Vissza a tartalomjegyzékhez


Szellem és hatalom

Ultramodern keresztény megagyülekezetek és mecsetekké alakított templomok: a 21. század elejére a világvallások globálissá váltak, és befolyásuk drámai mértékben megnőtt. Miért keresik újra az emberek a szellemi igazságokat? Hogyan rendezheti át a világot a hit hatalma?


Az első kaliforniai megagyülekezet, a Kristálykatedrális

Nemrég még úgy véltük, hogy a fejlett világ és a vallás viszonya - Nyugaton és Keleten egyaránt - hamarosan olyanná válik, mint a hűvösen intellektuális Svédországban, ahol a mondás szerint a lakosság mínusz két százaléka hisz Istenben. Persze, vannak a világban olyan helyek, mint India, ahol viszont úgy tartják, hogy ha négy lépést tesz az ember, hat istennel is találkozik, de a várakozások szerint a modern világban ezeknek a babonás rezervátumoknak a kiterjedése egyre inkább csökkenni fog. Igaz, a tudósításokban időnként látni lehetett százezres-milliós tömegeket gigantikus szabadtéri pápai miséken, a látóhatárig hömpölygő, megváltást kereső sokaságot neoprotestáns prédikátorok istentiszteletein, a hírtelevíziók jóvoltából élőben is figyelhettük a fehér lepelbe burkolózott muzulmán zarándokseregek útját Mekkától Medináig, vagy megtisztulásért a szent folyó habjaiba merülő hindu hívők rohamát. Ezek az embertársaink azonban a föld kevésbé szerencsés régióiban születtek - érveltek a szakemberek -, akik ha elérik a modern társadalmak életszínvonalát, hasonlóan kezdenek majd viselkedni és gondolkodni, mint felvilágosult kortársaik.


A jelenlegi legnagyobb csarnok a Houston melletti Lakewoodban

Mit látunk azonban? „A történelem legdrámaibb vallási robbanásának vagyunk a szemtanúi” - állítja Peter Berger világhírű vallásszociológus (kis képünkön), aki szerint a 21. század első évtizedének egyik nagy, megrázó felismerése, hogy összeomlott a hit szerepének hanyatlását váró szekularizációs elmélet.
Nem a vallás, hanem a szekularizáció hívei szorultak rezervátumba: Nyugat- és Közép-Európa kivételével a világ lakosságának túlnyomó része gondolkodás nélkül vallásosnak vallja magát. Az emberek nem kíváncsiak arra, hogy az akadémiai értelmiség milyen megvetéssel elemzi az idealista emberek fejlődéstől elmaradt tudatát, hanem válaszokat akarnak az élet nagy kérdéseire. Nem érdekli őket a tudós, aki az anyag evolúciójának látja őket, de meghallgatják azt, aki a szellemet is meglátja bennük. Az eredmény: a modernizáció világmintájaként tekintett Egyesült Államokban a legszkeptikusabb egyetemi fellegvárak is sorra irányt váltanak. Egyszer csak trendi témának számít a korábban lenézett vallás, sorra a magazinok címlapjára kerülnek a legbefolyásosabb prédikátorok, tízmilliószámra fogynak a spirituális tanácsokat osztó vagy apokaliptikus drámákat felvázoló könyvek. Az elnökjelöltségre pályázó politikusok - nemcsak republikánusok, hanem demokraták is - igyekeznek legalább egy fotó erejéig odakerülni valamelyik hipermodern megagyülekezet pulpitusára. Karizma, újjászületés, kisugárzás, hit, szellem, értékek - a stratégák ezeket a tulajdonságokat keresik a jelöltekben.
Szintén új jelenség, hogy a nagy világvallások globalizálódnak: megszokott látvánnyá váltak a hindu misszionáriusok a nyugati nagyvárosokban, a zsidó haszid hittérítők az ázsiai repülőtereken, több fekete bőrű anglikán hívő él ma Afrikában, mint Angliában, és a rotterdami elemi iskolás diákok többsége 2006-ban muszlim vallású volt. A vallási pluralizmus azzal jár, hogy alig van már olyan ember a világon - pedig akár harminc éve is ők voltak túlnyomó többségben -, aki élete során csak egyetlen vallást ismer meg. Az emberek a hitbe ma már nem beleszületnek, hanem választanak a különböző formák között. Az államegyházak helyett önkéntes szövetségen alapuló új felekezetek jönnek létre. Az őshonos vallás képviselőinek meg kell barátkozniuk a versenyhelyzettel - bár a pluralizmus elfogadása nem mindenütt megy könnyen.
A totalitárius államokban a tiltás a 20. század nagy részében eredményes volt, de ma már Kínában és Oroszországban sem tud hatékonyan működni az ideológiai gondolatrendőrség. Persze, amikor a tiltás brutális fizikai kényszerrel párosul, mint az iszlám államok többségében, az emberek befogják a szájukat, de még itt sem tudni, hogy nem támad-e a jövőben egy muzulmán Luther, aki a mecsetek ajtajára szegezi radikális téziseit.

A sokszínű vallási reneszánszban is egyedülálló jelenségnek tartja Peter Berger az általa „népszerű protestantizmusnak” nevezett irányzatot. A pünkösdi mozgalomtól a karizmatikus kereszténységen át a neoevangéliumi megafelekezetekig húzódó megújulás „a történelemben valaha is leggyorsabban növekvő vallási mozgalom. Egyszerűen hihetetlen jelenség” - állítja Berger a száz éve a nulláról indult, ma pedig a Pew Forum - összeállításunkban részletesen ismertetett - felmérése szerint 450 millió követőt számláló, szellemközpontú kereszténységről.

Más hangsúlyokkal, mint a tengerentúlon, de szintén a hit növekvő hatalmának szentelte 2006. decemberi különszámát a német Der Spiegel. A magazin bevezetőjében úgy véli, hogy „a kontroll alól egyre őrültebb ütemben kiszakadó bolygónkon mind több és több ember gondolkodik el az élet értelmén - még az Óvilágban is”. A lap előrejelzése szerint mindegyik világvallás növelni fogja befolyását és híveinek számát, köztük is legnagyobb mértékben a kereszténység és az iszlám. Az eredmény: 2050-ben hétmilliárd hívővel szemben alig néhány száz millió agnosztikus ember marad a Földön. Hogy ettől bolygónk jövője jobb irányba fordul-e, vagy csak a ránk leselkedő veszélyek szaporodnak, még nem dőlt el.