Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Vese kő
Élő rokontól is kaphatunk

Az élődonoros veseátültetések számának növelését szorgalmazza a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke. Szenohradszky Pál - aki egyben az ezredik veseátültetést az utóbbi hetekben „jegyző” Szegedi Sebészeti Klinika főorvosa - úgy látja, a kedvező törvényi feltételek ellenére nálunk kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel. Pedig ez bővítené a vesére váró betegek gyógyulási esélyeit. Jelenleg ezren vannak várólistán.

Szalai István tünetei 2002-ben magas vérnyomással jelentkeztek. A vizsgálatok során kiderült, veseelégtelensége van, majd a sorozatos kezelések ellenére rövidesen mindkét veséje felmondta a szolgálatot, ezért dialízisre szorult. A hasába beültetett katéter segítségével ezt otthon végezhette, ám az élete ennek ellenére is teljesen megváltozott: a kezeléseket négyóránként, éjjel-nappal folyamatosan ismételni kellett. Szerepelt ugyan a vesére várók listáján, egyszer kapott is riasztást, ám az elhalálozott donor túl idősnek bizonyult. Tavaly év elején merült fel a lehetőség, hogy valamelyik hozzátartozójától is kaphatna egy vesét.
Ilyen - úgynevezett élődonoros - beavatkozásokat korábban is végeztek Magyarországon, de a gyakorlat nem általános. Éves szinten a több mint 300 vesetranszplantáció közül általában csupán tucatnyi az ilyen: leginkább szülők vállalják a donor szerepét gyermekeik gyógyulása érdekében. István esetében azonban - szinte egyedülálló módon - saját testvére, Attila volt az adományozó. Mint mondta, nem is volt kérdés számára, hogy vállalja-e. Többhónapos vizsgálatsorozaton kellett átesnie, de végül is minden szempontból alkalmasnak találták, így december végén megtörténhetett a műtét a Szegedi Sebészeti Klinikán. A beavatkozás sikeresnek bizonyult, mindkét férfi egészséges. István azt mondja, a történtek nem csak az egészségére hatottak jótékonyan, tovább erősödött testvéri kapcsolatuk is.
A műtétet végző Szenohradszky Pál szerint az ilyen élődonoros veseátültetések számának emelésével bővíteni lehetne a vesére váró ezer beteg gyógyulási lehetőségeit. A főorvos - aki egyben a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke is - elmondta, tavasszal meghirdettek egy programot, amelyben az érintetteket tájékoztatják arról, hogy hiányzó veséjüket - páros szerv lévén - nem csak elhunytaktól, hanem élő rokonaiktól is megkaphatják.
A szegedi klinikán egyébként éppen az elmúlt hetekben került sor az ezredik veseátültetésre. Az első ilyen műtétet hazánkban 1962-ben, szintén Szegeden végezték el - a donor ott is a beteg testvére volt -, a nyolcvanas évek elején pedig további élődonoros beavatkozásokra is sor került. „Később ez a lehetőség háttérbe szorult, pedig a nemzetközi összehasonlítás magáért beszél. Az USA-ban a vesetranszplantációk csaknem fele, Norvégiában pedig ennél is több élő donorral történik” - fejtette ki a főorvos, hangsúlyozva, hogy a törvényi keretek nálunk is megfelelőek ehhez. „Szeretnénk, a jövőben legalább 20 százalékra emelkedne az élődonoros műtétek aránya, vagyis évente 50-60 ilyen műtétre kerülne sor Magyarországon” - mondta végül a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke.