Vissza a tartalomjegyzékhez


Újabb cseh kormány-alakítási kísérlet
Vacláv Klaus cseh elnök kinevezte az új cseh kormányt, amelynek élén

a jobboldali Mirek Topolanek áll majd. Az ország ezzel egy hét hónapos válság végére próbál pontot tenni, amelyet egy „döntetlennel” végződő választás okozott. Topolanek koalíciójában a centrista kereszténydemokraták, a zöldek és saját jobboldali pártja, a Polgári Demokraták vesznek részt. A csoportosulás azonban a kétszáz férőhelyes parlamentben száz mandátumot tudhat magáénak, tehát a baloldal is ugyanennyi képviselőt delegálhat a törvényhozásba. Az alkotmány szerint harminc napon belül bizalmi szavazást kell rendezni. Topolanek eddig elutasította a nagykoalíció létrehozását. Június óta ez Topolanek második kormányalakítási kísérlete, de amennyiben nem sikerül stabil kormányt kialakítani, előrehozott választásokat szeretne kiíratni.