pár hónappal ezelőtt az OTP Bank 53 százalékra növelte részesedését ezen a piacon a Euronet automaták felvásárlásával. Az OTP-ügyfelek örülhetnek, hogy megugrott a viszonylag olcsón igénybe vehető saját pénzkiadók száma, ám erre az OTP is odahat, hiszen 500 forintos pénzfelvételi díjat számláz, ha OTP-s bankkártyával más ATM-hez nyúl a kedves ügyfél.
Végül pedig, amikor kézhez vesszük havi számlakivonatunkat, ne csak egy bosszantó „díjoszlopot” lássunk! A hazai bankok szinte mindent megadnának azért, ha programozó matematikusaik olyan rendszert tudnának kreálni nekik, amellyel kielemezhetnék ezeket a kivonatokat. Az ATM és POS (bolti kártyaleolvasó) használatok alapján ugyanis fel tudnák térképezni az ügyfél egész életterét: hol fordul meg havonta többször, hol eszik, hol szórakozik, hol vásárol. Ezen információk birtokában pedig még „testre szabottabb” ajánlatokkal bombázhatnának minket. Sajnos, ennek megvalósítása csak idő kérdése.