Vissza a tartalomjegyzékhez

Dittel Szilvia, Pécsi Tibor
Csendőr szabadlábon
Az újvidéki megemlékezés aktualitásai

A magyar csendőrség és hadsereg egységei által 1942 januárjában elkövetett tömeggyilkosság évfordulóján tartott újvidéki megemlékezés ismét ráirányította a figyelmet a hazánkban két jogerős ítélet ellenére is még mindig szabadlábon lévő kilencvenhárom éves Képíró Sándor egykori csendőr százados ügyének „elsumákolására”.

„Szomorú, hogy miközben sok szép beszédet hallunk a világ jobbá tételéről, a konkrét cselekedetek elmaradnak” - fogalmazott dr. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa (fenti képen) az állami megemlékezésen. Indokolt volt a „nácivadász” meghívása, mivel tavaly augusztusban éppen ők azonosították Képíró Sándor csendőr századost, aki igazoltató egységet irányított a hatvanöt évvel ezelőtt több mint 3200 ember halálát követelő újvidéki vérengzés során. A ma kilencvenhárom éves Képírót 1944-ben és 1946-ban is elítélték, egyszer tíz, másodszor tizennégy évre, ám ő az ítélet elől külföldre menekült. Hazatérése óta az ügy több ízben is előkerült, láthatóan komoly vívódást okozva a magyar hatóságoknak és magának Képírónak is. Mi történt azóta?

Miután Zuroff átadta a rendelkezésére álló dokumentumokat a Katonai Ügyészségnek, a nyomozás során iratbetekintési kérelemmel fordultak az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához. A Legfőbb Ügyészség részéről dr. Fekete István ügyész megállapította a Simicskó István (KDNP) vezette bizottság előtt, hogy Képíró szerepel a háborús bűnösök listáján, majd kijelentette, hogy ha nem létezne vele szemben jogerős ítélet, akkor a büntetőeljárást nekik kell majd ellene lefolytatni. Az ügyészség még októberben átadta az ügyet a Fővárosi Bíróságnak. Novemberben Vuk Draskovics Szerbia-Montenegró külügyminisztereként tett látogatást Izraelben, ahol a Wiesenthal Központ igazgatója elétárta a folyamatban lévő ügyet. Draskovics akkor ígéretet tett arra, hogy amennyiben a magyar hatóságok nem hajtják végre a Képíró Sándor elleni ítéletet, országa a kiadatását fogja kezdeményezni. Decemberben a Magyar Nemzetben jelent meg egyoldalas interjú, amelyben az érintett és ügyvédje, dr. Zétényi Zsolt, valamint Kádár Éva joghallgató kifejtették ellenérveiket az eljárás jogosságát illetően. Zétényi egyébként a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársa is, aki nemrég a Ságvári Endrét lelövő csendőrtiszt, Kristóf László rehabilitációját kérelmező rokonok védelmét látta el - óriási nemzetközi visszhang kíséretében - sikerrel. Január első hetében, a szerbia-montenegrói választási kampány finisében Vuk Draskovics Újvidéken járt, ahol beszédében utalást tett: „Tarthatatlan állapot, hogy az 1942-es vérengzés végrehajtóinak egyike szabadon jár-kel Budapesten.”


Az 1942-es újvidéki mészárlás

„Képíró Sándor meghallgatása nem történt meg, mert a bíróság nem tartotta szükségesnek” - mondta el lapunknak Zétényi Zsolt ügyvéd, aki „becstelennek” nevezi Zuroff eljárását, és állítása szerint a kilencvenhárom éves volt csendőrtiszt ellen semmilyen ítélet nem született, továbbá az ügyészséggel szemben úgy tudja, hogy Képíró „semmiféle háborúsbűnös-listán nem szerepel”. „Szerencsétlen dolognak tartom, hogy ott, ahol a kommunisták elítélése az Alkotmánybíróság által hozott döntés következtében lehetetlen, belenyúltak egy elévülési históriába. Ez nem segíti elő a társadalmi békét, alapja lehet egy hisztérikus rohamnak, hogy miért nem az ÁVO-sokat veszik elő, miért csak a holokauszttal kapcsolatos bűntényekről esik szó. Zuroff úr egy idegen kultúrából betérő ember, és mint ilyen terjeszti ezt a históriát. Ez a magyarországi zsidóságnak sem tesz jót!” - összegezte az üggyel kapcsolatos álláspontját az ügyvéd.
A Fővárosi Bíróság szakkollégiumának vezetője a következő nyilatkozatot adta közre január 25-én: „A magyar bíróságnak a jelenleg ismert adatok alapján nincs tudomása arról az 1946-ban hozott ítéletről, amelynek alapján a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője szerint elítélhetnék az általuk háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándort. Az ügy kapcsán a nemzetközi bűnügyi jogsegélyegyezmény keretében a belgrádi levéltárat is megkeresték annak közlése végett, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi iratot küldjék meg a magyar igazságügyi hatóságnak, de még nem kaptak választ. Amennyiben nem évült el az ügy, intézkedhetnek az 1944-ben hozott ítélet végrehajtásáról.”
Efraim Zuroff úgy tájékoztatta lapunkat, hogy február 2-án múlt éppen hat hónapja, hogy a magyar hatóságok tudomására hozták Képíró kilétét, tartózkodási helyét és az ellene felhozott vádakat. A „nácivadász” azt is leszögezi, hogy a csendőr százados beosztásából fakadóan egyértelműen felelős az áldozatok egy részének a haláláért, még akkor is, ha egyetlenegyszer sem húzta meg a ravaszt. Mivel Képírót ismeretei szerint két esetben már elítélték, nem tartja véletlennek, hogy az Argentínából hazatelepülni vágyó idős ember szándéka egybeesett az irat eltűnésével.
A Fővárosi Bíróság és Zétényi szerint nem is létező 1946-os ítéletről a Jad Vasem levéltárában található dokumentumok alapján tudunk, ezeket Zuroff tavaly augusztusban adta át a magyar Katonai Ügyészségnek. „Innentől kezdve a kérdés a továbbiakban nem jogi, hanem politikai jellegű, és a döntés a magyar hatóságok kezében van” - vallja a Wiesenthal Központ munkatársa.