Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 47. szám, 2006. november 24

Arcok

Holecz Erika
Karrier mindenek felett
Britney Spears a tudathasadás határán

Britney Spears 25 éves, de már túl van mindenen, amihez egy átlagos sztárnak dupla ennyi időre lett volna szüksége. A popcsillag néhány éve váltott a szűzies imázsból, s ma már csak szexbotrányai révén sikerül a felszínen maradnia. Két évvel ezelőtt családalapításba fogott, de kiderült, hogy ez nem az ő pályája: a bibliai szólamokat is előszeretettel hangoztató exénekesnő válni készül, hogy hátrahagyva férjet és gyerekeket, feltámassza hanyatló karrierjét.


Belföld

Faragó Emese
Orosz rulett Gyöngyösön
Tanóra helyett a halálba száguldottak

A mindig mosolygós Márió vidáman indult iskolába szerda reggel, ám az első két óra után megunta, s kölcsönkérte haverja autóját, hogy négy osztálytársával irodalomóra helyett „orosz rulettet” játsszanak. Feladat: padlógázzal lehajtani a 17 százalékos lejtőn, és fék nélkül átszáguldani a stoptáblás útkereszteződésen. Vagy túlélik, vagy nem. Máriónak sikerült, Imre következett, neki nem. Ketten azonnal meghaltak, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg a totálkáros autókban.


Sebestyén István, Akaró Ágnes
Roma exodus
Politikai okok állnak a háttérben?

Roma vezetők szerint elképzelhetetlen, hogy a sok esetben írni-olvasni nem tudó cigányok saját erejükből tömegesen utazzanak Svédországba. Úgy vélik, a segítők politikai céllal bujtogatják a szerencsétlen sorsú romákat. Bár az elsőként kiutazó családok közül többet már kitoloncoltak a svédek, még mindig vannak, akik repülőjegyet váltanak az általuk szebbnek gondolt „új világba”.


Piros Péter
Állam az államban
Orbán Viktor is centralizál?

Lapértesülések szerint a Győrben megrendezésre kerülő hétvégi Fidesz-kongresszuson azért szeretnék módosítani a párt alapszabályát, hogy egy olyan új, önkormányzatok feletti ellenőrzést megvalósító szisztémát lehessen kiépíteni, amely lehetővé teszi, hogy a párt első embere közvetlenül befolyásolhassa az önkormányzati döntéseket és az uniós pénzek lehívását.


Munkatársunktól
Zsákutcák a pártban
Miért nem lehet megreformálni az MSZP-t?

A szocialista párt a világjobbító elképzelések sokasága ellenére nem sokat változott az elmúlt években: a megújulásért síkra szálló csoportok közül egyesek működését teljesen ellehetetlenítette a vezetés, míg mások a rossznyelvek szerint „reformelképzelések” címszó alatt valósították meg hatalmi ambícióikat.


Hajdú Sándor
Modern rabszolgaság
A feketemunka vesztesei az unokáink

Hiába a kemény fellépés, a folyamatos razziák, a feketemunka még mindig népszerű. A gyors pénz ára az időskori nyomor, hiszen a minimálbér vagy a láthatatlan fizetés szinte semmilyen nyugdíjat nem biztosít. A jelenség még mindig kezelhetetlen, következményei pedig időzített bombaként ketyegnek a magyar gazdaságban.


Bagyarik Cecília
Egerek és emberek
Megszületett az első magyar klónállat

A Genetikai Újraprogramozási Csoport segítségével Gödöllőn megszületett klónegérke, melyet - a mesehős hupikék Törpilla nyomán - Klonillának neveztek el, a tervek szerint csak az első epizódja egy igen hosszú folyamatnak. A cél az, hogy futószalagon állítsanak elő minél egyformább állatokat. A „szülőatya”, Dinnyés András mindenkit megnyugtat, hogy emberek sokszorosítását nem tervezik.


Pécsi Tibor, Vígh Gábor
Vészmadár
Gyilkosok jelképe lett a turul

Pokorni Zoltán bár tisztában van a kerületében található turulszoborhoz kapcsolódó történelmi ellentmondásokkal, a Nemzetbiztonsági Hivatal címerére hivatkozva mégis ragaszkodik a jelképhez. Mit üzen a ma emberének e madárábrázolás?


Életmód

x
Mesés tájak Gemenc
Könyvbe foglalt ártéri romantika

Mesés tájak - Gemenc. Ezzel a címmel jelent meg a napokban Juhász D. Csaba természetfotósnak és Sebestyén Istvánnak, a Hetek újságírójának a közös albuma. A szerzők közel egy éven keresztül járták a gemenci erdőt: amit láttak, tapasztaltak, azt száznál több fotón és izgalmas riportokon keresztül tárják az olvasó elé.


x
Ez már tempó a javából

A héten került a könyvesboltok polcaira a magyar autósport évkönyve, a Tempó 2006


Fókusz

Rákóczi István, Szlazsánszky Ferenc, Szobota Zoltán, Tihanyi Péter
Puskás és kora

Miért irritálta a valaha élt legjobb focista a Kádár-rendszert? Miért kellett Puskásnak elhagynia Magyarországot? Miért próbálták meg lejáratni még a hetvenes évek végén is? Egy páratlan életút és egy diktatúra állomásai.


Morvay Péter
Velünk élő árulás
Interjú Kornis Mihály íróval a temetetlen kádárizmusról

- Nem Kádár János, hanem a kádárizmus, vagyis a harminchárom évig az ő árulása következményeinek engedelmeskedő ország, és az ott kialakult közmorál volt a film alapját képező szabadelőadásom témája. Kádár nélkül a kádárizmus nem működött volna. A kádárizmusban a legfontosabb láncszem maga Kádár János.


Hit és értékek

Benke László
Egyházszakadás a cölibátus miatt?
Százezer katolikus papot vinne magával az érsek, aki megnősült

A pápa inkább az egyházszakadás veszélyét is vállalja, de nem tesz engedményt azoknak, akik katolikus pap létükre házasodni szeretnének. Pedig az ellenreformációs tridenti zsinat idején megszilárdult papi nőtlenség nem tartozik az egyház alapvető dogmái közé, és sokan azt gondolják, hogy ez az életellenes gyakorlat a felelős a kléruson belül tömegméretűvé vált szexuális visszaélések nagy részéért. Amikor XVI. Benedek egy hete a papok nősülésének kérdéséről „közös gondolkodásra” hívta meg egyháza vezetőit, még sokan elérhető közelségben érezték, hogy a pápa engedélyezze a papok házasodását. A főpapi eszmecsere azonban ehelyett megszilárdította a papi cölibátus intézményét.


Külföld

Vagyim Arisztov
Észak és dél háborúja
Klónok és zseb-Napóleonok Kirgizisztánban

November elején az egykori Szovjetunió egyik déli köztársasága, Kirgizisztán az utóbbi másfél év alatt másodszor nézett szembe komoly politikai krízissel. Az ellenzék Biskek főterére hívta szimpatizánsait, ahol az összegyűlt tömeg a kormány menesztését és az alkotmány reformját követelte. A november 2-án kezdődő tömegdemonstrációk hatására Kurmanbek Bakijev elnök november 9-én reggel aláírta az alkotmány új szövegét. A tüntetők szétoszlottak, az újságírók, politológusok és elemzők pedig nekiláttak kideríteni, mi is történt a kirgiz fővárosban.


Busa Viola, Németh Csillag, Rimaszombati Andrea
Kegyetlen nyugati zsoldosok
Lejáratják az iraki beavatkozást

Az elmúlt időszakban több Irakban és Afganisztánban harcoló alakulat visszaélései kerültek napvilágra. A szakértők keresik a magyarázatot, vajon mi váltja ki a katonák brutális viselkedését. A legnagyobb felháborodást egy iraki tizenéves lánynak és családjának meggyilkolása váltotta ki. Az egyik elkövetőt, James Barkert életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A halálbüntetéstől azért menekült meg, mert beleegyezett, hogy bizonyítékokkal fog szolgálni társai ellen. A huszonhárom éves katona néhány társával egymás után megerőszakolt egy tizennégy éves lányt, majd egyikük több lövéssel végzett a lánnyal, annak szüleivel és hatéves lánytestvérével. Barker vállalta a felelősséget tetteiért, azt azonban elmondta, hogy az Irakban tapasztalt erőszak tette dühössé és érzéketlenné a helybéliek iránt.


Pátkai Mihály
Putyin ökle
A KGB erősebb, mint valaha

Londonban merényletet követtek el egy kiugrott KGB-ügynök ellen. A már korábban nyugatra menekült volt Securitate tábornok, Ion Mihai Pacepa több száz titkos dokumentum alapján új könyvében azt állítja, hogy a szovjet titkosszolgálat rendelte meg 1963-ban a Kennedy elnök elleni merényletet. Moszkvában az elmúlt hónapokban bankvezetőket és újságírókat gyilkoltak meg, miközben a Financial Times elemzése szerint Vlagyimir Putyin az elmúlt években az állami vezető tisztségek legalább 25 százalékát volt vagy jelenleg is aktív KGB-tisztekkel töltötte fel. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban, de Európában is mind nagyobb aggodalommal figyelik az olajmilliárdokra támaszkodó új moszkvai politikát.


Széchey Noémi, Párizs
Nő lehet Chirac utódja
Az a politikám, amit a franciák gondolnak

Hivatalosan is megkezdődött Franciaországban az elnökválasztási kampány, miután a Szocialista Párt (PS) tagjai a múlt heti előválasztás során elsöprő többséggel Ségoléne Royalt választották a baloldal elnökjelöltjének. Így még közelebb került annak a lehetősége, hogy jövő tavasszal - Németország után - Franciaország élére is női vezető lépjen.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Gazsó József
Partra vetett Torpedó

Bejelentette visszavonulását az aktív versenyzéstől Ian Thorpe, minden idők egyik legnagyobb úszója. A hír azért is sokkoló, mert a Torpedó becenévre hallgató ausztrál úszó még mindig csupán huszonnégy éves. Igaz, úszóberkekben már évek óta fogalomnak számít a neve.


Kalmár István
F3 Makaói Nagydíj
Ugródeszka a Formula–1-be

A brit Formula-3-as bajnok Mike Conway nyerte a múlt héten megrendezett Makaói Nagydíjat Kínában. A sokáig portugál gyarmatként szolgáló délkelet-ázsiai városban megrendezett viadal ötvenhárom éve bizonyul a legnagyobb ugródeszkának a Formula-1 felé.


Tenisz
Tovább a cikkhez >>>

Labdarúgás
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Szubotics Mariann
Kirándulás Erdélyben

Erdély egyik legnagyobb magyarlakta vidéke Kalotaszeg és környéke. A térséget a Kalota-patak választja ketté, a bal parton levő részt Szentkirálynak, a jobb parton levőt pedig Zentelkének hívják. A vidéken vendég-fogadó hálózat működik, körülbelül kétszáz férőhelylyel. A vidék látképét a Vigyázó-hegység uralja, emiatt az éghajlat igazi havasalji jegyeket mutat.


M. N.
Bazsalikomos padlizsán

Hozzávalók: 5-6 db közepes török paradicsom (padlizsán), 0,5 dl olívaolaj, 3 ek. citromlé, 4-5 db meghámozott és összevágott paradicsom, 2 db paprika összevágva, 0,5 dl fehérborecet, 2-3 fokhagymagerezd összenyomva, bazsalikom, só, bors.


2b or nt 2b
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Duma Plaza

Majdnem megvettem A pozitív gondolkodás előnyei című könyvet, de rájöttem: mire lenne jó?


Long
Levél apámnak

2036. november 17. Mi újság Hungáriában mostanság? Mi itt Respublikában egész jól megvagyunk. Jövőre lesz harminc éve, hogy két külön állam alakult az országból. Én itt az egyetemen úgy tanultam, hogy 2007-ben menekült meg hazánk a polgárháborútól: ekkor jött létre Hungária (Nyugat-Magyarország), Buda lett a fővárosa. Pest központtal jött létre Respublika. Határfolyó a Duna.


-Kohnbandi-
Miért nehéz SZDSZ-es képviselőnek lenni?

1. Mert olyan kevesen vagyunk az ülésteremben, hogy néha elfog minket a félelem. 8. Mert négyévenként kardiológushoz kell menni a választás éjszakája miatt.


Üzenőfüzet

„Az osztályfőnöki dicséretet még mindig nem íratta alá. Megintem.” „Fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV-bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett.”


Hungaricum
Tovább a cikkhez >>>

Nem csak fiataloknak
Tovább a cikkhez >>>

Programajánló
Tovább a cikkhez >>>

göndi
Halálos ítélet helyett
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 47. szám
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Papp Levente
Mennyit kaszál a maffia?
Drog, fegyver, védelmi pénz, prostitúció

A november elején kicsúcsosodott nápolyi leszámolás-sorozat ismét a világ legveszélyesebbnek tartott bűnszervezetére, az olasz maffiára irányította a figyelmet. A maffia szicíliai ága, a Cosa Nostra és a nápolyi Camorra együttes bevétele megközelíti az évi 30 milliárd eurót. Tevékenységi körük hasonló: drogkereskedelem, védelmi pénzek behajtása, pénzmosás, fegyverkereskedelem, prostitúció és kivégzésszerű gyilkosságok. Emellett legálisnak tűnő vállalkozásaik is akadnak bőven.


Takács Gabriella, Makki Marie-Rose
Szép lehetsz, de gazdag nem
Sok az eszkimó, kevés a fóka a szépségiparban

Napjainkban a szolgáltatás a legdinamikusabban növekvő ágazat, s ezen belül nagyon felfutott a szépségipar - hangzott el nemrégiben egy munkanélküliséggel foglalkozó konferencián. Valóban úgy tűnik, hogy gomba módra szaporodnak a szépségszalonok, azonban a szakmabeliek szerint ezek egyre kevésbé tekinthetők „aranybányáknak” - főleg a korlátozott fizetőképes kereslet és a szakma túltelítettsége miatt.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>