Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 1. szám, 2007. január 05

Arcok

Pécsi Tibor
Dylan ma: ahogy öregszik, úgy javul?
Újra a slágerlisták élén

Februárban kiderül, Grammy-díjjal is elismerik-e Bob Dylan Modern Times című albumát, mely tavaly augusztusban jelent meg, és azonnal a Billboard magazin listájának élére került. A hatvanöt éves előadó pályája töretlennek tűnik, ennél is fontosabb azonban, hogy nagypapa korában is képes örülni az életnek.


Belföld

Vígh Gábor
Szegény szegények
Többe kerül az élet januártól

Január elsejével országszerte drágultak a közszolgáltatások, melynek okán a jelenleg körülbelül 1,5 millió létminimum alatt élő újabb „túlélési technikát” lesz kénytelen kidogozni. Az áremelkedések régiónként - az önkormányzati költségvetések megszorításai miatt - különbözőek, de a 6,2 százalékos inflációs előrejelzést jóval meghaladják.


Munkatársunktól
Átképzett örömlányok
Tízmilliós pályázati pénzek prostituáltaknak

Két pályázaton összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete a Humánerőforrás Operatív Programban. A pénzt átképzésre, valamint olyan szociális munkások képzésére használják, akik jogaikról világosítják fel az utcalányokat. A cél: társadalmi befogadásuk erősítése.


Piros Péter
Hol a csapat?
Centralizációra készül az MSZP

Önmagához képest szokatlan változásokra készül az MSZP a hamarosan esedékes tisztújítás és alapszabály-módosítás kapcsán. Gyurcsány Ferenc „elkerülhetetlen” elnöki posztja és a pártstruktúra átszervezése sokak szemében a Fideszben lezajlott hatalomkoncentráció adaptálását jelzi.


M. Varga Katalin
A nagy átverés
Áldokumentumfilm Oroszlányban

„Vonzódnak a misztikum után, ezért úgy döntöttünk, létrehozunk egy rejtélyt, egyfajta misztikus szappanoperát…”


Sebestyén István
Vese kő
Élő rokontól is kaphatunk

Az élődonoros veseátültetések számának növelését szorgalmazza a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke. Szenohradszky Pál - aki egyben az ezredik veseátültetést az utóbbi hetekben „jegyző” Szegedi Sebészeti Klinika főorvosa - úgy látja, a kedvező törvényi feltételek ellenére nálunk kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel. Pedig ez bővítené a vesére váró betegek gyógyulási esélyeit. Jelenleg ezren vannak várólistán.


Csek Péter
Év eleji gőzök
Fenyő, bejgli, magány, pofon

A telefonos lelkisegély-szolgálatok munkája érdekes módon az év végi ünnepek után tetőzik. Ilyenkor jönnek elő ugyanis azok a problémák, melyek a családi együttlétekből vagy éppen a család hiányából fakadnak. A tapasztalatok alapján az első számú közellenség még mindig az ünnepekhez fűzött idillikus várakozások miatt bekövetkezett csalódás.


Hajdú Sándor
Nyilvános titkok
Vihart kavart a szolgálatok összevonása

Mégsem lehet akkora baj a hazai titkosszolgálatok körül, ha az ünnepek alatt kirobbant botrányt mára ilyen mély hallgatásba tudták burkolni. Lapunk értesülései szerint az MSZP Nemzetbiztonsági Munkacsoportja által év végén vitára bocsátott dokumentum körüli torzsalkodás valójában Szekeres Imre honvédelmi miniszter és a polgári szolgálatokat felügyelő Szilvássy György kancelláriaminiszter hatalmi vitája.


A hét eseményei

Petárda a szájban A fővárosban az átlagos napi 300 helyett 550 hívás érkezett a mentőkhöz Szilveszter éjjel. A mentőszolgálat szóvivője szerint egyetlen mentő több különböző helyre indult, és sorban vette fel a sérülteket. Győrfi Pál elmondta: a legtöbb sérült ittas volt, elesett vagy verekedés áldozata lett. Az országban összesen öt esetben okozott balesetet petárda, melyek közül az egyik egy szájban robbant fel.


Életmód

Makki Marie-Rose
BUÉK
Inni ájulásig

A karácsonyi ünnepek mára az össznépi delirium tremens időszakává alakultak át. Úgy tűnik ugyanis, hogy korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül az emberek kellő alkoholmámorral igyekszenek átvészelni az események megpróbáltatásait. A meglévő rutinnak köszönhetően a túlnyomó többségnek sikerül kórházi kezelés nélkül megúsznia a nonstop otthoni ivászatot.


Ipolyi-Topál Gitta
Óvakodj a haragtól

Már az ókori bölcsek is foglalkoztak a negatív érzelmeknek a szervezetre gyakorolt hatásával, s ezeket a megfigyeléseket ma már objektív tudományos kutatások támasztják alá.


Fókusz

Tihanyi Péter
Bombák újévre
Mi áll a bangkoki robbantások mögött?

Szilveszter éjszakáján kilenc helyen robbant bomba Bangkok belvárosában. Az eredmény három halott és száz sebesült. Az egyik robbantás helyszínén egy étteremben szilveszterezett négy MALÉV-alkalmazott is, a szabadságukat töltötték Thaiföldön. Közülük az egyik stewardess, K. Mariann életveszélyesen megsérült.


Bagyarik Cecília
Visszakaptuk Erdélyt?
Nem jönnek a román vendégmunkások

Sólyom László államfő - Románia friss EU-tagsága kapcsán - újévi beszédében kijelentette, hogy immár „egy közösséget alkot a magyar nemzet egésze”. Meglepő módon azonban mégsem várjuk tárt karokkal a hozzánk érkező határon túli magyarokat, hiszen a 2004-ben csatlakozott tagországok közül egyedül Magyarország nem nyitotta meg teljesen munkaerőpiacát a január elsejével érkező keleti szomszédok, Románia és Bulgária előtt.


Háttér

Kovács Klára
Lóvá tett adózók
Beszélgetés Mayer Arankával Mária Magdolna áfa-visszaigényléséről

Mayer Aranka akkor vált országosan ismertté, amikor 2004-ben kirobbantotta a Tokaj-ügyet. Szász Attila jogász feleségeként olyan információkkal rendelkezett, melyek nyilvánosságra kerülése kínos magyarázkodásra kényszerítette Orbán Viktor egykori miniszterelnököt is. Mayer Aranka azért fordult a nyilvánossághoz, mert a jelentős állami támogatásban részesült Tokaj Kft.-ben közös tulajdonú üzletrészükről a volt férj azt állította, hogy annak értéke nulla forint. Az öt éve húzódó ügy egy másik „mellékterméke” volt a régóta körözés alatt álló Magyar Ildikó elfogása is, akit közel 700 milliós áfacsalás miatt ítéltek el. Története legalább olyan fordulatos, mint a Tokaj-ügy.


Kiss Álmos Péter
Irak tétje
A vereség elfogadása az egész Közel-Keletet lángba boríthatja

Az Irak jövőjéről készített Baker-Hamilton jelentést a Demokrata Párt, az európai közvélemény jelentős része és az arab világ tárt karokkal fogadta, és azonnal a Szentírás rangjára emelte. (Új illúziók. Hetek, 2006. december 14.) Egy amerikai intézet elemzése azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a vereség elfogadása szétzúzná az amerikai fegyveres erők erkölcsi tartását, kiterjesztené a konfliktust az egész közel-keleti régióra, tovább radikalizálná a muszlim világot, ismét menedékhelyet teremtene a terroristáknak, és súlyos kárt okozna az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyében.


Vizin Balázs
Véres vízilabdameccs
Beszélgetés Markovits Kálmánnal, az 1956-os melbourne-i olimpia vízipólósával

- Játékfilm lévén ez Vajnának egy kommersz mozija, amiben nem minden azonos a valósággal, de a lényeget jól adja vissza. A filmet én egyébként élveztem, csak egy kifogásom volt, történetesen: hogy mi, a valódi játékosok, akik ennek a részesei voltunk, nem lettünk megemlítve. Ennek egyébként az is oka, hogy a filmben szereplő vízipólósok nagyvilági nőcsábászként lettek feltűntetve, ami nem tükrözi a valóságot, és többen kérték, hogy ne az eredeti neveket használják a szereplőkre. Az egész film alapja a Szabadság vihara című dokumentumfilm, ami azért jobban tetszett.


Hit és értékek

Vígh Richárd
Ha megtérsz, menekülj
Keresztényüldözés a Közel-Keleten

Úgy tűnik, továbbra sincsenek könnyű helyzetben a Közel-Keleten élő keresztények. A brit Guardian című lap becslése szerint az elmúlt időszakban mintegy 350 ezer iraki keresztény menekült az üldözések elől a szomszédos Szíriába. Menedék helyett azonban további üldözések, atrocitások és fenyegetések várják őket a 19 milliós muzulmán országban.


Grüll Tibor
A damaszkuszi út
Zsidók és keresztények az első századi Szíriában

Amióta Pompeius Magnus i. e. 63-ban bekebelezte a Római Birodalomba, provincia Syria az impérium legfontosabb keleti bástyájának számított. A tartomány hatalmas, gazdag és jogilag független városok konglomerátuma volt, ahol a világhódító rómaiak is módfelett jól érezték magukat.


Külföld

Hetek-összeállítás
Bosszú vagy igazság?
Ellentmondások Szaddám Huszein kivégzése körül

Vitatott körülmények között került sor december 30-án hajnalban Bagdadban Szaddám Huszein kivégzésére. Már a bírósági tárgyalások lefolyása sem volt mentes a kritikáktól, a rendkívüli gyorsasággal végrehajtott és a televízióban is bemutatott halálbüntetés azonban még ellentmondásosabbá tette az eseményt, amely sokak szerint a síiták bosszújáról szólt, és nem az igazságszolgáltatásról. Az akasztásra Bagdad egyik síita lakónegyedében, egy egykori katonai hírszerzési központban került sor. A fekete kabátot viselő iraki diktátor az először közzétett felvételeken fásultnak tűnt, Koránnal a kezében, némán vonult az akasztófa alá. A halálos ítélet végrehajtása a szemtanúk szerint huszonöt percig tartott. A kivégzést követő napon az interneten nyilvánosságra hozott amatőr videó szerint azonban az utolsó percekben szóváltásba keveredett a síita tanúkkal.


Busa Viola
Fordulat Afrika szarván
Hová vezet a szomáliai tálibok veresége?

Tizenötéves anarchia után az újév első napjaiban váratlan fordulat történt Szomáliában. Az eddig kudarcot kudarcra halmozó kormányerők az etióp hadsereg segítségével kiszorították a fővárost uraló fundamentalista iszlám mozgalmat, ám egyelőre nem lehet tudni, hogy a győzelem révén helyreáll-e a rend az országban, vagy még mélyebb anarchia következik. A konfliktus az egész régió stabilitását fenyegeti, a szétszéledt iszlám harcosok környező országokat is bevonhatnak a dzsihádba.


Pátkai Mihály
Irán messiást vár
A síita próféta Jeruzsálemben fog uralkodni?

Az iráni kormány hivatalos honlapja közzétette egy teheráni rádiócsatorna vallási műsorának jövendölését, miszerint 2007-ben a világ „átéli a megvilágosodást: a tavaszi napforduló idején Jézussal együtt érkezhet a földre a Mahdi, a tizenkettedik imám”. Az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a síita iszlám apokalipszis feltétlen hívének számító Ahmadinezsád iráni elnök politikája és cselekedetei idén még kiszámíthatatlanabbá válnak.


Hetek-összeállítás
Izrael a szakadék szélén

„Izrael ma olyan, mint egy busz, amely a szakadék felé száguld. A vezető pedig elaludt és magatehetetlen” - írta Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud Párt elnöke a Jerusalem Postban angol fordításban megjelent újévi elemzésében. Netanjahu szerint még van esély a katasztrófa - vagyis egy iráni nukleáris támadás - elkerülésére, de a szakadék felé közeledve a fékezés is egyre veszélyesebbé válik.


Vagyim Arisztov
Aranyember a sivatagban
Meghalt Türkménbasi, aki a vírusokat is betiltotta

Szapamurat Nyijazov türkmén elnök szerette, ha úgy szólítják: Türkménbasi - minden türkmének atyja. December végi halála stílszerűen Sztálin születésnapján következett be.


Lukács András
Az elnök, akit soha nem választottak meg
Ford visszarúgott a sírból

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Gerald Ford, a leghosszabb életű és egyben az egyetlen olyan amerikai elnök, akit soha nem választottak meg sem az elnöki, sem az alelnöki posztra. Ford nyolc évig volt a republikánus képviselőcsoport vezetője, így 1974-ben az alkotmány alapján neki kellett betöltenie az Agnew Spiro lemondása után megürült alelnöki posztot. Alig egy évvel később már ő lett az Egyesült Államok 38. elnöke, azt követően, hogy a Watergate-botrányba bonyolódott Richard Nixon is lemondott az elnökségről. Ford temetése előtt a Washington Post nyilvánosságra hozott egy interjút, amelyben a volt elnök élesen kritizálta az iraki háborút.


A hét eseményei

Ufót láttak Chicagóban


Sport

Gazsó József
Sivatagi sí
Ahol olaj van, ott nincs gáz

Utazási irodák bizonyítják, hogy egyre kedveltebb üdülési célponttá válik az Egyesült Arab Emírségek, azon belül is a Perzsa-öböl mentén található Dubai. Nehéz ugyanis ellenállni a mesterségesen megteremtett paradicsomi állapotoknak amelyekben, ha kedve szottyan az embernek, akkor tengerparti fürdőzést követően akár síelhet is.


Eredmények, tabellák
Labdarúgás

A Premier League állása és mesterlövészei


Szabadidő

Szubotics Mariann
Ha mégis jön a hó

Az ausztriai Schneeberg az Alpok Magyarországhoz legközelebb eső, 2000 méternél magasabb hegye. A téli hónapokban elsősorban a losenheimi sípályákon kínál sportolási lehetőséget, de errefelé népszerű a hótalpas túrázás.


Kiállítások

„Válogatás 150 év magyar festészetéből” - nagyszabású kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az intézmény a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal közösen állít ki gazdag válogatást a hazai festészet ritkaságaiból: 86 művész 144 remekműve március 18-áig lesz látható. (VIII., Múzeum krt. 14-16.)


Recept

Forró italok a hideg napokra


Színes

2006 legnagyobb álhírei

Az alábbiakban a magyar és a nemzetközi sajtóban tavaly megjelent, majd utóbb hamisnak bizonyult hírekből válogatunk.


Duma Pláza

Túl sovány? Egyen zsírt! A zsír olcsó, tápláló és egészséges: például nincsen benne cukor!


Mi van a képen?

3. Új szolgáltatással jelentkezett a Hajtás Pajtás


Fizetett hirdetés


Világhálótársak

- Nem, Pistike, nem töltöttünk le. Én szültelek.


Kedvenceink

Itt az új Kispál és a borz: tök állat!


Nem az igazi

HaszNÁLLAti UTmutat (Vigyázat, hamisítvány! Mármint a szöveg) (Dollárpapa)



Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 1. szám, 2007. január 5-11.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Vészmadár

Tisztelt Hetek Szerkesztőség!


Apokrif karácsonyi gondolatok

Kedves Hetek, kedves Kertész Úr!


Amerikai álomszövetség

Tisztelt Szerkesztőség!


A tiszaeszlári per

Felháborítónak találom a Solymosi Eszterről szóló cikküket. Erre önök valószínűleg azt mondják majd: hah, megint egy antiszemita... Nem vagyok az! De ha elkövetnek valamit, miért kell a szőnyeg alá söpörni? Nem kéne hazudni reggel-délben-este, és elk*ni, mint egyesek...


Epidurálni vagy nekidurálni?

Tisztelt Szerkesztőség! Rendszeresen olvasom a Hetek újságot. Az „Epidurálni vagy nekidurálni?” című írással kapcsolatban lenne néhány észrevételem. 1992 óta vagyok aneszteziológus orvos, és 4 éve végzek rendszeresen epidurális érzéstelenítést (rövidítve EDA-t) szülő nőkön. Az újságban megjelent cikk sok helyen orvosi és tudományos szempontból megkérdőjelezhető, és összességében negatív színben tünteti fel ezt a fájdalomcsillapítási módszert. Véleményem szerint az EDA Isten ajándéka, és természetesen nemcsak szülés esetén, hanem műtétek alkalmával is nagyon jó eredménnyel használható.


Cikkeinkkel kapcsolatos véleményüket várjuk a hetek@hetek.hu e-mail címre. A levelek szerkesztésének jogát fenntartjuk.


Üzlet

Somorjai László, Major Nóra
Virslinek látszó tárgy
A 139 forintos termék titka

Több mint 500 tonna virslit vásároltunk az év fordulóján. Míg az egyik nagy áruházlánc - akciós áron - 1099 forintért, addig a Tesco kilónkénti 139 forintért kínálta a minőségben igen különböző terméket. Talán nem meglepő: az olcsó áru volt a kapósabb, és a Tesco által beszerzett 280 tonna mind elfogyott. De vajon mit tartalmazhat egy olyan produktum, amelyiknek csak a csomagolása is többe kerülhet, mint az eladási ára?


A hét eseményei

Szlovén euró A 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam közül elsőként Szlovénia vezethette be 2007. január 1-jén az eurót. Szlovénia tizenharmadik országként csatlakozott az euróövezethez, amely a megalakulása óta most bővült másodszor. Az átállás nem okozott különösebb nehézséget: az országban mintegy kétmilliárd euró készpénz áll a lakosság rendelkezésére. A szlovének 40 százaléka tart attól, hogy a felkerekítések miatt az euró bevezetése drágulást okoz.