Vissza a tartalomjegyzékhez

Konkoly Katalin
Orosz szauna
Könnyű gőzzel

Aki már végigvacogott egy olyan igazi, hosszú, sötét, kemény orosz telet, bizonyára teljesen megérti, miért vonzódnak annyira odafenn, északon az emberek a szaunához. Az ember jólesőn belemerül a gőzbe, miközben nemcsak a teste tisztul meg a pórusait átjáró forró párától, hanem a gondok nagy része is könnyebben elillan - egy kiadós gőzfürdőzés után valósággal kicserélődik az ember. A finneknél elképzelhetetlen az élet szauna nélkül - legyen az lakás, iskola, kórház vagy munkahely -, mindenhol találunk valamelyik változatából, a háromtól a húsz fősig. Szerintük a szaunázás az ellenszer minden betegségre, és ahogy egy ottani közmondás szól: „Bárki, aki képes elmenni a szaunáig, használhatja is azt.”

A műfajban az oroszok sem kezdők, bár az ő gőzfürdőjük más jellegű: míg a finneknél a „száraz gőz” dívik (akár 100-130 fokos hőmérséklet is mindössze 5-10 százalék páratartalom mellett) - addig itt barátságosabbak az arányok (65-65).
Ez egyébként nem könnyű feladat, ugyanis alacsony hőfokon „nehezebb”, vagyis nagyobb szemcséjű a vízpára; nemhiába szól az oroszok kimondottan erre a helyre szóló köszöntése: „Könnyű gőzzel!”
Az orosz elnevezés („bánya”) a latin balneum szóból ered, ami fürdést, fürdőhelyet jelent; a rómaiak szokásától eltérően azonban ők elsősorban tisztálkodás, és nem szórakozás céljából használták. Említésével már a 9-10. századi dokumentumokban találkozhatunk. Akkoriban másképpen néztek ki, mint ma: többnyire vízparton épült egyszerű kis gerendaházikót képzeljünk el mohával gondosan betömködött résekkel és belül feketére kormozódott falakkal - a füstöt akkoriban még nem vezették ki a szabadba, hanem bent gomolygott a gőzzel együtt. Egyébként a 
mai napig vannak, akik a „fekete gőzre” esküsznek; tény, hogy a füst baktériumölő hatását az orvostudomány is alátámasztotta. A „bánya” régen több funkciót is betöltött; a tisztálkodáson kívül itt mostak, szárították a ruhát, sőt a télre szánt terményeket is. De az esküvő előtti és utáni napon is kötelező volt idelátogatni. A gőzfürdőzés hagyományosan a szombati naphoz kötődött; ilyenkor apraja-nagyja, szegény és gazdag - mind elment „gőzőlni”. Valamilyen szinten az orosz mentalitást is tükrözi - itt ugyanis nem passzív elterülésről van szó; aki bejön, végig aktív részese marad a folyamatoknak. Először is alaposan ki kell szellőztetni és takarítani, közben pedig szabályozni a gőz mennyiségét. A gőzfürdőzésnek is megvannak a maga szabályai - amiket, ha figyelmen kívül hagy az ember, könnyen ráfázhat - szó szerint.
Nem érdemes például egyből a gőzbe rohanni; először pár percnyi meleg zuhany javallott, hogy ne legyen olyan sokkoló a testnek a forróság. Az első, maximum 5 perces benntartózkodás is a legalsó padkán történik, itt van ugyanis a „leghűvösebb”.
Itt szép fokozatosan felmelegszünk, majd egy lepedőbe burkolózunk, hogy megőrizzük a meleget. Az orosz gőzfürdő elengedhetetlen kelléke a sajátos sapka is, amivel a fejet védik a túlhevüléstől. A hőguta elkerülése végett nem ajánlott az ácsorgás sem - a fej és a láb szintjei között óriási hőmérséklet-különbség lehet. 15-20 percnyi pihenő után következhet egy alaposabb gőzölődés egy magasabb polcon; a test már jobban átforrósodik, és a kitágult pórusokon át megindul a méreganyagok eltávozása, az izomrostok pedig a fáradtságérzetért jócskán felelős tejsavaktól szabadulnak meg. Ezután vérmérséklettől, virtustól és helyi adottságoktól függően jöhet a mártózás a jégbe vágott lékbe vagy hempergés a hóban, de megteszi az egyszerű hidegvizes medence is. A pórusok összeugranak, a bőr pedig (hölgyek, figyelem!) feszessé, rugalmassá válik, a ráncok kisimulnak. Persze a hideg víz sem jó sokáig, ha nem akarunk megfázni:
a vékonyabb alkatúaknak 1-2 másodperc is bőségesen elég, a testesebbek elhúzhatják 15 másodpercig.
A következő szakasz főszereplője az orosz gőzfürdő másik jellegzetes kelléke, a „venyik”, amellyel a szakavatott személyzet gondosan végigcsapkodja az embert, sajátos vérpezsdítő maszszázst végezve ezáltal. A „venyik” különböző fák leveles gallyaiból kötött legyezőszerű csokor; attól függően, kinek mire van szüksége vagy kedve, más-más levelekből kötött „venyik”-ek közül választhat. A legkedveltebb és legelterjedtebb a tisztító hatású nyírfa: gallyai hajlékonyak, levelei sok vitamint és egyéb hasznos anyagot tartalmaznak (és nem utolsósorban mindenhol megtalálható). Használata után rendkívül könnyűvé válik a légzés. A tölgy-gallyakat elsősorban tartósságuk, a fenyőféléket pompás gyantaillatuk miatt kedvelik, míg a légutaink felfrissítésére eukaliptusz a legmegfelelőbb, de lehet (2 in 1) vegyesen is kötni a csokrot... A „venyik”-et nyáron szedik, és mint a jó háziasszony a befőttet, elteszik télre: szárítják, használat előtt pedig speciális áztatással, előkezeléssel újból életre keltik, minekutána levelei ismét visszanyerik zöld színüket. A kellemes ellazulást gyógyteák iszogatásával teszik teljessé, alkohol nem való ide.
Nos, ennyi, amit az orosz gőzfürdőről feltétlenül érdemes tudni ahhoz, hogy kipróbálása után valóban könnyű tüdővel, tiszta testtel és fejjel, kisimulva és megfiatalodva távozhassunk, és a gondok is elszálljanak mind - a könnyű gőzzel.