Bozsik Ottilia
Egy félresodort nép
Mindszenty lány a bennszülöttek között

Közvetlenül az 1956-os eseményeket követően Ausztrália több ezer politikai vagy gazdasági menekült számára nyújtott menedéket, köztük a Mindszenty családnak is. Az új földrész akkoriban a korlátlan lehetőségek hazája volt. Sokszor már a repülőtéren állásajánlatokkal várták a szakembereket. A gazdasági fellendülés nemcsak munkát biztosított a beilleszkedő magyaroknak, hanem segített a felejtésben is. A család kislány tagja kitanulva Melbourne egyetemén a szociológiát, az Ausztrália közepén található híres Ayers Rock (Uluru) környékén élő bennszülött törzsek gondnoka lett.

Fotó: AP

Szombathelytől Tjurmánig bizony hosszú utat tettem meg, és álmomban sem gondoltam volna, hogy itt kötök ki. Évekkel ezelőtt Melbourne-ben egyik barátom hívta fel a figyelmemet egy „Isten háta mögötti” munkára, nem messze Darwintól - meséli a kezdeteket Katalin (kis képünkön), aki végzettségének köszönhetően szakmailag is alkalmasnak bizonyult az őslakosok közötti munkára. A világ civilizált pontjain élő ember el sem tudja képzelni, hogy Ausztrália hatalmas területein hány, még a régi hagyományokat és életmódot követő bennszülött csoport él. Elődeik legalább kétszáz különféle, egymástól teljesen eltérő nyelvet beszéltek. Életmódjukat alapvetően egy álomkorszak eljövetelébe vetett hit határozza meg, amely szerint őseik, a kontinens megalkotói, mint földöntúli hatalommal felruházott lények jönnek vissza, és ők uralják majd a földet és az emberi sorsot. Emberemlékezet óta nomád-vadász életet éltek szoros családi kötelékekben, és túlélési esélyeiket jelentősen növelték a nemzedékről nemzedékre továbbadott tapasztalatok és történetek. Az anyatermészettel fenntartott idilli kapcsolatnak az angolok 1788-as partraszállása vetett véget. Az első telepesek európai rabok és kényszermunkára ítélt emberek voltak, akik egyes források szerint szinte sportot űztek abból, hogy bennszülötteket mészároltak le, aztán a testeket mint faji különlegességeket a világ különböző múzeumaiba szállították. Az őslakosok semmilyen fegyveres ellenállást nem tanúsítottak a telepesekkel szemben, így az 1930-as évekre az őslakosság egymilliós létszáma a telepesek által behozott betegségek és a népirtás következtében drámaian megcsappant. A kormány asszimilációs politikájának pedig az volt a lényege, hogy megkaphatják ugyan az állampolgárságot, de cserébe teljesen szakítaniuk kell korábbi életmódjukkal és közösségeikkel. A bennszülött gyerekeket még a hetvenes években is gyakran elvették a szüleiktől, és fehér családokhoz adták - meséli Katalin. Csak később, az amerikai kisebbségi polgárjogi mozgalom aktivistáinak köszönhetően állt be látványos fordulat a kérdésben. Mindezek mellett az őslakosok Katalin elmondása szerint a mai napig nem igazán tudtak beilleszkedni a helyi közösségekbe. A társadalom számára alapvető problémákat okoz a jelenlétük, hiszen évszázadok óta perifériális embercsoportként állították be őket. Az ausztrál kormányok ma már dollármilliókat adnak a felzárkóztatásukra, saját újsággal, tévével, táncházzal, jogsegélyszolgálattal ápolják kultúrájukat, tradícióikat.

Ugyanakkor a pénz nem oldja meg a problémát - állítja az őslakosok között azóta szokatlan módon népszerű szociális szakember -, mivel apanázsukat gyakran a telepesek által behozott és elterjesztett alkoholra és kábítószerre költik. Gyermekeik iskolakerülése sok esetben a család által is támogatott, így a középiskolákba már csak elenyésző számuk jut el. És még ha a tanulásban sikereket érnek is el, a munkaerőpiacon már nem kerülhetnek jó helyzetbe. Katalin szerint az egyetlen terület, ahol ki tudnának bontakozni, az a művészet. Az irányítása alatt működő népművészeti alkotóműhely magas színvonalú, életüket, lelkivilágukat kifejező termékei a legkényesebb igényeket is kielégítik. Sajnos azonban néhány konkurens futószalagszerűen gyártja a bevétel töredékéért fehér főnökeiknek a művészeti értékkel már korántsem bíró tárgyakat.