Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 35. szám, 2006. szeptember 01

Arcok

Zsurkán Mariann
Démonokkal harcoló
Madonna, korántsem szűz anya

„Uralni akarom a világot. Marilyn Monroe áldozat volt, én nem” - mondja Madonna, aki missziójának tekinti, hogy felszabadítsa a világot a szexuális gátlások alól. Ha a művészetben nem is, e területen vitathatatlan „érdemeket” szerzett, egész generációk erkölcsiségét befolyásolta károsan. A zeneipar nagyasszonya idén májusban Los Angelesben indította el Confession (Vallomás) néven futó turnéját. Ennek legbotrányosabb jelenetében Madonna egy tükrökkel borított kereszten „megfeszítve”, töviskoszorúval a fején adja elő a Live To Tell című dalát, emléket állítva az AIDS-ben elhunyt tizenkétmillió afrikai gyereknek. Katolikus, muszlim és zsidó vezetők egyaránt istengyalázásnak nevezték a szexuális és vallásos töltetű koncertet, pedig a negyvenhét éves énekesnő „nemes gesztusként” a pápát is meghívta az eseményre.


Belföld

Munkatársunktól
Mária országa és a hungarizmus
Neonáci propaganda az interneten

A múlt héten „Halál a romákra” néven volt elérhető a világhálón az a honlap, amelyről bárki szabadon letölthette az „Oláh Action”-t, a hírhedt cigányirtó játékot. A honlapot sajnos még csak a jéghegy csúcsának sem lehet nevezni, az interneten jelenleg is se szeri, se száma a különböző magyar nyelvű antiszemita, gyűlölködő vagy felvállaltan náci portáloknak.


Cseszkó Tamás
Halálos sütemények Szombathelyen
743 adag dióskocka felelős a megbetegedésekért

Szalmonella okozta tömeges ételmérgezés szedi áldozatait Szombathelyen. Az orvosok eddig négy halálesetet hoztak összefüggésbe az egyik városi cukrászattal, a megbetegedések száma lapzártánkig megközelíti a négyszázat. A végzetes süteményből összesen 743 adag készült, az ÁNTSZ-nek ezért még eltarthat pár napig, míg az összes fogyasztót felkutatja.


Sebestyén István
Egyre többen perlik az ügyészséget
Eddig 210 ügyben 5,5 milliárd forint a kárigény

Veszélybe kerülhet az ügyészség működőképessége, amennyiben az idén esedékes, 1 milliárd forint összegű kártérítési igényeket a bíróság megítéli - állapította meg az Állami Számvevőszék jelentése. A Legfőbb Ügyészség szerint eddig az igények töredékét kellett csak kifizetniük.


Munkatársunktól
Egy éve rosszabbul álltunk
Interjú Juhász Ferenccel, az MSZP alelnökével

- Nyilván egyetlenegy párt sem örül annak, ha a közvélemény-kutatások jelzik népszerűségvesztését, de mi ezzel jó előre kalkuláltunk. Pontosan tudtuk, hogy az Új Egyensúly program és reformcsomagunk bizonyos elemei ezzel a következménynyel járnak. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy az önkormányzati választásokon azok a polgármestereink és képviselőink, akik már legalább egy évtizede bizonyítottak, sikeresen fogják venni az akadályt, és győznek a területükön.


Hajdú Sándor
Októberben nem mondok le
- mondja Kunce Gábor, az SZDSZ elnöke

- Az ellenzéki felvetések nem gazdagították a tervezetet. Igaz, el sem vettek belőle. Gyakorlatilag a szereposztásnak megfelelően viselkedtek a felek. A kormánypártok felelőssége a konvergenciaprogram elkészítése és végigvitele, míg az ellenzéknek ilyen felelőssége nincs. Bár jó lett volna, ha egy ilyen horderejű ügyben valamiféle konszenzus születik. Ez a hajó sajnos elment. Három olyan terület van, ahol lehetőség van az együttműködésre. Az egyik a Nemzeti Fejlesztési Terv II. programja, a második az új struktúrájú adórendszer kialakítása, a harmadik pedig az európai uniós pályázatokkal a hazai kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása.


A multik és a bankok is viseljék a terheket

Kedden találkozott a parlamenti pártok vezetőivel Gyurcsány Ferenc, hogy a nemzeti tervezet elfogadása előtt tájékozódjon álláspontjukról. Az MDF azért nem vett részt az egyeztetésen, mert szűkösnek találta az észrevételek megvitatására rendelkezésre álló időt.


Vígh Gábor
Füstbe ment terv
Felgyújtották a gyűjtőíveket az elszakadásért küzdő aktivisták

Aláírásgyűjtést kezdeményezett Debrecen Józsa nevű városrésze az elszakadásért, mégis saját maguk semmisítették meg a gyűjtőíveket az állítólagos fenyegetések miatt. A szervezők az atrocitások hátterében az ellenérdekelt városvezetést vélik felfedezni, míg az önkormányzat illetékesei szerint pusztán a két főszervező személyes ambícióit teszik felelőssé a kialakult helyzetért.


Hetek-összefoglaló
Tovább titkolóznak a papok
A magyar ügynökügyek rázós kérdése

Ellenkérelemmel élt a Fővárosi Bíróságon három katolikus egyházi vezető azzal a keresettel szemben, amelyet az Origo újságírója indított az állambiztonsági levéltár ellen a főpapok közszereplői minősítésének megállapítása és ügynökaktáik nyilvánosságra hozása érdekében.


Ferge Alexandra
Magyarországon polgárháború van
Váralján randevúztak a polgári körök

A Polgári Körök V. Országos Találkozója a maga egy-két ezer fős sokadalmával tovább erősíti azt a gyanút, amely szerint a Fidesz korábbi aktivistáinak csak töredékét tudja mozgósítani az őszi kampányban. A jobboldali párt nevével fémjelzett rendezvényen az ország összes eltökélt magyarjának illett volna jelen lenni.


Jön az intelligens útlevél

Augusztus 29-étől Magyarországon is bevezették az új típusú, biometrikus útlevelet. A vörös színű kártyák olyan chippel vannak felszerelve, melyen a tulajdonos neve, fotója, születési ideje és több más ismertetőjegye is helyet kapott. 2009-től az okmány tulajdonosának digitális ujjlenyomata is felkerül az adathordozóra.


Kádár-könyv Moldovától

„Kádár János a XX. század legnagyobb magyar politikusa volt” - állítja az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megjelenő könyvében Moldova György. A többszörösen kitüntetett író maga kezdte el művének gyártását a debreceni Alföldi Nyomdában, egyelőre 50 ezer példányban.


Hamisítványok a zakóbélésben

16 milliárd forintnyi hamis értékpapírt foglaltak le a vámosok Ferihegyen - tudatta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője. A papírokra egy kolumbiai állampolgár poggyászában találtak rá, aki Bogotából érkezett a magyar fővárosba. A vámosok először a férfi zakójának belsejében bukkantak néhány példányra, majd a bőröndje következett...


Ellopták Robin Hoodot

Ellopták az angol produkcióban Fóton készülő Robin Hood című film mesterkazettáit a Mafilm Rt.-től bérelt épületből - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A hatóságok augusztus eleje óta nyomoznak az ügyben. A tervezett sorozat kazettái egy rendszeresen nyitva hagyott helyiségből tűntek el.


Élőláncban a gyógyszerészek

A gyógyszerellátás rendszerének védelmében élőláncot alkotva tartottak tízperces demonstrációt kedden a patikusok a Magyar Gyógyszerész Kamara épületénél. Az egészségügyi tárca azonban továbbra is kitart azon javaslata mellett, hogy gyógyszertárakon kívül is lehessen gyógyszert vásárolni.


Emberrablás adóforintokért

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik el akarták rabolni egy magas rangú APEH-tisztviselő családtagját. A gyanúsítottak így akarták elérni, hogy a mintegy 150 millió forintos adó-visszaigénylésük kifizetését a hivatal jóváhagyja. Részletes tervükből kiderült, hogy a zsarolás során nem idegenkedtek volna a sértett megcsonkításától, esetleg megölésétől sem.


Nem akar felezni a MIÉP

A MIÉP és a Jobbik alkotta Harmadik Út vezetői összevesztek az évi 40 milliós állami támogatás elosztásán. Az országos listára felkerült jelöltek 70 százaléka MIÉP-tag, így Csurka István szerint a két párt vezetőinek egyeztetnie kellene egymással, míg Kovács Dávid Jobbik-elnök szerint elképzelhetetlen, hogy változtassanak a fele-fele arányú elosztáson.


Megverték a kommunistát

Antalné Végső Máriát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 baktalórántházi képviselőjelöltjét hétfő este 10 óra után otthonában kereste fel egy „illuminált állapotban lévő” házaspár, szidalmazták politikai szerepvállalása miatt, majd megverték. A hölgy rendőrségi feljelentést tett, ám a hatóság szerint nem valószínű, hogy politikai indíttatása lenne a bántalmazásnak.


Toller László jobban van

„Javult Toller László tudatállapota, és emelkedett az éberségi szintje, de az autóbalesetet szenvedett politikus még nem tért magához” - nyilatkozta annak a pécsi klinikának az igazgatója, amelyben a szocialista politikust kezelik.


56-os hősjelölt

A Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adta át Szöulban Szili Katalin Ju Kunnak, a dél-koreai nemzetgyűlés védelmi bizottsága elnökének az 1956-os eseményekben vállalt szerepéért. Ju Kun még egyetemi hallgatóként akart más önkéntesekkel együtt Magyarországra utazni, hogy a magyar függetlenségért harcolhasson.


Életmód

Holecz Erika, Takács Gabriella
Bulipest, Bulipest, te csodás

Még el sem temették az augusztus 20-ai tragédia áldozatait, a sebesültek jelenleg is kórházban fekszenek, mindez azonban nem tántorította el a Budapest Parádé szervezőit a soron következő buli levezénylésétől. A főváros hivatalos nyárbúcsúztató fesztiválján a kultúra jegyében okádtak, vizeltek, székeltek vagy éppen szeretkeztek nyilvánosan a merészebb résztvevők.


A tökéletes látásért

Az informatika korszakában élünk, az információk hallatlan sebességű áramlásának világában. Ez a világ igen gyorsan változik, és ehhez a szervezeteknek és a mindennapok emberének is tudnia kell alkalmazkodni, és képesnek kell lennie a változásra. A telekommunikációs eszközöknek köszönhetően a nap minden percében értesülést szerezhetünk a világban zajló eseményekről, trendekről, divatról, s ezek akarva-akaratlanul hatással vannak életünkre.


Fókusz

Szlazsánszky Ferenc
Optimista vagyok
Interjú Fekete János állami díjas közgazdásszal

Ok nélkül „sír” a jegybank és azok az elemzők, akik a tönk szélén láttatják az országot - mondta a Heteknek Fekete János, az MNB egykori elnökhelyettese. A vállaltan baloldali szakember úgy véli, hogy az uniótól érkező több ezer milliárd forintnyi támogatás soha nem látott fejlődést eredményezhet. Ugyanakkor elismeri, hogy a Medgyessy-kormány túlköltekezése miatt szükségessé vált Gyurcsány-csomag nem lesz fájdalommentes.


Pénzes László
Eurózóna: csapás vagy megoldás?
Érvek és ellenérvek

Az euró 1999-es bevezetése óta folyamatos vita tárgyát képezi, hogy az európai gazdasági és monetáris uniós tagság a gazdasági fellendülés előszobája vagy ellenkezőleg, a tartós növekedés gátja.


Nagy elbeszélők

A hét elején kétségkívül a kovergenciaprogramé volt a főszerep a hazai gazdasági és politikai körökben. A Gyurcsány-kabinet elképzelései egyaránt kaptak hideget és meleget az ICEG Európai Központ és a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) által szervezett konferencián, az újonnan létrehozott Konvergencia Tanács ülésén, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács berkeiben és a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján is. Néhány jellemző mondat a konferenciáról.


Hit és értékek

Morvay Péter
Adó: paradicsom vagy pokol?
Négyezer éve fizetjük

Soha nem voltak a történelemben az adók olyan magasak, mint a huszadik század végén, állítja egy amerikai történész. Charles Adams az adózás hatását vizsgálta a civilizációk történetére, és így jutott arra a következtetésre, hogy - rövid időszakoktól eltekintve - az embereknek ugyan minden korban fizetniük kellett a hatalmon lévőknek, de az elvonás mértéke még a legelnyomóbbnak tekintett birodalmak idején sem közelítette meg a modern demokráciákban alkalmazott állami adók nagyságát.


Külföld

Martin Melisko
Halál a magyarokra
Erősödő kisebbségellenesség Szlovákiában

A hét elején nyilatkozott először hivatalosan Robert Fico szlovák miniszterelnök a Szlovákiában az utóbbi időben fokozottan jelentkező nacionalista kirohanásokkal kapcsolatosan. Beszédében reagált Gyurcsány Ferenc hétvégi sajtótájékoztatójára is, amelyben a magyar miniszterelnök felszólította Ficót, hogy határolódjon el a magyarellenes fizikai és szóbeli megnyilvánulásoktól.


Busa Viola
Nehézvíz – nehéz ügy
Újabb lépés a bomba felé

Mahmúd Ahmadinezsád elnök a napokban felavatta az araki reaktor nehézvizes részlegét. Ezzel Teherán egy lépéssel közelebb került az atombomba elkészítéséhez. Miközben Európa, Kína és Oroszország a diplomáciai eszközök teljes skálájának kimerítését szorgalmazza, Amerika a szankciókat sürgeti, Izrael pedig azt rebesgeti, hogy lehet, hogy az iráni válságot egyedül kell majd megoldania. Irán mindeközben már közel egy éve következmények nélkül folytatja az atomprogramot.


Miért veszélyes a nukleáris Irán?

Az optimista elemzők a hidegháborús időszakra vagy India és Pakisztán viszonyára hivatkozva azt állítják: a kölcsönös elrettentés ereje önmagában elegendő a nukleáris konfliktusok megfékezésére. Amint azonban azt a neves Közel-Kelet-szakértő, Bernard Lewis is megjegyzi: radikális különbség van egy nukleáris fegyverrel rendelkező Irán és más atomhatalmak között. Ez a különbség pedig az iráni vezetés apokaliptikus nézeteiben keresendő.


Vígh Richárd
A menekülés ára
Iszlámhívő leszel, vagy meghalsz

Miután bekötötték a szemüket és hátrakötözték a kezüket, egy másik autóval egy garázsba szállították őket, ahol a következő két hétben szigorú őrizet alatt álltak. A túszok elmondták, hogy egy közös helyiségbe zárták őket, ahol a piszkos betonpadlón kellett feküdniük arccal lefelé, miközben a válluk - hátrakötözött kezüknek köszönhetően - fájdalmasan kicsavarodott.


Rimaszombati Andrea
Nyolc év magány
Egy föld alatti cella fogságában

A múlt hét közepén megdöbbentő esemény rázta meg egy Bécs melletti kisváros, Strasshof mindennapjait. Egy nyolc évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt kislány - immár fiatal hölgy - hirtelen felbukkant a semmiből.


Karl Pfeifer, Bécs
Keserű pirulák a választások előtt
Osztrák vita az idősek ápolása körül

November helyett már októberben sor kerül az osztrák parlamenti választásokra. Az előrehozott dátum oka az, hogy a parlamenti pártok szerint a rövidített választási kampány egyrészt olcsóbb, másrészt az utóbbi időben kirobbant botrányok miatt jobban is teszik, ha gyorsan maguk mögött tudják a választási időszakot.


Nem kellett volna hátat fordítani

49 ember halt meg abban a vasárnapi repülőgép-szerencsétlenségben, amikor a Comair társaság Atlantába tartó gépe a felszállás után a repülőtérhez közeli erdőbe zuhant. A vizsgálat megállapította, hogy a gép a repülőtér két kifutópályája közül a rövidebbről szállt fel, amely kereskedelmi járatok indítására nem alkalmas. A légi irányító engedélyt adott a hosszabb kifutópályáról való felszállásra, majd elfordult, hogy adminisztratív teendőit végezze. Az amerikai légi közlekedési hatóságok előzőleg kedden elismerték, hogy megsértették az előírásokat, amikor egyetlen légiirányítót jelöltek ki szolgálatra vasárnap a toronyba.


John és Ernesto akadályozzák az Atlantist

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közölte: szeptember 6-a a legkorábbi időpont, amikor újból megkísérelhetik a Atlantis űrsikló indítását a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA vasárnapra tervezte a felszállást, amelyet először az indítóállásba csapódott villám, majd az Ernesto trópusi vihar közeledése miatt halasztottak el. A hivatal még szeptember 7-e előtt végre akarta hajtani az indítást, mert utána már zavarhatja azokat az orosz terveket, amelyek szerint felbocsátanak egy Szojuz űrhajót a Föld körül keringő űrlaboratóriumhoz. A két jármű ugyanis együtt „közlekedési dugót“ okozhat az űrállomáson.


Nincs tovább brit vízummentesség?

Elveszíthetik a vízummentes amerikai beutazás jogát a brit állampolgárok, miután brit állampolgárságú muszlim szélsőségesek Londonból az Egyesült Államokba tartó amerikai repülőgépek felrobbantására szőttek összeesküvést - írta washingtoni forrásokat idézve a The Sun. Jelenleg évente 6,5 millió brit utazik az Egyesült Államokba, zömük turistaként, és ha tartózkodásuk nem haladja meg a 90 napot, beutazásukhoz nincs szükségük vízumra. A legnagyobb brit tömeglap szerdai írása szerint azonban amerikai kormányilletékesek attól tartanak, hogy a vízummentesség megkönnyíti a brit állampolgárságú szélsőségeseknek terrortámadások elkövetését Amerikába tartó repülőgépek ellen. A lap által idézett szakértők egyike szerint az amerikaiak egyre inkább „iszlám szélsőségesek darázsfészkének“ látják Nagy-Britanniát.


Sport

Gazsó József
Csúcsra járatva
Interjú Patyi Melinda kajakvilágbajnokkal

A szokásos munkamennyiségen túl a közönség teljesítményének tudja be a tizenkét magyar aranyéremmel zárult szegedi kajak-kenu világbajnokság eredményeit Patyi Melinda. Világbajnokunk reméli, hogy az idei verseny meggyőzi az illetékeseket: a kajak-kenunak továbbra is az olimpiai sportágak között van a helye.


Eredmények tabellák
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Szubotics Mariann
Nyárbúcsúztató Fonyódon

A Balaton déli partján, Somogy megye északnyugati részén található a hangulatos kisváros, Fonyód. A város vízi-közlekedésének komoly múltja van: a 16. századtól már összeköttetése volt Szigligettel. Ma Fonyódról a legsűrűbben Badacsonyra járnak a katamarán hajók, a többi kikötő átszállással érhető el. A parti sávban 2002 nyarától körbekerekezhetjük a magyar tengert akár Fenyves, akár Boglár irányába is.


E. K.
Juhsajtos cukkinilepény

Rostonsültekhez köretként, de önálló ételként is megállja a helyét a következő, könnyen elkészíthető finomság.


Programajánló

IX. Zsidó Nyári Fesztivál állandó programjai szeptember 3-áig: Könyvnapok a Gödör Klubban (Erzsébet tér); Filmnapok az Örökmozgóban. NEBUSZ - a Nemzetközi Báb- és Utcaszínházi Fesztivál szeptember 1. és 3. között kerül megrendezésre a Millenáris Parkban.


Színes

Feri bácsi
Zsíros kenyér
Feri bácsi konyhája

Véreim! Itt az idő, hogy szembenézzünk a realitásokkal! Bár az ország tőkevonzó képessége még mindig egy patkómágnesével vetekszik, a gazdaság dübörög, mint egér a Lánchídon (vagy Zetor az étolajtól), pénzügyeink pedig stabilak, hiszen már 15 éve folyamatosan 8 évnyire vagyunk az eurótól, nos, mindezek ellenére vannak hibák is! Persze csak azért, hogy kijavítsuk őket. Mivel a javítás - lánykori nevén Gyurcsány-csomag - szeptember 1-jén kezdetét vette, nézzük, mit tehetünk egyéni boldogulásunkért.


kormosfree
Fót a becsületünkön

Az, hogy eltűnik a Robin Hood fóti stúdióban őrzött kópiája, önmagában is bohózatba illő fordulat. Keresve se lehetne jobb alapsztorit találni annál, mint hogy a tolvajok fejedelméről szóló sorozatot Magyarországon lopják el. De hogy került ide a film?


Mi van a képen?
Tovább a cikkhez >>>

És tényleg...
Tovább a cikkhez >>>

A dolgozó nép
Tovább a cikkhez >>>

Slaza
Oroszország, a korlátlan lehetőségek hazája
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 35. szám, 2006. szeptember 1-7.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Pokoli pánik a korzón

Az elmúlt években rendszeresen résztvevője voltam, vagyok az augusztus 20-ai tűzijátéknak, mint perec és kürtőskalácsárus. A nemzeti ünnepre való tekintettel a hatóságok az elmúlt tíz évben nem háborgatták a kitelepült, engedélylyel nem rendelkező árusokat. Az idei év azonban más volt. A közterület felügyelet munkatársai ötezer forint helyszíni bírság kiszabása után legalább békén hagytak minket.


Ítéletidő

A múlt heti számuk főcíme (Ítéletidő - Szent Jobb, tűzijáték, katasztrófa) egyszerre említi az augusztus 20-ai nemzeti ünnep állami és egyházias vonatkozásait, valamint a tragikus természeti csapást. Az egyik kereskedelmi televízióban láttam a beküldött SMS-ek között olyat, hogy a szélvihar „büntetés a hitetlen városon”.


Üzlet

A túlélés a cél?
Botrányos körülmények között privatizálták a hatvani kórházat

Kis híján verekedésbe torkollott a hatvani Albert Schweitzer Kórház privatizációja. A magánosításról döntő szocialisták állítják, csak így menthető meg a kórház, az eladást ellenzők úgy vélik, törvénytelen és felesleges az ügylet.


Szigetet vegyenek
Privát menedékek az óceán közepén

Arisztotelész Onasszisz idejében a szigetvásárlás még nem volt több holmi divathóbortnál. Mára viszont hatalmasat fordult a világ: a sztárok és üzletemberek a világvégétől való félelmükben gondoskodnak maguknak privát menedékekről.


Gyerekkereskedelem
Tovább a cikkhez >>>

Kamatemelés: 0,5

Hétfőn a magyar jegybank 50 bázisponttal 7,25 százalékra emelte alapkamatát. A közgazdászok átlagban csupán 25 bázispontos emelést vártak. A bejelentés után erősödött a forint: az eurót délután 275,85/95 forinton jegyezték.


Recycling: mobiltelefon-hajító vb

89 méterre dobta el maroktelefonját az idei mobiltelefon-hajító világbajnokság győztese, a finn Lassi Etelatalo. A verseny alapítója, Christine Lund kifejtette: rengeteg használt telefon van a piacon, amit így hasznosítanak újra. Az idén hetedik alkalommal megrendezett eseményre mintegy 100 versenyző érkezett a többek közt Kanadából, Oroszországból és Belgiumból a finnországi Savonlinna nevű kisvárosba - írta a Reuters.


Közúti razzia

Múlt hétvégén, összesen 27,5 millió forint értékben szabtak ki bírságot a rendőrök - tájékoztatott az ORFK. A péntek délutántól vasárnap estig tartó ellenőrzésekben több mint 3700 rendőr vett részt csaknem 500 segítővel, és mintegy 15 ezer embert szondáztattak meg. Ittas vezetés miatt 105 szabálysértési és 77 büntetőeljárást indítottak. A rendőrök 59 jogosítványt vettek el ittas vezetés okán és 125-öt azok érvénytelensége miatt.


Év végén újra repülőjegy-dömping

Az elmúlt napokban több diszkont-légitársaság is nagyszabású akciót jelentett be az év hátralévő részére. A Wizz Air 200 ezer ingyen repülőjegyet dob piacra. Az akció a téli menetrend összes jelenleg elérhető útvonalára vonatkozik. Az ír Ryanair október 31-től a Sármellék-Frankfurt járatot is beindítja, és mindössze 299 forintért kínálja jegyeit. Az ajánlat a szeptember és február közötti időszakra szól, a foglalás augusztus végén zárult. 


A BBC nevetségesnek találta a Balaton-reklámot

A BBC is felfigyelt a Magyar Turizmus Zrt. többek által vitatott animációs hirdetésére, amely a KFT együttes Balatoni nyár című számát felidézve, egy éppen félrelépő férfi történetével akar kedvet csinálni a balatoni nyaraláshoz. Miközben az egész stáb jót mulatott a klippen, a brit közszolgálati adó riportere kijelentette: ellentmondásos a reklám, ráadásul szerinte - a megrendelő Magyar Turizmus Zrt. állításával ellentétben - nem is romantikus.


Dübörög az online zenepiac

Gyors ütemben bővül az online zenepiac Európa-szerte: az internetről letöltött zeneművek értékesítése Nyugat-Európában az év végére eléri a 280 millió eurót - derült ki néhány friss piackutatásból. Tavaly 121 millió eurós volt a forgalom, 2010-ben 1,1 milliárd eurós értékesítésre számítanak a piackutatók. Az online értékesítés fellendülése ellensúlyozhatja a zeneiparnak a CD-eladásokban bekövetkezett erőteljes forgalomcsökkenését.


Jön a pénzügyi érettségi

Az idei tanévtől 60 középiskolában tanulhatják a diákok, hogyan kell a pénzzel bánni, mikor milyen befektetési forma a leginkább megfelelő. A középiskolák egyenként 500 ezer forintot kapnak, az összeg feléből a tanárokat kívánják ösztönözni. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a ciklus végére érettségi szintű tantárggyá szeretné tenni a pénzügyi és tőzsdei ismereteket. „Tízből hatan még ma is a párnacihába dugják megtakarított pénzüket” - szánakozott Kóka.