Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Közéleti látnokság
Az ezredforduló után egyre több politikus fordul asztrológusokhoz

Januárban a jeruzsálemi Héber Egyetemen konferenciát tartottak a modern kori mágia és a politika kapcsolatáról. Mose Idel, az egyetem professzora a Jerusalem Post tudósítójának elmondta: a világon „több száz politikus, köztük számos miniszterelnök rendszeresen igénybe veszi asztrológusok szolgálatait” a döntéshozatal során.
A La Repubblica című olasz lap szerint az ezredforduló után fordulat állt be: míg a látnokok iránti kereslet korábban az alacsonyabb társadalmi rétegeket jellemezte, mára vezető politikusok is érdeklődnek az „irracionális szféra” iránt.


Jacques Chirac

A lap Giorgio Galli szociológus-politológust interjúvolta meg, aki több évtizede tanulmányozza az ezoterika jelenségét a társadalmi viselkedésformák szempontjából. „Az én vizsgálódásaim tárgyát gyakorta lenézik és kinevetik, de tisztáznunk kell, hogy az úgynevezett okkult embereket tizennégymillió olasz látogatja, s az ebben rejlő üzlet éves szinten ötvenmilliárd lírás forgalmat bonyolít” - nyilatkozott az Itália: A mágusok dele című könyv szerzője az ezredfordulós interjúban. A kutató szerint a csillagok üzenetei iránti érdeklődést egy adott társadalmi és hatalmi szint fölött alapvetően a félelem váltja ki: aki a társadalmi ranglétrán kellő magasságba kapaszkodik, félti a helyét, és könnyen megnyílik az ősi tudományok előtt, amelyek azt ígérik, hogy segítségükkel megtudhatjuk a jövőt.
Georges Minois történész A jövő története című könyvében gyűjtötte össze napjaink és a közelmúlt ilyen eseteit. Tőle tudható, hogy Aristide Briand és Georges Clemenceau, a századelő két kiemelkedő francia kormányfője rendszeresen felkeresett egy jósnőt, bizonyos Fraya asszonyt, egyebek között azt tudakolva tőle, mi lesz az első világháború kimenetele.
Az ezoterikus tudományok történetével foglalkozó szerzők szerint Franciaországban nemcsak átlagemberek, hanem politikusok, valamint nagyvállalatok vezetői közt is már-már hagyománya van, hogy asztrológushoz forduljanak. „Választások idején rengeteg képviselő, miniszter készíttet magának horoszkópot, és az ilyesmi legalább annyit nyom náluk a latban, mint a közvélemény-kutatási adatok” - nyilatkozott a L’Express párizsi hetilapnak Jean-Yves Espié asztrológus.
„Mi vár rám, és mi vár Franciaországra?” - kérdezte állítólag François Mitterrand jósnőjétől, Teissier asszonytól a sorsdöntő maastrichti népszavazás (1992), illetve még az Öböl-háború (1991) előtt. „Úgy fordult hozzám, mint bármelyik elnöki tanácsadójához, és amit tőlem hallott, az is része lett az asztalán felgyűlt tájékoztatóhalomnak, amelynek alapján végül döntött” - írja Elizabeth Teissier a Mitterrand jegyében című sikerkönyvében, amely először adott hírt a csillagjóslás Élysée-palotabeli befolyásáról. Az asztrológusnő beszámolója szerint Mitterrand összeállíttatta vele George Bush, Helmut Kohl és Szaddám Huszein horoszkópját is.
Boszorkányság a köztársaságban címmel jelent meg 2003-ban Sylvie Jumel könyve, aki egy ideig az elnöki kabinet alkalmazottja volt. Jumel többek között arról számol be, hogy Jacques Chirac 1994 szeptemberében száz szenegáli varázslót hívott politikai ellenfelének háttérbe szorítására. Az eredmény: Edouard Balladur - akinek győzelméről mindenki meg volt győződve - még csak be sem jutott a második fordulóba.


François Mitterrand

Chirac a sport világát sem hagyta ki: Jumel szerint több mint 10 millió frankot (40 millió forintot) fizetett afrikai varázslóknak annak érdekében, hogy Franciaország megnyerje az 1998-as focivébét. Ugyanakkor 2002-ben nem volt hajlandó megfizetni az afrikai marabuk segítségét. A sértett mágusok bosszúból a franciák ellen kezdtek el dolgozni. Mitterrand és Chirac mellett európai politikusok soráról tudódott ki - Borisz Jelcin volt orosz elnökről éppúgy, mint János Károly spanyol királyról -, hogy időről időre felkeresték kedvenc mágusukat. Ronald Reagan amerikai elnök az ellene megkísérelt merénylet után - felesége, Nancy Reagan követelésére - egy asztrológust is felvett a fehér házi stábba, aki rendszeresen beleszólt az elnök napirendjének alakításába. Legutóbb tavaly nyáron Izraelből érkeztek olyan hírek, hogy a rendőrség a libanoni háború során a „kanálhajlítgató” parafenomén, Uri Geller segítségét kérte az elrabolt izraeli katonák hollétének kiderítéséhez.
A katonák sorsáról azonban nyolc hónapja semmi hír.


Nancy Reagan