Minden másképpen van
Leleplező könyvek Fábryról és a Tescóról

Leleplező könyvek terén folyamatos az ellátmány. Legutóbb egyszerre két belső ember is kipakolt a nyilvánosság előtt: semmi sem az, aminek látszik volt kenyéradó gazdájuknál. A Fábry-jelenség és a Tesco-áruházlánc dolgait kiteregető kötetek a vitatható tartalom mellett a kiszivárogtatás műfaját példázzák.

Pálfy Gyula

A Fábry-show egyik szerkesztője, Gauland Ágnes, és a beszédes álnevű G. M. (Gazdaságos Munkatárs) egy-egy nagy látványcirkusz tagjaként működnek - aztán egyszer elegük lesz. Élményeiket könyvbe rendezik. G. M. vádirata szamizdatízű. Borítója fehér-kék csíkos (gazdaságos), szövege ravaszul dupla sortávolsággal szedett, így vaskosabb olvasnivalónak látszik. A Fábryról szóló kötet decens külsőt kapott, benne képek, bónuszinterjúk, sőt nyereményjáték. S bár komoly reklámkampánnyal vezették be, kevesebb meglepőt kapunk tőle, mint álarcos írótársától.

Amiért kipakoltak

A két szerző helyzete is eltérő.
A magát naiv bölcsésznek leíró hölgy előtt egy napon elhúzzák a jóízű madzagot, mire ő „beájul” a show-biznisz csillogó, ám közelebbről barbár és brutális bugyraiba. Hullám- és szellemvasútként szenvedi el a stresszel és alázásokkal teli légkört, bár az néha „Disneylandbe fordul át a külföldi kiruccanások és a tejjel-mézzel folyó stábbulik” formájában. Nem csoda, hogy a szerző „három év alatt tízet öregedett”. Kötődése az odahagyott világhoz kettős. Egyfelől kiadagolt mazsolákat vet elénk a rendszer kulisszatitkaiból, melyek a szenzációs fejezetcímek dacára (például Akasztják a hóhért, Fridi zsarol, Sztárok magukon kívül, RTL kontra TV2) kevés újat hoznak a leleplezéshez. Másfelől végig érezzük a honvágyat a Showder flitteres világa felé, amit nem tudjuk, miért hagyott ott, s ami előtt könyve végső mondatában így tiszteleg: „Médiatörténelem.”
Az extescós hangneme műviesen alpári, a nagy rádöbbenéseket (például „mindenki potenciális tolvaj”) ebben a ma divatos - a Tarantino filmeket utánzó - trágár szlengben hitelesíti. G. M. bevállalós, ezért kitálal: miközben volt ő kocsibegyűjtőtől az ügyfélszolgálatison át a műszaki osztályvezetőig minden, folyamatosan lopta, károsította a neki munkát adó céget. Ebben kivetnivalót se akkor, se utólag nem talál: mindenki ezt teszi, lentről felfelé egészen az igazgatóságig. A lopás „kultúrája” szerinte adottság nálunk, abban a hazai cégvezetés („mert az angoloknál azért más”) jár az élen. A legnagyobb csúszópénzeket (polcpénz) ők csikarják ki a gyártóktól, hogy termékeiket árulják, de állítja, hogy maga a cég is csal: sok selejtes és romlott árut adnak el hazug reklámkampánnyal, állandó félrevezetéssel (például „a legolcsóbb” címke a drágább árun van, romlott húst darálnak a pizzába, átcímkézik a lejárt élelmiszert, stb.) Mindezek dacára G. M. az enyves kezével karriert építene. Azon kapja magát, hogy mind több ötletet fektet be az áruforgalmazásba, sőt a Terminátor 3. DVD-eladási versenyét magasan nyeri is. Ezzel kitörhet, de irigyei elkaszálják, sőt vissza akarják dugni a „droidok és a rabszolgák” (árufeltöltők) közé. Hát ezér’ a könyv.

Amiből kiugrottak

A „Fábry - cenzúra nélkül” fő témája sajnos nem a show-man, hanem a menedzsment. Így elmarad a kis magyar médiaabszurd nagy talányának megoldása: miféle szimbiózisban él a nárcisztikus alkatú, sértődékeny humorista a nagyon liberális kereskedelmi tévével - miközben Fábryból mind jobban dől a trágár, utcaszintű, köpködős jobboldaliság? Pár életképet kapunk csak a show-manről (az egyik ilyen a szétgúnyolt Zámbó Jimmytől érkező fenyegetés hatása). Itt tudjuk meg, hogy Fábrynak, „az újkori televíziózás talán legnagyobb tehetségének” szokása egy-egy ismert arcot addig nyilvánosan cikizni, amíg az illető vérig sértődik, majd továbblépni a következőhöz. És hogy itt üzemről van szó, ahol nézettséget és főként sok pénzt gyártanak. Ehhez a könyv igazi hőse, a producer kitanulta Amerikát (a híres Jay Leno-show-ban gyakornokoskodva gyűjtötte be a fogásokat), majd hazajött, fülön fogta a médiában amatőr Fábryt, kicsit felturbózta (például nyolc-tíz poénírót szerződtetett), díszletet, látványt épített köré, és elkezdte értékesíteni a „terméket”. Tipikus sikersztori, aminek inkább egy „ifjúkapitalisták tanácsadó kézikönyvé”-ben a helye, tényleg tanulmány értékű. Ám a Kiszivárogtató nem szociográfiát, hanem zaftos sztorikat akar nekünk feltálalni a soványka tényekből: ki és miért nem jött el a műsorba, hogyan manipulálta a producer a nézettség kedvéért a bulvárlapokat álbotrányokkal, és ki kire haragszik a médiaiparból.
Az extescós nem vágyódik vissza. Bár az utolsó fejezetben (Tesco’s eleven) pontos tervet oszt meg velünk a trezor gyengeségeiről, ahol a napi majd’ milliárdos bevétel gyűlik, de nem hisszük, „hogy következő könyvem a sittről fog szólni”. Ő már kiszakadt a Nagy Rendszerből, ahogy mondja, „a gazdaságos mátrixból”, ahol úgy látjuk, végig csak Z hangyának érezte magát. És bár a „Nagy Tesco” figyelte őt, ő is megleste amaz gyengeségeit. Hogyan lehet leáraztatni a tizedére (csak pár percre) vagy egyszerűen selejtnek nyilvánítani a márkás terméket az éjszakában, miként lehet a bejövő árut megcsapolni, csúszópénzt adni, hogy kivihessük, kenőpénzt kapni, hogy kivihessék, ami a polcokról nekünk-nekik kell…

A tanulságok

A Fábry-könyv kissé negédes, a show-mant csaknem ajnározó hangnemét látva ne vessük el (még ha nem szívleljük is meg az összeesküvés-elméleteket), hogy az egész egy jól szervezett önreklám is lehet, rendelésre írt csavaros reklámanyag.
Gazdaságos Munkatárs műve biztosan nem az. Nála túl erős az üzenet: a szocializmus még él! Tenyészik a kisemberek napi munkájában (Kádár alatt hazalopott ceruzák, most raklapnyi csoki és leárazott plazmatévé), jelen van a magas üzleti kapcsolatokban (az angol ellenőrzés szervezett becsapása, belenyúlás a számítógéprendszerbe, egy látszatra rendcsinálós, aztán kamionnyi bútort azért hazamenekítő igazgató), ahol csak azért nincs több lebukás, rendőrségi ügy, mert a hatalmas forgalom mellett ritkán lehet átfogó leltárt csinálni.