Vissza a tartalomjegyzékhez

Benke László
Rendőrgyilkossághoz vezetett az utcai futballerőszak

Miután egy múlt hétvégi szicíliai mérkőzés után emberéletet követelt a szurkolók és a rendvédelmi erők összecsapása, az olasz labdarúgó szövetség felelősei azonnal felfüggesztették az összes mérkőzést. Az ország vezetői egy emberként követelik az erőszak beszüntetését.

A nemzeti labdarúgó-bajnokságot péntek este állították le a Catania-Palermo-mérkőzés után, amely során a vendég szicíliai csapatnak a Palermo stadionból kizárt szélsőséges szurkolói betörtek a pályára. Az összecsapás során a harmincnyolc éves Filippo Raciti rendőrtiszt (képünkön fent) akkor szenvedett halálos sebeket, amikor az autójába bedobott, házi készítésű petárda éppen az arcán robbant fel.


Utcai csatatér Cataniában

Elég volt a stadionokat uraló erőszakból - ismétli az olasz politika, a közvélemény és a sport világa is, amelyek egyöntetűen a vandalizmus ellen fellépő rendőrség mellé álltak. Romano Prodi miniszterelnök, Giorgio Napolitano államfő, a teljes politikai elit és az egyház vezetői is elítélték az erőszakot, és részvétüket fejezték ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak. Emellett az olasz labdarúgó-szövetség felfüggesztette a mérkőzéseket, egyelőre nem tudni, mennyi időre. Giuliano Amato belügyminiszter figyelmeztetett, hogy az erőszaknak véget kell vetni, különben a játékot szüntetik be. A kemény fellépés a továbbiakban is indokolt lehet, tudniillik Livornóban és Rómában több helyen is a rendőrök megölésére buzdítottak a helyi ultrák.
A hatóságoknak azonban azzal is számot kell vetniük, hogy milyen gazdasági hatással járhat, ha a játék sokáig nem indulhat újra. Kérdéses ugyanis, hogy az olasz futballklubok mennyi ideig lesznek hajlandóak a jegybevételektől elesni. „Ez Olaszország egyik legfontosabb iparága - mondta Antonio Matarrese, az Olasz Labdarúgó Liga elnöke a La Repubblicának. - Szomorúak vagyunk, de a műsor nem állhat le.” Az olasz klubok tavaly több mint egymilliárd dolláros haszonra tettek szert a jegyeladások, közvetítési megállapodások, szponzorálás és egyéb értékesítés révén. Közülük a Deloitte kimutatása szerint az AC Milan és a Juventus a világ harmadik és negyedik legnagyobb bevételt produkáló futballklubja.


A meggyilkolt rendőr kisfia a temetésen