Tudta Ön, hogy Brüsszel indokolatlanul drága szolgáltatásokkal, a verseny
korlátozásával vádolja az európai bankokat? Tudta, hogy a magyar bankok Európa
egyik legmagasabb profitrátájával dolgoznak? Tudta, hogy az egyes tagországokban
akár 650 százalékos eltérés is lehet a bankkártyadíjakban, és hogy a magyar
fiatalok mindössze 20 százaléka érti a pénzügyi információkat? Induló sorozatunk
a bankokkal kapcsolatos téveszmék lerombolását, valamint a népszerű banki
szolgáltatások működésének bemutatását tűzte ki céljául.
A bank egy közvetítő intézmény, elviekben arra hivatott, hogy „randit” hozzon
össze azok számára, akiknek „felesleges” pénzük van, azokkal, akiknek éppen
nincs. A cél pedig, hogy mind a három fél jól járjon. Ehhez képest ma mit
látunk: kötelező számlanyitás, büntetés, ha már nem tartunk rájuk igényt,
korlátozások a saját pénzünk felett való rendelkezésben. Pedig jobb, ha tudjuk:
sokkal költségesebb a bankoknak új ügyfelet szerezni, mint egy régit megtartani.
Tehát a látszattal ellentétben Ön, ha csak egy folyószámlát is vezet egy
banknál, már értéket képvisel a számára!
A rémisztő profitok ellenére se gondoljuk, hogy a magyar bankoknak nincsenek
félelmeik a jövővel kapcsolatban. A 2004-ben produkált közel 400 milliárdos
összprofit annyira egyedülálló, hogy egyszersmind megismételhetetlen is. A
szektort ma tompa lassulás jellemzi. Mostantól az a cél, hogy mindenkinél
közelebb tudjanak férkőzni az ügyfelekhez, vagyis hozzánk. Ha minden hazai bank
meg tudná valósítani a közelmúltban deklarált fióklánc-bővítési terveit, nem
lenne olyan utca vagy falu Magyarországon, amelyben ne lenne bankfiók. És itt
nem csak egymással versenyeznek értünk! Gondoljunk csak arra, amikor telefonnal
fizetünk a parkolójegyért! Pénzügyi tranzakciót végeztünk? Igen. Használtunk
bankot? Nem. Erről van szó…
A bankok pedig foggal-körömmel küzdenek majd azért, hogy magukhoz láncoljanak
bennünket: például egyre több bankkártyát szeretnének ránk sózni (az OTP-nek már
sikerült közel 3,5 milliót!). Látnunk kell, hogy egy banknak szinte semmibe sem
kerül, hogy kipostázzon ötvenezer hitelkártyát - mögötte egy azonnal lehívható
fogyasztási vagy személyi hitellel. A címzettek közül pedig ha csak tízezren (!)
aktiválják a kártyájukat, a bank már jól járt.
A mai bankárok logikájában egyre inkább előtérbe kerülnek a könnyed
marketingelemek és az áruházláncokban megszokott értékesítési technikák. Ma már
az a követelmény, hogy egy bankár egyben jó értékesítő - vagy ha úgy tetszik, jó
kereskedő - is legyen. Céljuk, hogy úgy lehessen például a hiteleket eladni,
mint ahogy a vajat a sarki boltban: polcról, dobozban. Ma már nem az húzza meg a
válaszvonalat bank és bank között, hogy milyen betéti és hitelkamatokkal operál,
hanem sokkal inkább az, hogyan akar a jövőben még több lojális ügyfélre szert
tenni. (Következő témánk: A folyószámlák)