Vissza a tartalomjegyzékhez


Szárazföldi kalózok


Jogi következményekkel fenyegette meg a rendőrség azt a több száz „kincsvadászt”, akik a délnyugat-angliai Devon grófság partjainál megfeneklett teherhajó partra sodródott értékes rakományát dézsmálják. A brit bejegyzésű Napoli még a múlt csütörtöki hatalmas viharban kapott léket mindkét oldalán Cornwall grófság partjaitól 80 kilométerre. A brit parti őrség a mozgásképtelenné vált, 2323 konténerrel megrakott, 62 ezer tonnás, 270 méter hosszú hajót a szomszédos Devon partmenti sekély vizeire vontatta, és ott szándékosan zátonyra futtatta. A hajó azonban megdőlt, fedélzetéről kétszáz konténer, üzemanyagtartályaiból pedig kétszáz tonna gázolaj került a tengerbe. A konténerek közül negyven a partra sodródott.
A helyszínre sereglett több száz fosztogatót eleinte elsősorban a fémhordókban szállított bor és az ugyancsak nagy számban partra mosott parfümös tartályok érdekelték. Hétfőn azonban már többek között legalább ötven BMW motort vittek el a felnyitott tartályokból.