Az FVM adatai alapján jelenleg 208 ezer regisztrált termelő dolgozik a
mezőgazdaságban. Az uniós agrártámogatásokra építkező Új Magyarország
Vidékfejlesztési Program teljes költségvetésének (1300 milliárd forint)
egyharmadát termelésmodernizálásra és technológiaváltásra különítették el. Ám
ebből csupán 7000 termelő részesedne, akik közül 1500-nak hét év alatt
technológiaváltást kell végrehajtania. Hogy a többiekkel mi lesz, a jövő zenéje.
Az agrártárca elképzeléséről alig tud valaki, a jelenleg mezőgazdaságból élők
nem is sejtik a kegyetlen jövőt.
Fotó: Somorjai L.
Karcsi az öreg Laci mellett kezdte a szakmát, ma háromszáz hektáron
gazdálkodik. Erősen átpolitizált minden mondata, nem kíméli egyik oldalt sem,
úgy érzi, mindkettő „kilóra adta el a vidéken élőket az uniónak”. „Kihalásra
ítéltek bennünket, mint a dinoszauruszokat - mondja keserűen, és úgy tippel,
hogy azok élik túl az elkövetkező éveket, akiknek van „spanuk”, és bioenergia
felé orientálódnak. A minisztériumba egy komolyabb javaslatot nem tudnak
eljuttatni az érdekvédők, a Magosz statisztaszerepre van kárhoztatva Orbán
mellett. Viktor ugyanis nem engedi kritizálni az Új Magyarország Programot
senkinek, mert abból néhány milliárdos, akiknek ő bizony sokkal tartozik,
kegyetlen sok pénzt akar bezsebelni - érvel a gazda, és szavait nevekkel is
illusztrálja: az élelmiszeriparban már megjelent a Csányi, a Leisztinger, na meg
a Spéder. Úgy értesült, hogy a Fidesz pénztárosa négyezer hektár földet vett és
folyamatosan keresi a még eladó területeket.
A csatlakozási tárgyalásokon már eldőlt, hogy nekünk, földből élőknek nincs
jövőnk, a multik ezt a piacot is felélik” - mondja Karcsi, és mindkét politikai
oldal számlájára írja, hogy a farmereket senki sem készítette fel a
változásokra. Számos gazda úgy éli meg, hogy az érdekképviseletek is magukra
hagyták a parasztokat, és a politika kiszolgálói lettek: az Agrárszövetség és a
MOSZ a szocialistáknál, míg a Magosz tagjai a Fidesznél kaptak helyet a
parlamentben. A parasztok azonban nem sorolhatók egy vagy két szekértáborba.
„Aki azzal a parasztvakítással áll elő, amiben a parasztság ezeréves múltjáról,
jussáról dumál, az nem ismeri azokat, akiknek beszél - dörgi már szinte ordítva
Karcsi -, nem vagyunk mi hülye talpasok, akik bicskával eszik a krémest a
Gerbeaud-ban. Lecsúsztunk, de nem akarunk lent maradni, hanem a gyerekeinknek,
unokáinknak akarjuk megépíteni a jövőt, mert ebből kell megélni nekik is, vagy
futhatnak világgá - összegzi mondandóját miközben Laci bácsi ismét a napi
politikára tereli a szót. Hiába az eszme, ha a Viktornak sincs mozgástere, az
adósság nem engedi, csak egy kis lánccsörgetés, meg kordonbontogatás marad neki”
- mondja a megfejtést az öreg.
Hasonlóan gondolkodik K. Zoltán karcagi gazda is, bár ő eddig nyertese a
rendszerváltásnak. A cukorrépa-termesztés végét azonban ő is megsínylette. Zoli
a kesergés helyett a szerkezetváltásra tette a hangsúlyt, és úgy véli, hogy a
biodízel-alapanyag előállítása szép jövővel kecsegtet. De mivel az csak a jövő,
pillanatnyilag gyógynövénytermesztésben utazik. „Most egy hibrid helyzet van,
folyik a földalapú támogatás, miközben például kukoricából az uniós készlet
nyolcvan százaléka nálunk van letárolva az intervenció miatt. Ezen az állapoton
csak a biodízel tud majd változtatni - mondja ő is reménykedve, mert ha az sem,
akkor „maradunk, amik voltunk: az unió élelmiszer-szemétlerakója és
hulladékpiaca, ahol a parasztnak nincs emberi értéke”.