Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Csillag
Nők és a hatalom
A Vasladytől Hillaryig

2007 a nők éve lehet a világpolitikában - legalábbis erre utal az, hogy Dél-Amerikától Ázsiáig olyan országokban is elindulnak a legmagasabb tisztségekért, ahol eddig még soha nem volt női vezető


Hillary Clinton
Fotók: AP

Az Egyesült Államokban például történelmi eseménynek számíthat Hillary Rodham Clinton elnökjelöltsége, aki az elmúlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy részt vesz az elnökségért folyó 2008-as versenyben. Annak ellenére, hogy Condoleezza Rice személyében nem első ízben tölti be nő a külügyminiszteri posztot Amerikában, az elnöki címért eddig még csak férfiak folytattak küzdelmet.
Úgy tűnik, Hillary Clinton céltudatosan építette fel karrierjét: a korábban ügyvédként tevékenykedő asszony férje elnöksége alatt nemcsak az elnök feleségétől elvárt feladatokat látta el, hanem közvetlenül részt vett a törvényhozásban is. 2000-ben pedig beválasztották a Szenátusba, s ezzel ő lett New York első női szenátora. A volt First Lady rendkívül ambiciózus, és magabiztosságát fejezte ki az előtte álló megmérettetéssel kapcsolatban, mondván: azért indul, mert győzni akar.
A New York-i szenátornak valószínűleg löketet adott az a tény is, hogy nemrégiben pártján belül egy másik „törekvő” nő, Nancy Pelosi is rekordot állított fel azzal, hogy személyében először elnököl nő a Képviselőházban. A Washington Post - ABC News által nemrégiben végzett közvéleménykutatás alapján a demokrata elnökjelöltek között Hillary Clinton vezet 41 százalékkal. Kétségtelen, hogy a volt First Lady sok tapasztalattal és megfelelő anyagi forrással is rendelkezik az elnöki kampányhoz, az elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a korán kezdődött kampány során a választók szimpátiája még sokat változhat.

***


Margaret Thatcher

A világ több országában volt már nő az állam élén. A világon 1960-ban választottak először nőt miniszterelnökké, méghozzá Srí Lankán Sirimavo Bandaranaike személyében.
Az elmúlt évtizedek egyik kiemelkedő női vezetője Margaret Thatcher volt, akit 1979 májusában választottak meg miniszterelnöknek, és tizenegy éven át vezette Nagy-Britanniát. A Vaslady nevéhez fűződik a falklandi háború sikere, valamint több meghatározó gazdasági intézkedés, többek között a szakszervezetek visszaszorítása és a magánvállalkozások támogatása. Ugyanakkor a „szocializmus visszafordítására” meghirdetett programjának számos hátulütője volt, ami miatt népszerűsége rendkívüli mértékben visszaesett, és ezért 1990-ben lemondott.

***


Golda Meir

Szintén rendkívüli egyéniségnek számított Golda Meir, Izrael első és jelenleg egyedüli női miniszterelnöke, aki 1969 és 1974 között állt a zsidó állam élén. Az egykori tanár először munkaügyi miniszter volt, majd tíz éven át David Ben Gurion kormányának külügyminisztereként tevékenykedett. Hetvenéves korában került a miniszterelnöki székbe, és vezetése alatt az ország sokat erősödött. Meir egyike volt annak a tizenkét politikusnak, akik kézjegyükkel elláthatták az Izrael függetlenségéről szóló nyilatkozatot.

***


Angela Merkel

Európában jelenleg Németország élén áll női vezető, ami szintén történelmi jelentőségű az ország számára: Angela Merkelt 2005 novemberében választották meg kancellárnak, aki az Európai Unió soros elnökségével járó feladatokat is végzi.
Ezenkívül az unió két tagországában vannak nők vezető pozícióban: Finnországnak 2000 óta van női elnöke Tarja Halonen személyében, Írországban pedig Mary McAleese-t 1997-ben választották meg elnöknek.
Franciaország már korábban rendelkezett női kormányfővel: Edith Cresson 1991 és 1992 között volt miniszterelnök, jelenleg pedig Ségolène Royal pályázik a francia elnöki címre a Szocialista Párt színeiben.


Ségolène Royal

***


Indira Gandhi

Az ázsiai kontinensen Indiában például Indira Gandhi személyében két ciklusban is női politikus állt az ország élén: 1966 és 1977 között, valamint 1980-tól 1984-ig, a miniszterelnöknő meggyilkolásáig. Gandhit az egyik legjelentősebb politikai vezetőnek tartják India függetlenné válása óta, aki a nehézségek ellenére rengeteget tett országa fejlődésének érdekében.
Ezt követően Indonéziában került női vezető hatalomra, nevezetesen Megavati Sukarnoputri, aki 2001 és 2004 között töltötte be az elnöki posztot.


Michelle Bachelet

Dél-Amerikában Michelle Bachelet lett az első női vezető, akit Chile elnökévé választottak 2006-ban.
Az afrikai kontinensen pedig Libériában került először nő az ország élére: 2006 januárjában a Világbank egykori közgazdásza, Ellen Johnson-Sirleaf lett az államfő.
Észak-Amerikában, Kanadában, még ha rövid ideig is, volt már nő az ország élén: Kim Campbell, aki 1993-ban töltötte be a miniszterelnöki posztot.
Az Egyesült Államokon kívül egyébként két jelentős országban nem volt még női politikus az ország élén: Japánban és Olaszországban.