Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Fitch: Magyarország jó, de kockázatos úton
A magyar kormány jó úton indult el a költségvetési konszolidációval, ennek végigvitelét azonban még mindig sok kockázat terheli - hangzott el a Fitch Ratings londoni konferenciáján. A legnagyobb európai hitelminősítő egyik igazgatója ambiciózusnak nevezte a magyar kormány által elkezdett deficit-csökkentő programot, amely nélkül a magyar hiány tavaly már a 12 GDP-százalékot verte volna. „A kormánynak sikerült kordában tartania a tavalyi hiányt, bár egyelőre csak féken tartási gyakorlatról van szó, a kihívás azonban több évre szól” - tette hozzá.

EU: nem tilthatják ki a magyar csirkét

Süth Miklós főállatorvos elmondta: megérkezett a madárinfluenza gyanújával referenciavizsgálatra küldött lapistói anyag eredménye, amely megerősítette, hogy a szóban forgó baromfiállományban a H5N1-es vírustörzs fertőzött. Miután az EU teljes egészében elfogadta Magyarország madárinfluenzával kapcsolatos intézkedéseit, nem tilthatják ki az unió országaiból a magyar baromfitermékeket - nyilatkozta Danks Emese kormányszóvivő.

Az állam sem pedáns adófizető

65 millió dollár (13 milliárd forint) ingatlanadóval tartozik a magyar ENSZ-képviselet New York városának. ENSZ-képviseletünket ugyanis 2000 óta úgy üzemelteti az állam, hogy nem fizeti meg az épület után a helyhatóságnak járó ingatlanadót. A képviselet ugyan minden évben félreteszi a szükséges összeget, az év végén azonban mindig utasítás jön Budapestről, hogy a maradványösszeget el kell költeni.

Megdolgoztatták az alkotmánybírákat

Tavaly rekordszámú, 412 döntést hozott az Alkotmánybíróság (AB). Fennállásának 16 éve alatt még soha nem született ennyi határozat, illetve végzés egyetlen esztendő alatt - derült ki a testület kedden bemutatott évkönyvéből. Az AB 16 éve alatt összesen 22 554 beadvány érkezett, ebből 21 066-ról döntött a 11 alkotmánybíró.
A döntésekben minden egyes alkotmánybírót 2-4 fős tanácsadói stáb segítette. Jelenleg 1488 ügy van folyamatban, egy-egy alkotmánybíró asztalán pedig egyszerre 160-170 akta „hever”.

Anglia: tejben fürdenek

Tejben fürdött a brit parlament épülete előtt egy aktivista, hogy így tiltakozzon az alacsony felvásárlási árak ellen. A tej jelenleg ugyanis még a víznél is olcsóbb. A brit gazdák helyzete súlyos, hiszen tíz éve még 24 pennyt, most viszont mindössze 18 pennyt (0,27 eurót) kapnak egy liter tejért. „Attól félünk, hogy néhány éven belül eltűnik a tejtermelés Nagy-Britanniából” - mondta a tüntető.

A gazdagok válogatják a szemetet

Ha magasabb az életszínvonal, a la-kosság annál inkább odafigyel a szelektív szemétgyűjtésre és az energiatakarékosságra - derült ki a francia statisztikai hivatal felméréséből. Kiderült: az energiatakarékos világítótesteket a szegények azért nem veszik, mert sokba kerülnek, a gazdagok pedig azért ódzkodnak tőlük, mert „nem elég esztétikusak”. Vízfelhasználásban a szegények a tehetősek előtt járnak, míg lemaradnak a járművek vásárlásakor az üzemanyag-fogyasztás figyelembevételével.

Utcai hírlaprendelés

A Lapker új szolgáltatást indított, amelynek lényege, hogy a kijelölt újság-árushelyeken is lehet megrendelést feladni a rendszeresen megjelenő magyar napilapokra és folyóiratokra.
A szolgáltatás néhány napon belül többszáz, „Törzsvásárló Pont” emblémával megjelölt Relay és Inmedio boltban, újságos pavilonban és más egyéb újságárusnál lesz elérhető. A megrendelt lapokat egy azonosító kártya felmutatása és a vételár kifizetése után lehet majd a megjelenés napján átvenni.

Bojár Gábor az év üzletembere

Negyedik alkalommal adta át az Ernst & Young „Az év üzletembere” üzleti díjakat Magyarországon. A bírálóbizottság döntése alapján a megtisztelő címet Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Rt. elnöke vehette át, míg a „Jövő ígérete” díjat Kovács Zoltán, a Kirowski Zrt. vezér-igazgatója kapta. Bojár Gábor „vállalatvezetés-technikai elvei és innovatív, ugyanakkor emberközpontú vállalati kultúrája mellett példamutató, társadalmilag felelős személyiségével” nyerte el a kitüntetést.
(Összeállította: Major Nóra)