A szerző nem valami barátságosan ír a közelgő vatikáni-magyar tárgyalások
kapcsán a katolikus egyházról, sőt még a Horn Gyula miniszterelnök és a Vatikán
közötti megegyezést is lekicsinylően békecsapdának nevezi. Cikke hangneme és
tartalma sajnos emlékeztet a régi idők hangvételére az egyházzal kapcsolatban.
Többek között hosszasan idézi Buda Péter vallástörténészt és valláspolitikai
szakértőt (?), aki kikerülhetetlennek tartja egy konfliktus felvállalását az
egyházzal szemben. Megdöbbentő nyilatkozat.
Szó van a köztársaságpárti politikáról. Csak nem világos, hogy mit értenek
alatta. Magyarországon eddig két köztársaságot buktattak meg. 1919-ben a
Tanácsköztársaság vezetői törölték el az 1918-ban kikiáltott Köztársaságot. 1948
után pedig a sztalinista vezetés tette ugyanezt.
Ha az EU-ban lévő köztársaságokat nézzük, akkor sehol sem látni egyházellenes
politikát. Sőt, Franciaországban, ahol az egyház és az állam már régen külön van
választva, a Francia Köztársaság anyagilag is támogatja az egyházi iskolák és
intézmények munkáját. Németországban az állam, illetve a vállalatok szedik be az
egyházadót. Ez az igazi köztársaságpárti politika. Oroszországban és Romániában
az ortodox egyház rendkívüli privilegizált helyzetben van és az állam abszolút
támogatását élvez.
A cikkben szó van a magyar egyházak állami részről történő anyagi támogatásáról.
Ha összehasonlítjuk az egyház állami támogatásának nagyságát azokkal az
összegekkel, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben nem a legoptimálisabb célokra
fordítottak (bankkonszolidációk és mások), vagy részben el sem érték a magyar
államkasszát (a leszállított szovjet tartozások egy része), akkor az egyházra
fordított pénz nagyságrendben messze elmarad ezek mögött.
Harsay György, München
Tisztelt Harsay Úr!
A hagyományos keresztény felekezetek részvétele az őszi kormányellenes
megmozdulásokon ténykérdés. Azt állítja, hogy cikkünk újabb konfliktust generál
az országban, én azonban megkockáztatnám, hogy egy már létező, és kifejezetten
éles szembenállás valós problémáira világítottunk csupán rá. Ami pedig a
köztársaságpárti egyházpolitikát illeti, sajnos nem tudunk pozitív példát
találni a magyar történelemben. Mint politikai idea azonban tartalmaz egy
határtalanul nagy vívmányt állam és egyház kapcsolatában, és ez a kettő
szétválasztásának eszméje. Külföldi példái azért sántítanak, mert az Ön által
hivatkozott országok egyikében sem valósul meg a felekezeti egyenjogúság elve:
számos egyház egyesületi minőségben kénytelen tevékenykedni.
Üdvözli:
Szobota Zoltán