Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Szópárbaj
Támad a Fidesz, késik az MSZP

Újabb kommunikációs csatát indított a kormány ellen a Fidesz. A párt legújabb kezdeményezése a miniszterelnök és az MSZP választási ígéreteinek meg nem valósulását taglalja. Az ellenoldal véleménye szerint Orbánék ismét csak azt bizonyítják, hogy nem tudnak érdemi javaslatot tenni az ország érdekében.


Fotó: oldal bemutatása is, ahol egy olyan „vitasorozat” beindítása a cél, melynek témái többek között az igazságosság, az életminőség és az állam szerepe lesz. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője (kis képünkön) a nyitólapon indokolja a témaválasztást: „A mai kormányzati politika gyakrabban hivatkozik az igazságosságra, mint ahányszor figyelembe veszi.”

Mind a nyomtatott, mind az online anyagban szerepelnek azon kormánypárti politikusok nevei, akik szavazatukkal támogatták a 2007-es évi költségvetés, vagyis a reformok elfogadását. Erre reagálva az MSZP sajtóirodája olyan közleményt juttatott el lapunkhoz, mely szerint „bűnbakot csinálnak azokból a politikusokból, akik merték támogatni a változásokat - akkor is, ha fáj”, hozzátéve, hogy „a Fidesz ezzel az akciójával újból azt bizonyította, hogy továbbra sem képes és nem is hajlandó érdemi javaslatokat tenni az országot és az embereket érintő fontos ügyekben”.
Nem tűnik egyelőre ilyen tevékenynek a másik oldal. A lapunknak nyilatkozó kommunikációs szakember szerint bár léteznek a kormány részéről is hasonló kezdeményezések, ezek nincsenek eléggé központosítva ahhoz, hogy nagy hatást fejthessenek ki. „A Gazdasági és az Egészségügyi Minisztérium is készít reklámokat, ezek azonban széttartanak, nem egy üzenetet kommunikálnak” - tudtuk meg. A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ígéreteinek megfelelően valószínűleg a kormány is támadásba lendül majd: „Eddig ugyanis semmiféle reklámanyagot nem láthattak a választók a reformok szükségességéről; a reformkommunikáció ezt fogja pótolni.” A Kormányszóvivői Iroda szerint az ügyben már „folyik a tervezés, de döntés még nem született arról, hogy a lakosságot miként tájékoztatják a reformokról”. A tavalyi költségvetésből reklám és disztribúciós célokra 420 millió forintot különített el a Miniszterelnöki Hivatal, a 2007-esből pedig 1770 millió folyik a lakosság tájékoztatására - tudatta lapunkkal az iroda munkatársa.
Szerettük volna megtudni, mennyit költ a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az új kiadvány elkészítésére és kézbesítésére, ám Pokorni válaszát leszámítva, miszerint „filléres összegről van szó”, sem a sajtótájékoztatón, sem utólagos megkeresésünkre nem tudtak kérdésünkre konkrét választ adni.